Skip to main content
GyalogtúraTúraútvonalBudapest és környékePilis

A Zsivány-sziklák rejtekében

By 2023.04.04.január 8th, 2024No Comments

Túrainfó

A gyermekekkel is könnyen teljesíthető hosszabb séta a kalandos elnevezésű Zsivány-sziklákhoz vezet, csodás erdei környezetben. Dobogókő tetejéről, az Eötvös Loránd Menedékháztól érdemes indulni, hiszen ide érkezik be a busz, illetve autóparkoló is található itt. Végig a piroskörút-jelzésen kell haladni, déli irányba, a település házai között hamarosan jobbra, aztán az utcáról hirtelen az erdőbe térve balra kell tartani. Itt az ösvényt követve, mesebeli fenyveserdőn keresztül érkezel meg a Hideg-lyuknak nevezett helyig, mely egy több méter mély sziklaüreget takar, természetesen jól körülkerítve, nehogy valaki belepottyanjon. Innen már csak pár méter és kezdődik a kaland: megérkeztél a Zsivány-sziklák labirintusához! A hatalmas, andezites sziklaképződmények (a vulkáni múlt tanúiként), mintha a földből nőttek volna ki, sok kis ösvényt hoztak létre, melyeket érdemes bejárni, mielőtt visszatérnénk az ösvényre, mely Dobogókő felé kanyarodik vissza. Utad során érinted még a bájos kis tisztást, a Márton-rétet, ezután pedig az ösvény erősen jobbra tart és meredeken vezet a hegyoldalban, de pár száz méter után már meg is pillantod a település első házait.

Látnivalók

Eötvös Loránd Turistamúzeum

A műemlékké nyilvánított Báró Eötvös Loránd Menedékházban kapott helyet a Magyar Turista Egyesület történetét bemutató kiállítás. Már száz évvel ezelőtt felötlött a gondolat az MTE akkori tiszteletbeli elnökének fejében, hogy létrehozzanak egy átfogó kiállítást a magyar természetjárás múltjáról. Az állandó tárlaton korabeli fényképek, kiadványok és túrázáshoz használatos eszközök tekinthetőek meg.

Thirring-sziklák

Dobogókő északi lejtőin találjuk ezeket a hatalmas, az idő és a környezeti hatások által megformált, vulkanikus eredetű sziklatömböket. Jelölt turistaút vezet végig a kacskaringós úton a ritkás bükkerdőben, olykor gigantikus gyökérzeteken át, ahonnan több helyen is kibukkan a Duna kéklő szalagja. Több sziklaformációra kitaposott ösvény vezet, érdemes ezeket óvatosan megmászni és élvezni a körülölelő erdő csendjét.

Dobogókői sípálya

Az ország első sípályája 1923 óta várja a síelni vágyókat két, eltérő nehézségű pályájával. Szezonon kívül is érdemes meglátogatni és gyönyörködni az innen nyíló panorámában: szemben nagyrészt a Prédikálószék hegye foglalja el a kilátást, de a jobb sarokban meghúzódik a Duna, balra pedig a Pilisszentlászló felé tartó völgy hasadékát pillanthatjuk meg. A télen a síelők által használt kanyargós szerpentinen gyorsan lejuthatunk a Királykúti-nyeregre, ahonnan a Prédikálószéket is megmászhatjuk.

Rezső-kilátó

A Dobogókői-kilátótól csak egy kilométerre, kényelmes sétaúton érheted el a Tirts Rezső királyi erdőtanácsosról elnevezett, hatalmas andezittömbre épített kilátót. Bár nem a hegy legmagasabb pontján fekszik, mégis innen élvezheted a legteljesebb panorámát a környező hegyekre: alattad a Visegrádi-hegység összefüggő erdei, szemben a Prédikálószék vonulatai, a Börzsöny, a Vadálló-sziklákon túl pedig a visegrádi Várhegy látható.

+ Programtipp

Boldog Özséb-kilátó

A Boldog Özséb-kilátó az egyetlen, hazai alapítású férfi szerzetesrend alapítójáról kapta nevét, aki remetetársaival a környező barlangokban élt a rend megalakulása előtt. Az eredetileg geodéziai mérőpontra épült, kör alapú kilátó a Pilis-tető 756 méter magas csúcsán áll. Köszönhetően 17 méteres magasságának, mellyel a lombkorona fölé emelkedik, tökéletes körpanorámát biztosít a legfelső, fedett szintről: a Visegrádi-hegység, a Budai-hegység és a Pilisvörösvári-medence is kiválóan látszik.

Dera-szurdok

Fedezd fel az óriások játszóterét! A nyáron is kellemesen hűvös szurdokban olyan érzésed támadhat, mintha óriások rendezték volna a terepet: kidőlt fák és összedobált sziklatömbök szegélyezik majd utadat, mely a terepviszonyok szerint hol a patakmeder egyik, hol másik oldalán halad. A szurdok hangulatát a patak felett átívelő, széles fahidak teszik vadregényessé, melyekről beláthatod a meder hosszabb-rövidebb szakaszait, bukdácsoló zúgóit és apró tavacskáit.

Római út

Pilisszentlélek és Pilisszentkereszt között fekszik ez az erdei ösvény, melyet a feltételezések szerint még a római provinciák idejében alakítottak ki. A zöld turistajelzés több helyen kövekkel borított szekérúton halad, mely eredetileg valószínűleg Esztergomot kötötte össze Szentendrével, ahol a Duna mentén a római védelmi vonal húzódott. A Római útról elérhető többek között a Vaskapu-völgy és a Vaskapu-szurdok is.

Adatok

Országrész: Budapest és környéke
Időtartam: 1 nap
Túra besorolása: könnyű
Túratípus: gyalogos
Táv: 4 km
Időigény: 1.5 óra

Megközelítés

Dobogókőre autóval két irányból (Esztergom vagy Pomáz felől), autóbusszal pedig Pomáz irányából lehet feljutni.

Kiinduló pont: 2098 Pilisszentkereszt, Téry Ödön u. 26.  – Eötvös Loránd Menedékháztól

Térkép

Útvonal

GPX letöltésMegtekintem az útvonalat

Szolgáltatások

Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások

Eötvös Loránd menedékház

Honlap

Jurtaszállás

Honlap

Hasonló túrák

Keress minket Instagramon!

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds