Élő Tiszán – Holt Tiszán
Talán a Tisza legszebb kanyarulatából indul a túra, ami kilátót és tanösvényt is érint. Remek családi program kisvasúttal kiegészítve.
kisvasútTúratanösvénykisvasút túraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
A Budapest déli részétől Szegedig húzódó többnyire sík terület a végtelen alföldi táj, szikes puszták és tavak, gazdag madárpopuláció és a romantikus tanyavilág otthona. Bár gyakran a túrázók, kirándulók célkeresztjén kívül esik, számos rejtett természeti kincset, történelmi és építészeti emléket, kikapcsolódási lehetőséget nyújt e régió.
Az ős-Duna hajdanán keresztülfolyt a Kiskunságon, mely annak hordalékából jött létre, azóta a szél felszínformáló munkája alakítja a homokos-löszös talajt, mint az a Fülöpházi buckavidék sivatagi homokdűnéi között járva megtapasztalható. Érdemes felkeresni a szikes tavak valamelyikét, és megfigyelni egyedi növény- és madárvilágukat. Rengeteg tanösvény, kilátó és madármegfigyelő torony található a Kiskunságon, melyek között kerékpárral vagy akár gyalog közlekedhetünk. Bugacon a homokos buckavidékről, Ősborókásról, a pusztai élet szépségeiről és az állattartó életmódról tanulhatunk, Ópusztaszeren pedig a honfoglalás emlékére alapított emlékparkban szabadtéri kiállítások, interaktív bemutatók és változatos programok várják a látogatókat. Az aktív kikapcsolódást keresőknek a természetes gyógyvizéről híres Szelidi-tó és környéke a strandolásra, vízi sportokra és kerékpározásra nyújt lehetőséget. A bor kedvelőinek is érdemes felkeresni a Duna-Tisza közét: a kunsági borvidék homokos talaja könnyedebb fehér-, a hajós-bajai borvidék löszvidéke testesebb fehér- és vörösborokat kínál. Az Európában is egyedülálló, 1200 présházból álló Hajósi Pincefalu kihagyhatatlan látványosság!
Talán a Tisza legszebb kanyarulatából indul a túra, ami kilátót és tanösvényt is érint. Remek családi program kisvasúttal kiegészítve.
A 3500 méter hosszú, hurokszerű útvonal tíz információs pontban mutatja be a környék sokszínű élővilágát.
A Szelidi-tó és környéke a strandoláson, vízi élményeken és horgászaton túl a kerékpáros és gyalogos túrázók számára is kiváló lehetőségeket rejt.
Az Alföldön kevesen hódolnak a gyalogos természetjárásnak, aminek több oka lehet: a rohanó világ, a nyári forróság, vagy éppen az egysíkúnak képzelt alföldi táj. E táji egyhangúságnak éppen Bugac az...
Ismerje meg a Kolon-tó sokszínű élővilágát, ezen a rövid körsétán a Bikatorok tanösvényen. A tanösvény közel 5 kilométeren mutatja be a Kolon-tó igazi különlegességét, a homokbuckák és a láp közvetlen...
Igazi, természetes homokpusztai tájat fedezhet fel az, aki bejárja a buckavidéket.