
Túrainfó
Több mint 2 évszázadon át üveggyártás folyt Háromhután. Sok-sok érdekességet gyűjtöttek össze erről az ingyenesen látogatható Üvegcsűrben, ahol azt is megnézheted, hogyan készültek a tokaji borosüvegek. Középhuta ideális az indulásra, amely Háromhuta egyik magával ragadó települése.
A csörgedező patakon átkelve a sárga jelzésen a Mlaka-rétre kapaszkodhatsz fel, és itt az Országos Kéktúra útvonalára csatlakozol be. A Sólyom- bércet a sárga háromszöggel jelölt úton találod. 564 méteres sziklacsúcsára megéri felsétálnod, hiszen ez a különleges forma a jégkorszakból eredeztethető kőtorony. A repedéseibe befolyt, majd megfagyott a víz, ezáltal tágulásával előidézte a kőfal aprózódását. A sziklamászók is szívesen keresik fel az itt kiálló sziklatömböket. Innen látható a Regéci vár, a Huta-patak völgye és a hegygerinc hullámzása.

Ereszkedj vissza a Mlaka-rétre, amely fontos elágazási pont, szebbnél szebb útvonalak közül választhatsz itt. Alig 2-3 kilométerre például az Istvánkúti erdészházat a nyírjesek ölelésében találod. Az Ördög-völgyön leereszkedve pedig a RÖNK épületét nézheted meg, de ha az Országos Kéktúra jelzését a Gerendás-rét irányába követed, akkor a Zemplén másik kedvelt, és egyben legszebb 360 fokos panorámája vár. Válaszd ezt az irányt, és ne hagyd ki a Kerek-kő ormáról nyíló fenséges látványt sem! Varázsa abban rejlik, hogy emberi létnek itt nyomát se látod, se ház, se zaj, csak a természet. Előtted hever az apró kövekkel tarkított Csattantyú-hegy csúcsa, a Pálháza melletti perlit bánya, de Telkibánya Kánya-hegyén álló tornyot is felfedezheted a távolban. Visszafelé Újhuta irányába teheted meg a könnyed túrát, elhaladva Flórika-forrás és Kastélyszálló pazar épülete és kertje mellett. Háromhuta valódi ékszerdoboz; takaros lakóházak és rendezett utcácskája teszi különlegessé.
Látnivalók
Üvegcsűr, Középhuta
A közel 220 éves üveggyártás múltját ismerheted meg itt, információs táblák és különböző tárgyi eszközök segítségével. A középen kihelyezett égetőben a kész termékeket is megtekintheted.
+ Programtipp
Babuka-tó
A tó létrehozása egy család nevéhez fűződik, akik sokat túráztak a Zemplénben, szebbnél szebb útvonalakat fedeztek fel a Huta-patak völgyében. Itt, egy névtelen forrás vizét felduzzasztva alakították ki ezt a kicsiny tavat. Elnevezték és jelzéssel látták el kilátópontokat, és egy túraútvonalat is kijelöltek.
Regéci vár
A 620 méter magasan álló Regéci vár a közelmúltban komoly felújításokon esett át, az épületben interaktív kiállításokat rendeztek be, a látogatóközpontban pedig bepillanthatsz a magyar történelem egy fontos időszakába. A torony körpanorámáját se hagyd ki, hiszen tiszta időben még a sátoraljaújhelyi Magas-hegy kilátója is feltűnik.

RÖNK
Az erdei iskolaként és szálláshelyként is működő Rostallói Ökoturisztikai Nevelési Központot (RÖNK) 2021 júniusában adták át. Egyedülálló, interaktív helyszín, mivel a kiállítótérben minden a Zemplénről szól: erdészeti-, vadászati-, természetvédelmi- és erdei vasúti gyűjtemény kapott itt helyet. A RÖNK tulajdonképpen egy mini skanzen az erdő ölelésében.
Adatok
Megközelítés
Személyautóval a 37-es főútról letérve Tolcsva irányába, majd Háromhuta felé.
Vonattal: Budapest-Sátoraljaújhely között közlekedő vonatokról Olaszliszka-Tolcsva megállóhelyen kell leszállni. Naponta csak néhány autóbusz közlekedik Háromhutára, ezért érdemes tájékozódnod a menetrendről.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Erdei Iskola és Turisztikai Információs Központ, Óhuta
A 32 fő befogadására alkalmas épületet 2018 végén adták át. Udvara pihenésre, szalonnasütésre és szabadtéri foglalkozások megtartására egyaránt alkalmas. A Tanoda kávézóban kerékpárok is kölcsönözhetőek.
Elérhetőség: Háromhuta (Óhuta), Rákóczi út 22,
Barátság Panzió és Étterem, Újhuta
A túrázók körében kedvelt hely, amely finom ételekkel vár.
Elérhetősége: Háromhuta (Újhuta), Kossuth út 27.
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Különleges élővilágVízitúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Kulturális/történelmi értékekVízitúraSzép kilátás+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Kirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+