
Túrainfó
Budapesttől alig 20 percnyi távolságra találod Pilisborosjenőt, ahol felfedezésre váró kincsek nyomába eredhetsz! Kényelmes tempóban akár az egész család együtt teljesítheti és csodálhatja meg a Teve-szikla formációit vagy az Egri csillagok című film díszleteként épült várromot. A község Fő utcáján tudsz leszállni az ide érkező buszról vagy parkolhatsz autóval, és ezt a túrát is innen indíthatod. A sportpálya után balra kanyarodva éred el a Kálvária alatt futó kék jelzésű turistautat, mely egyben a Kevélyhegyi tanösvény is, ezen jobbra fordulva hamarosan a Teve-sziklákhoz érkezel. A vöröses sziklákat körbevevő bozótos azt a furcsa érzést kelti, hogy nem is a Pilisben, sokkal inkább valamelyik észak-amerikai westernfilmben jársz. A tanösvényen továbbindulva következő állomásod az egri vár másolataként ismert, 1968-ban elkészült kőépítmény. A filmforgatás során sok helyen megsérült, hisz ezen modellezték a csatákat, de ma is kiváló terepet nyújt egy izgalmas felfedezőtúrának vagy épp számháborúnak! A falakat elhagyva a kék kerékpáros jelzéssel ellátott úton tudsz visszasétálni a településre, de a Teve-sziklákat elérve választhatod a már megismert tanösvényt is.

Látnivalók
Teve-szikla
Pilisborosjenő hajdani kőfejtőjének fala mellett találod ezt a merészen ég felé törő kettős ágú szirtet, mely kis fantáziával a tevék púpjait eleveníti meg. A dolomitból álló tömböket a régmúltban hévizes oldatok járták át és kalcittal összecementálták, ezért sokkal lassabban pusztulnak, mint környezetük. Ez az oka annak, hogy a mai napig megcsodálhatjuk őket.

Az egri vár másolata
A Nagy-Kevély délnyugati lejtőjén, Pilisborosjenő határában építették meg az egri vár másolatát egy filmforgatás apropójából. A több ezer statisztát felvonultató jelenetek alatt a vár egyik, fából készült része leégett, majd újraépítették, de állapota a forgatás óta jelentősen leromlott, mert magára hagyták. Az Egri Csillagok után más magyar történelmi filmekben is felbukkant díszletként, illetve Pilisborosjenő évente szervez ide fesztiválokat.

+ Programtipp
Szentkút, Csobánka
A Szentkút nem csupán egy forrás, hanem a Pilis egyik felszentelt helye is. A legenda szerint Szűz Mária 1842-ben mutatkozott meg itt egy pásztornak, ezután kezdték el használni a forrás vizét, majd a későbbiekben gyógyítóerőt társítottak hozzá. A forrás mellé kápolnát építettek, de helyet kapott itt egy lourdes-i barlang és a szerbek keresztje is. Csobánkáról a zöld jelzésen, könnyű sétával érhetjük el a Szentkutat.
Margitligeti-kastély
Az 1800-as évek végén épült kastély mindig is szociális funkciót látott el: volt tüdőszanatórium, árvaház és gyógypedagógiai intézet is. Napjainkban a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozásában zarándok- és ifjúsági szálláshelyként működik. A Dera-patak partján található kastély ideális helyszín testi és lelki feltöltődéshez egyaránt.
Adatok
Megközelítés
Pilisborosjenő zsákfalu, csak Üröm felől közelíthető meg. Autóbuszjáratok is érkeznek ide Budapestről.
Pilisborosjenő, orvosi rendelő
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúra+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátás+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Család-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Család-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
Kirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+