Ahogy megérkezett az igazi tavasz, elindultak a Fertő-táj vonatjáratok! Mostantól augusztus végéig közlekedhetsz velük hétvégenként Sopron és az ausztriai Neusiedl am See között. Bármelyik szombaton vagy vasárnap érdemes felkerekedned, és vasúton, környezetbarát módon célba venned az UNESCO világörökség részét képező Fertő-táj magyar és osztrák településeit.
Még izgalmasabb, ha kerékpártúrát szervezel a környékre, és bringástul utazol a Fertő-tájon – a Fertő-tájjal. A GYSEV vasúttársaság úgy állította össze a menetrendet, hogy optimális csatlakozási lehetőséget biztosítson ezekre a vonatokra a Győr (Budapest), illetve a Szombathely (Szentgotthárd) felől érkezőknek is. A járatokat az ingyenes kerékpárszállítást biztosító Fertő-táj felfedező jegy vásárlásával veheted igénybe.
Utad során a Fertő tó vidéke kis távolságon belül igen változatos tájakat, látnivalókat kínál. Barátságos osztrák és magyar falvak, óvárosok (Ruszt, Purbach), kilátók, régi kőbánya, kőfejtő (Fertőrákos), nádasrengeteg, gyógyvíz (Balf), móló (Nezsider), világítótorony (Pátfalu), szélmalom, natúrpark váltják egymást.
Hogy minél többet láss ezekből, bringázd körbe a tavat, az azt körbejáró kerékpáros úthálózat ugyanis strandokat, főúri kastélyokat, történelmi mementókat egyaránt érint, de természeti szépségekben sem szűkölködik. Ráadásul több opciód van: választhatsz a Fertő tavi nagy és kis kör közül, így egy vagy több naposra is tervezheted a kirándulást. Ha a kis körre szavazol, romantikus hajóúttal felezheted meg a nagy kör tartalmas, 120 kilométeres távját.
Tervezéskor ne feledd: a Fertő-táj vonatok augusztus 25-ig, hétvégenként közlekednek!
További blogposztjaink:
Bubán innen, Kékesen túl – ide menj szurkolni a 2024-es Tour de Hongrie-n!
Buba, Amatour, Hősök tere és a Kékes – a szurkoláson kívül idén is számos programmal várja a kerékpárrajongókat a Tour...
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” Instagram nyereményjátékhoz
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” nyereményjátékhoz ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK, AZ ADATKEZELŐ 1.1. Az adatkezelő személye...
A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” Instagram nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata
A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és...
Új multifunkcionális bázis nyílik a Tisza-tavon: nyártól vár a Kérész Központ
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Nézz szét túráink között!
Gasztrotúra a Riviérán
A Balaton-felvidék nemcsak a csodás tájak, hanem az ízek otthona is! Ezen a könnyű kerékpártúrán te magad is utánajárhatsz ennek,...
KerékpártúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Erdei körtúra Pilisszentlászló környékén
Változatos terepviszonyokat felvonultató, autómentes túraútvonal hív kalandra! Érdemes olyan ke-rékpárral nekivágnod, amivel erdészeti földutakon is jól boldogulsz.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekTúrakerékpáros túraNehéz+
A Balaton-felvidék titkai – Alsóörstől Csopakig
Útvonal: Alsóörs–kilátók–Miske-szikla–Malom-völgy–Király-kút–Csopak A túra Alsóörsről indul, ahová kényelmesen el lehet jutni vonattal vagy autóval, majd a túra végén Csopakról könnyen...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekEgyirányú túra+
Kétvölgyi körtúra
A Rába folyó völgye, a távolban a Kőszegi-hegység, az osztrák Alpok keleti vonulatai, kaszálórét és házi szörpök... Hmm 🙂
Az Őrségi Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alattKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
A Nyugat-Cserhát tavai
A Bánkról induló biciklis körtúrán szinte minden második településen találhatsz egy kisebb-nagyobb állóvizet, melyek kiváló célpontjai lehetnek kerekezéseidnek.
tóTúrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Bakonyjárók paradicsoma
Hódítsd meg a Bakonyt az új építésű via ferratán, majd lazulj el a környező településeken lévő, fantasztikus programokat kínáló létesítményeknél!
TúraKirándulások 15 km alattvárLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Mecseki kalandtúra barlangok és vízesések mentén
Gyönyörű erdőben, patak mentén visz ez a könnyed túra . Források, barlangok és vízesés is vár rátok.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraKirándulások 10 km alattTúrakirándulásKörtúra+
A Völgyvidék és a Budai-hegység határán – biatorbágyi kilátások
Biatorbágyról indulva egy 13 km-es körön fedezheted fel a különleges sziklaformákat. Emellett kápolna és elhagyott borospince is várja érkezésedet.
Szép kilátásgyalogtúraTúraKörtúra+
Elvarázsolt pincék – 10. Alpannonia® light körtúra
A természeti és kulturális látnivalókban gazdag túrakör az egykori cáki kőfejtőhöz közeli játszótérnél kezdődik. Vadregényes táj, 120 éves fa, pincesorok,...
Látnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKülönleges élővilágKirándulások 10 km alattTúra+
Kerékpárral a Szigetköz és a Mosoni-sík határán
Programokkal és látnivalókkal teli kerékpáros túra, ami elvezet a Mosoni-Duna partjaira madárlesre, illetve bevezet a városba, ahol megtekintheted a magyar...
Kulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKerékpártúraTúratanösvényKörtúrakirándulásSzép kilátás+
Körtúra Gesztes várához
Vérteskozma, a sváb skanzenfalu már önmagában is tökéletes úti cél, egy friss levegőn eltöltött, testet-lelket nyugtató sétához. Ha nem hiszed,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
Karsztfennsíkok és szurdokvölgyek között
A Bódvaszilasról induló, határon átnyúló körtúra a Bódva, majd a Torna völgyében vezet, impozáns karsztfennsíkok és a Kárpátok legszebb szurdokvölgyei...
KörtúraSzép kilátás+
A nyugati Bakony gyöngyszemei
Fedezd fel kerékpároddal a Bakony legvadregényesebb helyeit ezen a megmérettető túrán, tele élményekkel!
kerékpárTúravárLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Élménytúra a Visegrádi-hegységben
A túra végig aszfaltos úton halad, és ami különösen szerethetővé teszi, hogy nagy része forgalomtól elzárt erdészeti utakon vezet, tehát...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekTúrakerékpáros túraKönnyűKörtúra+
Bakonyi ízelítő
Frissülj fel ezen az ízelítő bakonyi túrán, és tekerj be az erdők, történelmi kincsek világába!
BarlangTúrakerékpárLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Rábavidéki körtúra
Indulj el ezekkel a különféle programokkal teli élménytúrán az Őrségbe, és mássz fel kilátóra, tekintsd meg nemzeti kulturális emlékeket és...
KörtúraKözépkori templomokSzép kilátásLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilággyalogtúraTúrakilátó+
Élő földrajz óra a Szarvaskő-tanösvényen
Festői környezet, szűk völgyben megbújó mesebeli táj. Ez vár rád, ha ellátogatsz a Bükk hegység egyik legszebb fekvésű településére, Szarvaskőre.
KörtúraSzép kilátásKirándulások 10 km alatt+
Két keréken a Vasi-Hegyhát Natúrparkban (VHR 2 túra)
A túra során felfedezhetjük a Vasi-Hegyhát Natúrpark apró településeit, valamint Vasvár városát. A településektől nem messze található kisparcellás szőlőhegyek meghatározzák...
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
500-as csúcsgyűjtés a Kelet-Cserhátban
A Cserhát 500 méternél magasabb hegytetőjéből ezen a túrán, kis kitérőkkel, kilencet is felfedezhetsz, jutalmad pedig egy igazán csodálatos körpanoráma...
TúraKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásgyalogtúrakilátó+
Szurdokpüspöki körtúra
A pincesortól indul túránk, a szőlőföldek mellett haladva egyre meredekebben hódítjuk meg a Mátra magasabb és magasabb csúcsait. Indulj el!
KörtúraSzép kilátás+
Csobánc – Csúcshódítás a Tapolcai-medencében
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Kirándulások 10 km alattSzép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásával+
Szent Márton hegyének meghódítása
Frissítő gyalogtúra ami elvezet Magyarország hírhedt Pannonhalmi Apátságához.
VonaltúrakirándulásSzép kilátásKirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekgyalogtúrakilátóTúra+
Katalinpusztától a Fenyves-hegyig – kilátás a Dunakanyarra
A Dunakanyar megkapó panorámáját a környékbeli csúcsok több kilátópontjáról csodálhatod meg.
Szép kilátásKirándulások 10 km alattA Duna-Ipoly Nemzeti Park ajánlásával+
A természet kincsei
Tekerj el a Vas-Hegyhát vidékére, és csodáld meg a helyi különlegességeket!
kilátóTúrakerékpárKirándulások 15 km alattKörtúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Évezredek újta – 8. Alpannonia® light körtúra
Velemben minden évszakban romantikus sétát tehetünk a patakparton, a Szent Vid-hegyre felkapaszkodva pedig rábukkanhatsz az egészen az újkőkor óta itt...
TúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekKirándulások 10 km alatt+
Írottkő Natúrpark kerékpárút Kőszeghegyalja településeihez
Kőszeg és az Alpokalja ötvözi a hűvös erdei, a síkvidéki és a könnyedebb hegyi kerékpározás minden örömét. A lankás aszfaltozott...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraTúrakerékpárLátnivalók Magyarországon+
Sasréti körtúra kisvasutazással
A Zselic mélyén találod az Almamelléki kisvasutat, mely mellé ajánljuk ezt a tanösvényt. Könnyű családbarát körtúra.
Család-és gyerekbarátgyalogtúraTúrakisvasútkisvasút túraKörtúra+
Békés-Doboz kerékpárkörtúra a Libás tanya érintésével
Pedálozz körbe Békés határában, és ismerd meg a Kettős–Köröst, kóstold meg a békési pálinkát, szilvalekvárt vagy egy jó libás finomságot!
Kerékpáros Körtúra Vendvidéken
Ez a kerékpártúra a páratlan szépségű vendvidéki táj festőien hullámzó lankáin kalauzol végig.
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Bajóti Öreg-kő barlangtúra
Ezen a túrán bebarangolhatod az Öreg-kő sziklafalában megbújó titokzatos barlangokat, és megismerhetsz egy híres zarándokhelyet is.
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességekKirándulások 15 km alatt+