Elkezdődött a nyári szünet, ami a gyerkőcöknek az év leggondtalanabb időszaka. Ez a pár hét egyszerre jelent felszabadulást az iskolai kötelezettségek alól, egyben pedig lehetőséget is kiélvezni például a táborokat, fesztiválokat, és persze a családi nyaralást. Azonban a fix programok közötti időket is el kell tölteni valamivel, a szülők pedig ilyenkor teszik fel a kérdést maguknak, hogy mit csináljanak a gyerekek ezekben az üresjáratokban? Főleg akkor, ha idő sincs túl sok. Jöjjön most 10 olyan Budapest 60 kilométeres vonzáskörzetében fellelhető úti cél, ahová élmény lesz a kirándulás!
1. Duna-parti kerekezés
A nagyjából végig a Dunaparton vezető túrán bőven lesz lehetőséged megcsodálni a folyót, és a kijelölt strandokon akár meg is merítkezhetsz benne. Az utadba eső településeken számos múzeum, templom, kápolna nyújt majd lelki felüdülést, de étkezési lehetőségekben sem lesz hiányod. Szob után nem a Duna, hanem az Ipoly mellett haladsz tovább, jelenleg az Ipolydamásd határában épülő hídig vezet az út. Visszafelé Szobon vonatra szállhatsz, de ezt megteheted később is, ha másik Dunaparti településnél fáradsz el útközben.
Duna-parti kerekezés
2. Marsbéli tájakon – A gánti bauxit nyomában
A Vértes-hegység korábban híres volt gazdag bauxit lelőhelyeiről, melyet Gánt településen bányásztak. Mára azonban csak a Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeum és Földtani Park őrzi ennek emlékét, ugyanis a tájat kezdi visszahódítani a természet. A Bagoly-hegy lábánál lévő, Európában is ritkaságnak számító, 13 állomásból álló geológiai tanösvény történelmi korok hátrahagyott emlékeibe, valamint a bauxitbányászat történetébe enged betekintést. Az egykori bauxitbánya külszíni fejtése igazi marsbéli tájra emlékeztet!
Marsbéli tájakon – A gánti bauxit nyomában
3. Tatai romantika – Kerekezés az Által-ér mentén
Ezen a túrán az ország legkedveltebb tekerőhelyét élvezhetjük, ugyanis 2020-ban a Tatabánya és Tata között vezető szakasz nyerte az Év Kerékpárútja díjat. Vértesszőlősön érdemes ismeretséget kötnöd Samuval, a heidelbergi típusú előemberrel, a festői Öreg-tóhoz érve pedig megcsodálhatod a hét évszázados várat. Tatán pihenj egyet a tóparti sétánynál, vagy próbáld ki milyen a tavon biciklizni! A városon áthaladva mindenképpen gurulj el a Fényes Tanösvényig! Végül Dunaalmáson nézd meg a meleg vizű Lilla-forrást, majd egy kis pihenő után szállj vonatra!
Tatai romantika – Kerekezés az Által-ér mentén
4. A Duna nyugalomszigete
Ez a Visegrádról induló laza túra egészen új perspektívából mutatja meg neked a fellegvárat. A települést elhagyva vétek lenne kihagyni a szigetcsúcsot Kisoroszinál, ahol a Szentendrei-sziget kettészeli a Dunát. Innen a Kis-Duna-ágban vezet tovább az utad, amely sokkal nyugodtabb. A vízállástól függően a szigetcsúcs és a dunabogdányi szakasz extra izgalmakat is tartogat.
A Duna nyugalomszigete
5. Velencei-tó kör két keréken
A Velencei-tó megkerüléséhez nem kell különösebb edzettség, szinte végig sík terepen tekerhetsz. Ha tömegközlekedsz, a tókerülést akár a vasútállomásról is indíthatod. A tó északi és nyugati oldalán a természet titkait ismerheted meg, míg a déli és nyugati részén inkább üdülővárosok várnak a nyaralás hangulatával.
Velencei-tó kör két keréken
6. A pilisi Ősember-barlang
A túra a klastrompusztai pálos romoktól veszi kezdetét és ide is tér vissza. Első állomásod a Leány- és a Legény-barlang lesz, melyek egymástól 50 méterre fekszenek. Rövid séta után a Basina-völgybe ereszkedsz le, ahol az Eszperantó-forrásnál pihenhetsz meg. A rövid szünet után kellemes erdei úton folytathatod az utad. Nemsokára Piliscsév határába, a pincefalukhoz érkezel, ahonnan visszaindulsz majd Klastrompusztára.
A pilisi Ősember-barlang
7. Kismaros, kisvasút, nagy kaland
A Dunakanyar peremén találod a Börzsöny egyik legnépszerűbb kisvasútját, ami az év minden napján zakatol, a Duna melletti Kismarosról Szokolyán át egészen Királyrétig. A királyréti végállomáson kipróbálhatsz egy 750 méter hosszú hajtánypályát, felfedezhetsz egy tanösvényt, gyönyörködhetsz a Várhegy-kilátó nyújtotta panorámában, vagy ha egy nagy túrát terveznél, akkor innen gyalogszerrel bejárhatod a Nagy-Hideg-hegyet és a Csóványost is.
Kismaros, kisvasút, nagy kaland
8. Angyali-sziget-kerülés
A túra a Vadkacsa strandtól indul, és megkerüli Ráckeve legnagyobb szigetét, az Angyali-szigetet. Észak felé fordulva evezz át a ráckevei Árpád-híd alatt, majd a Balabán-lagúna gazdag növény- és állatvilágát nem bolygatva haladj át az 1,2 kilométer hosszú csatornán! A kis ágból kijutva megpillantod a Malom-öblöt, amely valaha Mátyás király flottájának volt a kikötőhelye. Az Angyali-sziget északi része érintetlen vadon, belső tavacskái költő- és ívóhelyek. Ha figyelmes vagy, a kiskunlacházi strandot elhagyva megláthatod a szigetet kettészelő kis csatorna nehezen felfedezhető bejáratát is.
Angyali-sziget-kerülés
9. Panorámás felfedezőtúra a Kő-hegyen
Az Anna-völgyi-vízeséstől induló, 5 kilométeres felfedezőtúrán barlangjelzések vezetnek fel a hatalmas kőfalak által őrzött Vasas-szakadékig a Kő-hegy keleti oldalában, ahonnan mesés panoráma nyílik a völgyre. A hegyre felérve hamarosan eléred a barátságos Czibulka János Menedékházat, ahol büfé és pihenőhely vár, majd innen kisétálhatsz a Petőfi-pihenőhöz, ahol elképesztő panoráma társaságában pihenhetsz meg. A táv két óra alatt kényelmesen teljesíthető.
Panorámás felfedezőtúra a Kő-hegyen
10. Vadnyugati sziklavilág
A Kevély-hegyi tanösvény 5 kilométeres szakasza igazi kalandra hívja a családokat! A két óra alatt bejárható, pilisborosjenői túra a Szent Vendel-emlékműnél veszi kezdetét, majd a Kálvária mellett elhaladva hamarosan előbukkannak a vadnyugati hangulatot idéző, vöröses sziklafalak, köztük a Teve-sziklának nevezett formáció. Pár száz méter után pedig meglátod az egri vár másolatát, ahol több, korabeli filmet is forgattak. A vármásolat mellett elhaladó kerékpáros jelzés mentén tudsz visszajutni a faluba.
Vadnyugati sziklavilág
További blogposztjaink
Bringás tókörök – ne csak kerülgesd, kerüld meg őket!
Válogatásunkban most összeírtunk nektek 5 olyan kerékpártúrát az országban, amellyel remekül összeköthetitek a tulipánszüretet.
Csatlakozz be itthon az EuroVelo egész Európát átszövő kerékpárút-hálózatába!
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Ne csak a kereket pumpáld, irány a pumpapálya!
A pumpapálya egy remek edzési lehetőség akár bringázol, akár gördeszkázol, görkorcsolyázol vagy rollerezel.
Érkezz a bringáddal a Fertő tóra!
Ahogy megérkezett az igazi tavasz, elindultak a Fertő-táj vonatjáratok! Mostantól augusztus végéig közlekedhetsz velük hétvégenként Sopron és az ausztriai Neusiedl...
Nézz szét túráink között!
Úszóláp vízi tanösvény – Kalandozás a Velencei-tó úszó nádszigetei között
A Velencei-tó nádas labirintusában egy olyan világot fedezhetsz fel, amilyent sehol máshol. Szállj vízre! Csak el ne tévedj!
KörtúraCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágVízitúratóTúra+
Bakonyi mindent bele – erdők, vár, szurdokok
Tedd próbára magad és adj bele mindent a Bakonyban- tegyél szert számos élményre a várak, erdők és szurdokok világában, és...
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúravia ferratavárLátnivalók MagyarországonKörtúra+
Körtúra a Villányi-hegység legszebb kerékpárútjain
Villány a vörösborok hazája: ideális terep a borkóstolókra és a kerékpártúrára. Ez a körtúra jócskán tartogat élményeket: gyönyörű panoráma, pincesorok,...
KerékpártúraTúrakilátóTörténelemKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Mackókör
A túra geológiai és történelmi emlékhelyeket egyaránt érint: sorra veszi Salgó és Somoskő várát, a Boszorkány-követ és a bazaltorgonát.
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességek+
Kerékpárral a Gemenc körül
Indulj Bajáról, fedezd fel a gemenci kilátókat, és ne hagyd ki az Érsekcsanádi halászcsárdát!
kerékpáros túraKörtúraKulturális/történelmi értékekkilátó+
Halastavi tanösvény – vízi paradicsom a puszta szívében
A Hortobágy-halastavi bemutatóterület Közép-Európa legnagyobb halastórendszerét tárja a látogatók elé.
tóa Hortobágyi Nemzeti Park ajánlásávalkisvasút túraCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Út a gyógyító kövekhez
Körtúra a Bükkben Lillafüredről Bükkszentkeresztre. Energia fa, kövek, gyógyító hely az Északi-középhegységben.
gyalogtúraTúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
A Fekete-Körös csodája
Ez a vízitúra a Körösök Völgyének koronaékszere! A vízi kaland Sarkad-Kopolyánál indul, a Fekete-Körös a Mályvádi-erdő mellett kanyarog, néhol feltűnhet...
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágVízitúra+
Szamos menti körtúra
Ezen a túrán felfedezheted a látnivalókban gazdag Szamos menti kis falvakat.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKözépkori templomokKörtúra+
Orfalui körtúra
A körtúrán rövid betekintést kaphatunk a Vendvidék természeti és kulturális sokszínűségébe. Orfalu érdekességeinek végigjárásához egy egész nap is kevés lesz.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKörtúra+
Jó Pásztor kápolna és a Hársas-tó
A lankás dombok, árnyas túraútvonalakat rejtenek. Jó idő esetén akár strandolni is lehet a tó délkeleti oldalán.
Az Őrségi Nemzeti Park ajánlásávalSzép kilátás+
A Hódos-éri völgy meghódítása bringával
Látogasd meg a Bakony varázslatos településeit, miközben áttekersz a vadregényes tájakon!
Kulturális/történelmi értékekVonaltúrakerékpárTúraLátnivalók Magyarországon+
Fagyitúra országúton a Káli-medencében
A Káli-medencét is átszelő 59 kilométeres országúti túra útvonalán több remek fagyizót és kávézót érintünk.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Velencei-tó kör két keréken
A Velencei-tó sokak első tókerülése. Nincs sok emelkedő, viszont annál több látványosság. A nádasok madárlakossága is lenyűgöző.
Szép kilátásCsalád-és gyerekbaráttóKörtúra+
Hegyhát 30 gyalogtúra
Barangolj el Vasvárba, és lesd meg az ottani szőlőhegyeket, illetve Mindszenty bíboros szülőfaluját!
Látnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilággyalogtúraTúra+
Fedezd fel a Duna csodálatos vízivilágát!
Tekerj le Ráckevére és Szigetszentmiklósra, hogy megcsodálhasd az ottani vízivilágot!
Budapesti túrákKörtúraEurovelo 6kilátóBudapestkerékpáros túra+
Őrségi kerékpártúra
Útvonal: Szentgotthárd–Szalafő–Kondorfa Magyarország legnyugatibb településéről indul kerékpártúránk, kis forgalmú, jól kitáblázott úton haladunk. Eltekerünk a hangulatos Hársas-tó mellett – a...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKörtúra+
Séta a szőlőtőkék között – Könnyű túra a Csömötei-hegyen
A tanösvény végigjárása közben számos érdekesség tudható meg a terület geológiájáról, növény- és állatvilágáról.
Szép kilátásAz Őrségi Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alattKörtúra+
Zemplén varázslatos panorámái
Zemplén varázslatos panorámái Háromhutáról indulva egy közepes hosszúságú körtúra alkalmával. Környék látnivalói: Üvegcsűr, Középhuta, Regéci vár, Babuka-tó.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúrakirándulásKörtúraKirándulások 15 km alattSzép kilátás+
Két keréken a vulkáni eredetű hegyek körül
A túra kiindulópontja Sátoraljaújhely, ahol a Magas-hegyek környéke egész napra tartogat látnivalót és programot.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKerékpártúrakilátó+
Fel a Nagy-Kopaszra – délről
Fedezd fel az eldugott kincseket Budapest agglomerációiban: a Nagy-Kopasz tárt karokkal vár!
kilátóBudapestVonaltúraKirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekBudapesti túrákgyalogtúra+
A Felső-Tisza-vidék felfedezése kerékpárral
Útvonal: Kölcse–Sonkád–Tiszabecs–Tiszakóród–Szatmárcseke–Túristvándi–Kölcse Kerékpártúránk a gyönyörű fa harangtornyáról híres Kölcse központjából indul. Innen áttekerünk a közeli Sonkádra, de még mielőtt a...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKörtúra+
Kalandos pápaszem – 9. Alpannonia® light körtúra
Nem kör-, hanem tulajdonképpen pápaszemalakú túra kanyarog a barátságos Kőszegdoroszló környékén, kényelmes terepviszonyokkal. Az apró falu patakjának csobogása és virágai...
TúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Békés-Doboz kerékpárkörtúra a Libás tanya érintésével
Pedálozz körbe Békés határában, és ismerd meg a Kettős–Köröst, kóstold meg a békési pálinkát, szilvalekvárt vagy egy jó libás finomságot!
A Zsivány-sziklák rejtekében
Ez a kalandos erdei túra gyerekekkel is könnyen teljesíthető Zsivány-sziklák labirintusához vezet.
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraKirándulások 10 km alattTúraLátnivalók MagyarországonKörtúra+
Budai Zöld 1: A Gellért tértől a Tündér-szikláig / Szép kilátások nyomában
Látogass el a Budapest Zöld túraútvonalára, ami elvezet téged a Gellért térre, illetve a budapesti Gyermekvasúthoz is.
BudapestVonaltúraArborétumKulturális/történelmi értékekBudapesti túrákgyalogtúrakilátó+
Bolgányi-kör: Kerékpáros körtúra a Szigetköz kapujában
Tekerj el a Holt-Duna partjain, és lepd meg magad a környék változatos környezetének és élővilágának megtekintésével, és kellemes kikapcsolódási helyek...
KörtúraCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKerékpártúra+
Gyalogtúra a Baktalórántházi erdőrezervátumban
A túra a nyírségi baktalórántházi erdőrezervátumon halad keresztül, amely a Móricz Zsigmond-túraútvonal talán legszebb szakasza.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túraKözépkori templomokSzép kilátás+
Belső-Őrségi kalandozás
Fogadd el a kihívást és indulj el a gerencsérek földjén, hogy meglásd, mit is rejt valójában az Őrség délvidéke!
TúraKözépkori templomoktanösvényLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Alsó-hegyi zsombolyos tanösvény
Járd végig a Bódvaszilas, Komjáti és Tornanádaska fölött magasodó Alsó-hegy csodálatos helyeit, hogy megismerkedj a térség karsztos formáival.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKörtúra+