Skip to main content
KerékpárTúraútvonalBalaton környékeBalaton-felvidék

Fagyitúra országúton a Káli-medencében

By 2021.07.09.január 8th, 2024No Comments

Túrainfó

Hazánk egyik legszebb tájegységét, a Káli-medencét is átszelő 59 kilométeres országúti túra útvonalán a véletlen szülte, hogy több remek fagyizót és kávézót érintünk, de ha már így van, semmiképpen ne menjünk el a remek „frissítési” lehetőségek mellett szó nélkül…

A Révfülöp és Szigliget közötti túra többféleképpen, többféle kerékpárral is nagy élmény lehet, ami elsősorban a csodaszép „díszleteknek”, a barátságos falvaknak és a tanúhegyeknek köszönhető. Sportos országúti bringások akár megállás nélkül, két kulaccsal is lenyomhatják edzésképpen, vagy trekking kerékpárral, egész napos programként is megállja a helyét, miközben a Balaton 10 legjobb fagyizójából talán négyet is érintünk. Családi túraként is vállalható, ha már nagyobbak a gyerekek és bírják a 60 kilométer körüli távot, hosszú emelkedőkre nem kell számítani, csak kisebb dombokra, melyek közül a legmeredekebb a végponthoz, azaz a szigligeti Vár Kávézóhoz vezet.

A nyomvonal végig aszfaltozott, hogy a virsligumival se kerüljön senki zavarba, és nagyrészt alacsonyabb forgalmú közutakon vezet, melyek egy része ajánlott (kitáblázott) kerékpáros útvonal is egyben a Balaton körül. Rövid szakaszon a balatoni kerékpáros körutat is igénybe vesszük a 71-es mellett, ahol nyári csúcsszezonban óvatosan kell közlekedni a rengeteg bringás miatt. Erőnlét szempontjából könnyű eldönteni, hogy vállaljuk-e a túrát: ha tekertünk már hasonló távon, akkor tudjuk mire számíthatunk, véget érni nem akaró, vagy meredek mászások nincsenek az itinerben.

A kezdő és végpontot a vasútállomás mellé tettük a letölthető GPX-en, eleve az állomás és a jó megközelíthetőség miatt esett a választás Révfülöpre. Ráadásul kiváló kávéval, sütivel, fagyival vár a Móló Cukrászda, ahol már a reggelivel megalapozhatjuk a jó hangulatot egész napra. Mielőtt felfordulnánk a Káli útra, mindenképpen érdemes tervezni legalább egy kávéval. A koffeinre szükség is lehet, hiszen bemelegítésképpen rögtön egy emelkedővel kezdünk, Kővágóörs felé mintegy 3 kilométeren át haladunk enyhén, de folyamatosan felfele. Innen egy kis gurulás, majd kisebb domb Kékkútig, ahol akár meglátogathatjuk a Theodora-forrást, ami az ásványvízről híres.

Miután belekóstoltunk a Káli-medence hangulatába, Kékkút után balra visszafordulunk a Balaton, illetve Ábrahámhegy felé, ami egy kellemes, közel 5 kilométeren át enyhén lejtős úton történik. Innen a következő közel 4 kilométert a bringaúton tesszük meg, ahonnan Badacsonyörsnél térünk le. Badacsonytomajtól a helyenként Balatoni-panorámát adó dimbes-dombos római úton folytatjuk tovább, jobbunkon végig háttérben a Badacsonnyal, a legnagyobb tanúheggyel. Ezen a szakaszon – amely szintén ajánlott bringás útvonal – számtalan lehetőség adódik meginni egy jó fröccsöt, de ha letesszük valahol a bringákat, gyalogosan a Kisfaludy-kilátóhoz is felkapaszkodhatunk.

A Badacsonyt balra kanyarodva egy „pavé-szektoron” keresztül, azaz rövid kockaköves útszakaszra kanyarodva hagyjuk magunk mögött, majd óvatosan keresztezve a 71-es főutat Szigliget felé vesszük az irányt. A túra pontos útvonala nem kerüli meg a szőlődombokat a part és a strand felé, de akár arrafelé is tehetünk egy kitérőt, ha belefér. A rövidebb út egy közepesen meredek emelkedőn át vezet Szigliget központjába, ahol a Kisfaludy utcában található a „fagyitúra” kihagyhatatlan állomása a Vár Kávézó. Ha hosszabban is tudunk időzni, természetesen a várba is felsétálhatunk, mely a Balaton-felvidék egyik legkedveltebb turista-látványossága.

Szigligetről a 71-es irányába legurulva jobbra kanyarodunk és a bringaúton haladunk tovább. Itt 7 kilométeren át Nemesgulácsig fedésben van a nyomvonal a rövidebb családi túraajánlatunkkal. A bringaútról egy kilométert követően térünk le balra a Szent György-hegy felé, ismét keresztezve a 71-est, ahol nagyon kell figyelni a gyors gépjárműforgalom miatt. Hegymagas felé alig több mint egy kilométert haladunk, majd az itiner szerint az első lehetőségnél jobbra fordulunk (az első 1-200 méter rossz minőségű út, de szerencsére ez hamar megváltozik). A szinte forgalommentes kis útról csodaszép balra a koporsó formájú tanúhegy látványa, miközben enyhén hullámos úton érjük el Kisapátit, ahol jobbra kanyarodunk Nemesgulács felé. Ettől a ponttól váltakozva haladunk alacsony és közepes forgalmú közutakon, ahol azért kicsit jobban figyeljünk a közlekedés többi résztvevőjére.

Nemesgulácson a T-elágazásból balra megyünk tovább, majd a falut elhagyva közben feltűnik balról a Csobánc is. Egy kilométerrel később alacsony forgalmú útra kanyarodunk le jobbra Káptalantóti irányába. Sajnos a falu túloldalán a piac már nem „az a piac”, de nyitvatartási időben azért találhatunk még ínyencségeket (esetleg emléktárgyakat). Ha tartjuk magunkat a fagyitúra-koncepcióhoz, akkor meg sem állunk Mindszentkálláig, ehhez Káptalantóti után jobbra, majd – nem egész két kilométert megtéve a forgalmasabb úton – sréhen balra kell kanyarodni. Mindszentkállán a Kő Fagyi igazi gourmet-fagyizó, ritka különlegességekkel.

A következő falu Szentbékkálla, melynek a Kőtenger a legfőbb nevezetessége. Ide országúti stoplis cipőben nem annyira komfortos „begázolni”, de egy családi túrának ideális megállópontja lehet. Mielőtt betekernénk Szentbékkálla központjába, a GPS jobbra fordít minket és az ismét jobbra forduló kis aszfaltúton visszatérünk a forgalmasabb Zánkai úthoz. A T-elágazásban balra kanyarodunk, majd alig két kilométert követően megérkezünk Köveskálra, ahol az első kereszteződésben jobbra fordulva meg is érkezünk negyedik fagyizónkhoz, ami a Frissítőpont névre hallgat és a fagyin kívül ennek megfelelően finom limonádét is kérhetünk.

Köveskálról enyhe lejtőn indulunk tovább Kővágóörsre, ahol már jártunk a túra elején. A visszafelé vezető út Révfülöpre sokkal jobban fog esni, hiszen ami az első kilométereken emelkedett, az most nyilván lejtő lesz, így tulajdonképpen visszagurulunk a kiindulási pontunkra. Akinek pedig még mindig nem volt elég a földi javakból, azt várja ismét a Móló Cukrászda, de tartalmasabb ebédre is bőven akad lehetőség a móló környékén.

Látnivalók

Szigligeti vár

Nem csak azért a Balaton egyik legkedveltebb turistalátványossága a szűk egy évtizede felújított várrom, mert közel van a parthoz és a 71-es úthoz. Tetejéről páratlan kilátás nyílik a Balatonra és a Tapolcai medence irányába is, valamint többféle programhelyszín is berendezésre került a renováció során. A várat eredetileg a pannonhalmai apátság építette a 13. században, a török háborúk alatt pedig ez volt az egyik olyan végvár, amit a szultán seregei nem tudtak elfoglalni. A legenda szerint 1697-ben ami a töröknek nem sikerült, egy villámcsapás elintézte: pont a puskaporos torosba csapott le a mennykő, ami után az osztrák császár utasítására felrobbantották a várat.

Kőtenger – Szentbékkálla

Ha Szentbékkállán jár valaki, a Kőtenger megtekintése kötelező. Bringával annyit fontos megjegyezni, hogy be kell tartani a természetvédelmi előírásokat és ezen a területen szálljunk le a nyeregből. Geológusok számára ezek a sziklás képződmények a Balaton-felvidék egyik legnagyobb kincsét jelentik. Létrejötte a hajdani vulkanikus utóműködésnek köszönhető, amelynek hatására a feltörő hévizes források a Pannon-tenger lerakódott fehér homokját cementálták, így jött létre a ma is látható kemény, szilícium-dioxid kőzetanyag. A folyamatos erózió során, elsősorban a pleisztocén kor időjárásának hatására változatos kőformák jöttek létre, amelyek a mai turistalátványosság alapját képezik.

+ Programtipp

Badacsony

Mivel a római úton végig alatta haladunk, a Badacsonyt kezelhetjük egyetlen kimeríthetetlen programajánlatként. A kilátótól kezdve a borospincéken és kulturális látnivalókon át a strandig mindent megtalálhatunk egy szűk területen belül. A hegyoldal tulajdonképpen maga a balatoni bor- és szőlő kultúra, butaság lenne felsorolásba bocsátkozni, hová térjünk be, csak kihagyni tudnánk fontos helyeket. Nagyobb kilátók a környéken: a leghíresebb a Kisfaludy kilátó, ahonnan ráláthatunk a Balaton délkeleti felére, de Egry József kilátóhelyről is pazar panoráma nyílik a Tóra és a Szent György-hegy irányába. A Tördemici kilátótól – ahová a Bujdosók lépcsőjén át vezet az út – a szárazföld felé is bámészkodhatunk, megcsodálva a Szent György-hegyet vagy a Szigligeti várat.

Adatok

Országrész: Balaton környéke
Időtartam: 1 nap
Túra besorolása: közepes
Túratípus: kerékpár
Táv: 59 km
Időigény: 4 óra

Megközelítés

Révfülöp vasúttal

Térkép

Útvonal

GPX letöltésMegtekintem az útvonalat

Szolgáltatások

Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások

Honlap

Hasonló túrák

Keress minket Instagramon!

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds