
Túrainfó
A HÉV-vel kényelmesen megközelíthető Szigetszentmiklósról indul az Eurovelo 6 bringatúra, amely a szép nádasairól, úszólápjairól, facsoportjairól és erdőfoltjairól közismert Ráckevei-Duna partján vezet. A közel 50 km hosszú túra nagyrészt sík területen, kis forgalmú közutakon halad, mindössze egy kilométeren keresztül kell mezőgazdasági földúton tekerned. Az útvonal érinti az úszólápi tanösvényt, amelyen megismerheted az Alsó-Bucka egyedi vízivilágát. A nádasokba parkolt csónakokkal övezett part mentén haladhatsz a Taksony vezér hídig, amelynek túloldalán egy meredek ösvényen leereszkedsz a Duna sorra, és Majosháza felé tekersz. Enyhébb, nedves időben érdemes inkább a túlparti aszfaltutakat választani. Két meseszerű szigetvilág, a Vesszőzátony-sziget és az Angyali-sziget mellett elhaladva, hamarosan Ráckevére érsz. Megpihenhetsz a Peregi Parkerdőben és ellátogathatsz az aprócska Szent Imre-kilátóhoz, míg az Árpád hídon áthaladva megtekintheted Magyarország utolsó hajómalmát és a gyönyörű freskókkal díszített szerb ortodox templomot. Ráckevéről akár tehetsz egy kitérőt Szigetbecse Tőzike tanösvényére, ami feltárja előtted a környék varázslatos vízivilágát, mielőtt a túlparton visszatekernél Szigetszentmiklósra.

Látnivalók
Ráckevei szerb ortodox templom
Igazán lenyűgöző látványt nyújt Ráckeve szerb ortodox templomának belső tere, amit teljes egészében középkori, balkáni stílusú freskók díszítenek. A templom a Szerb Porta része, amelynek szépen gondozott kertjében a templom mellett találod a különálló, kék harangtornyot, a több mint 200 éves kőkeresztet és a paplakot. A pár száz forintos belépőért cserébe információgazdag körbevezetésen vehetsz részt.

Ráckevei hajómalom
Ráckevén lelheted fel hazánk egyetlen működő hajómalmát, melynek interaktív múzeuma az egész család számára remek kikapcsolódást ígér. A hajó elődje az 1960-as évek végén elsüllyedt, de a helyi közösség kezdeményezésére nemrég rekonstruálták. Manapság a parti sétány mellett ringatózó hajómalom a ráckevei vízimolnárságnak állít emléket, ahol vasárnaponként őrlési bemutatót is tartanak.
+ Programtipp
Szigetszentmiklósi úszóláp tanösvény
Mindössze 700 méter hosszú a Szigetszentmiklósi úszóláp tanösvény, a természeti kincsek viszont, melyeket feltár, felbecsülhetetlenek. Itt, a Ráckevei-Duna ágán rejtőzik ugyanis Európa második legnagyobb úszólápja, amely egy vízen lebegő, vastag növénytakarót hoz létre. A tanösvényt kényelmes tempóban fél óra alatt járhatod be, ezalatt pedig a vízivilág számtalan állatfajával közelebbről is megismerkedhetsz.

Peregi Parkerdő Természetvédelmi Terület és Szent Imre-kilátó
Közel 12 hektáron, a Kiskunlacházát Ráckevével összekötő műút mellett, egy kisebb magaslaton terül el a Peregi Parkerdő, amely a középkorban Pereg településének adott otthont. A területen egy középkori templom maradványaira bukkantak, melynek helyén ma emléktorony magasodik. Tetejéről szép kilátás nyílik a parkerdő egy részletére. Az erdőben sétálva megcsodálhatod a pillangók táncát, miközben énekesmadarak dala kísér.
Szigethalmi Vadaspark, Szigetszentmiklós
A családi vállalkozásként működő Szigethalmi Vadasparkot az állatok védelme és ellátása érdekében hozták létre még 2009-ben. A park lakói között főként hazai háztáji állatfajtákkal és az erdőkben élő vadfajokkal találkozhatsz, de távoli földrészek jellegzetes állatai is meghúzzák itt magukat kis számban, amilyen például a kenguru és az alpaka. A területen játszótereket, büfét, mosdót, kisvasutat, gördeszkapályát és ingyenes parkolót is találsz.
Szigetbecsei Tőzike tanösvény
Szigetbecse családbarát tanösvényét akár még babakocsival is kényelmesen végigjárhatod, hiszen a mindössze 700 méter hosszú gyalogút épp egy kellemes, félórás sétát ígér. A Tőzike tanösvény a Becsei-holtág és a Ráckevei-Soroksári-Duna közt található szigetet hálózza be, változatos élőhelyeket tárva a természetjárók elé. Szántóföldek, ligeterdő, majd sűrű nádas váltja itt egymást.
Adatok
Megközelítés
Kiindulópont: Szigetszentmiklós HÉV-állomás
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Család-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúraSzép kilátás+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Család-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Kirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Kirándulások 10 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+