Május 18-án több mint 100 országban ünneplik a Múzeumok Nemzetközi Világnapját világszerte. Mi most válogatásunkban nem konkrét múzeumokba, hanem a legtutibb hazai látogatóközpontokba invitálunk benneteket. A különféle interaktív kiállításokon szórakozva, játékos módon ismerkedhettek meg az ország állat-, és növényvilágának csodáival, amely talán az egyik legjobb módja a természet felfedezésének. Ezekhez a szuper látogatóközpontokhoz ajánlunk most nektek 5 gyalog és kerékpártúrát, amelyet a gyerekek is garantáltan élvezni fognak. Induljatok el!
1. Tisza-tavi Ökocentrum

Merüljetek el a Tisza-tó szépségében és fedezzétek fel egy körtúra keretében!
A Tisza-tó az egyik legnépszerűbb célpont a biciklisek körében, hiszen a tó körbetekerése könnyen teljesíthető az egész család számára. A gyerekek is garantáltan élvezni fogják, hiszen az út majdnem végig sík terepen vezet, közvetlenül a tó festői tájai mellett. Ha már erre jártok, mindenképp térjetek be a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumba, hiszen ez a látogatóközpont szórakoztató módon, modern, interaktív szemlélettel, játékosan tárja elétek a Tisza-tó természeti kincseit, bemutatva Magyarország második legnagyobb tavának gazdag élővilágát. Az Ökocentrum legextrább látványossága azonban Európa legnagyobb édesvízű akváriumrendszere, mely közel 1 millió liter össztérfogatával és a benne bemutatott víz alatti csodákkal igazán különleges természetközeli élményt nyújt.
Semmiképpen ne hagyjátok ki az Ökocentrum kikötőjéből a vízen megközelíthető, lenyűgöző Tisza-tavi Vízi Sétányt, ahol az 1500 m hosszú pallóúton sétálva ismerhetitek meg a Tisza-tó jellegzetes állat- és növényvilágát. Itt olyan vadregényes helyekre juthattok el, amelyek korábban megközelíthetetlenek voltak.
Kerékpárral a Tisza-tó körül
2.Bükki Csillagda

Jártatok már a csillagok között? Érintettetek már meg űrből érkező meteoritot? Láttatok már földönkívülieket? Harmadik típusú találkozáson kívül a Bükki Csillagdában csak földöntúli élményekkel találkozhattok, és még a Holdat is egészen közelről megfigyelhetitek Magyarország egyik legnagyobb bemutató távcsövén keresztül.
Kössétek össze ezt a különleges élményt egy körtúrával a csodálatos Bükkben! A Bükki Csillagdához kapcsolódik a 4 kilométer hosszú Bolygótúra tanösvény, mely a környék természeti, földtani és kultúrtörténeti értékei mellett egy lejárható Naprendszer-modellt is tartalmaz. Így a tanösvényen, a megtett út hosszával kiválóan érzékelhetitek a Naprendszeren belüli távolságokat. Az út tölgyesek, bükkösök, rétek mellett halad, és menet közben több kilátópontból megcsodálhatjátok a bükki tájat. Ne hagyjátok ki!
3. Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület és Bemutatóhely, Ipolytarnóc

Ismerjétek meg az Ipolytarnóci Biológiai Tanösvényen kirándulva a terület egyedülálló élővilágát! A könnyed, 4 km hosszúságú erdei fenyővel és akáccal elegyes erdei ösvényeket mozaikos gyepterületek, pihenőhelyek színesítik. Az ösvény kezdeti szakasza a földi élővilág felépítését ismerteti, majd ezt követi az ipolytarnóci ősvilágot elpusztító vulkáni katasztrófa kőzetté dermedt, látványos riolittufái. Végül, az országhatár felé vehetitek majd az irányt, ahol mára már kiapadt források, erdei pihenőhelyek, felhagyott gyümölcsösök mellett barangolhattok. Mielőtt visszatértek a fogadóépületig, térjetek be a miocén erdő ösvényére, ahol ősállatok szobrai idézik fel a régmúlt élővilágát.
Lombkoronaösvény és ősállatok társaságában – Ipolytarnóci Biológiai Tanösvény
4. Kis-Balaton Látogatóközpont

Fedezzétek fel a Kis-Balaton környékét két keréken! A könnyed, gyerekekkel is szuperül teljesíthető 36 kilométeres körtúra elvezet a környék legszebb látnivalóihoz! Kapaszkodjatok fel a szőlődombra, ahol kisebb-nagyobb borospincék igazi gasztroélményekkel várnak. Ezt követően Zalaváron, a Kis-Balaton Házban megtudhatjátok, hogyan vált az egykori lápos mocsárvidék a Balaton vízszűrőjévé. Majd a töltésen kiépített bringautakon, madárlesek mellett, egy különleges fahídon keresztül juthattok el a Kis-Balaton szívébe, a Kányavári-szigetre. A túra zárásaként Zalakarosra begurulva érdemes kipróbálnotok Magyarország díjnyertes „bike food” ételét, a Park Kitchen csapata által megálmodott bike rollt. Végül engedjétek ki a fáradt gőzt és lazítsatok a nap végén a zalakarosi fürdőben.
Ha már a környéken jártok semmiféleképpen ne hagyjátok ki a zalavári látogatóközpontot sem, ahol mindenki számára élményszerűen mutatják be a Kis-Balaton gazdag élővilágát. A kiállítótérben hangok idézik meg a lápi világot, máshol csónakokban ülve fedezhetitek fel a nádasok életét. A téli és a nyári berek élővilágát diorámák mutatják be, a szigorúan védett élőhelyeken elhelyezett webkamerák pedig a legrejtőzködőbb madarak életét is feltárják előttetek.
Kis-Balaton élménykör
5. Mecsek Discovery Center

Ha szeretitek a természetet és kíváncsiak vagytok a Mecsek hegység lenyűgöző világára, akkor látogassatok el a nemrég nyitott Mecsek Discovery Centerbe, amely igazán egyedülálló élményt fog nyújtani számotokra. Ahogy beléptek a látogatóközpontba, azonnal elvarázsol titeket a modern és interaktív kiállítások sokfélesége. Tudásotokat tesztelhetitek a természetvédelemmel és a fenntarthatósággal kapcsolatos játékokban, miközben mélyebb betekintést nyerhettek a Mecsek területén élő állatok és növények életébe.
Kössétek össze ezt az élményt egy szuper felfedező bringatúrával!
Az út első szakasza Dömörkapuig emelkedik, ahol valaha a pécsi vidámpark volt, majd ezt követi a TV torony, a Kis-tubesi kilátó. Ezután az út Tubesre vezet, amely a Mecsek második legmagasabb pontja. Tiszta időben egyszerre láthatjátok innen a szlavón Papuk hegységet, a Villányi-hegységet, a Pécsi-tavat és a Badacsonyt. Innen már csak lefelé haladtok, először egy hegyi úton Lapisig, majd a Remete rét és a Mandulás érintésével az utolsó kilátóponthoz, a Francia-emlékműig gurulhattok. Irány a Mecsek!
Panoráma túra Pécs felett
További blogposztjaink
Van zsákunkban minden jó – Íme a legjobb Mikulás programok
Hamarosan itt a Húsvét ünnepe, amely alkalmából nemzeti parkjaink szuper programokkal készülnek a hosszú hétvégére.
TOP 5 hely Tokaj-Hegyalján és a Bodrog völgyben
Szőlősorok barázdálta vulkáni lankákkal, barátságosan kanyargó folyókkal és titokzatos vízibirodalommal hív kalandos kirándulásra a Zempléni-hegység nyugati peremén elterülő világörökségi borvidék!...
Indulj Visegrádra, a természetjárás fellegvárába!
Aktív programajánló egy hétvégi kiránduláshoz.
Nézz szét túráink között!
Kerékpárral a Béda árterében
Indulj a Fehér Gólya Múzeumnál, fedezd fel a természeti kincseket kerékpáron!
kerékpáros túramúzeumKörtúra+
Pálosok útján
Arannyal és bányászattal is kapcsolatos túra, tanösvénnyel és zarándok úttal fűszerezve.Gótikus kolostor- és várrom is várja az arra kirándulókat.
kirándulásKörtúraKirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKözépkori templomok+
Rezi vár – erdők, kilátópontok paradicsomában
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Az Őrség esszenciája
Ez a könnyű, de nagyon látványos túra Őriszentpéterről, az Őrségi Nemzeti Park látogatóközpontjától indul. A kék kereszt jelzésen hagyjuk el...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKülönleges élővilág+
Két keréken a Fertő-parton
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúraA Fertő-Hanság Nemzeti Park ajánlásával+
Úrkúti-őskarsztól a kalandparkig
Csodáld meg Úrkút élettel teli erdeit az Úrkúti-őskarszt területén!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKirándulások 15 km alattLátnivalók Magyarországon+
Kerékpárral a borostyánkőút mentén
Ez a könnyed, 1 órás kerekpáros körtúra az egykori Borostyánkőút vidékére hív a horgászparadicsomként ismert Abért-tótól indulva.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátTúrakerékpárLátnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátás+
Márianosztrai kör – ízelítő a Dunakanyar és a Börzsöny látnivalóiból
Kellemes kis ízelítő ez a kör a Dunakanyar és egyúttal a Börzsöny szépségéből is. A túra rövidsége miatt akár családoknak...
KerékpártúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Meredek kaptatók a Velencei-tó északi részén
A Velencei-tótól északra kalandos kerékpározás vár. Szép kilátás, vízimalom, kastély, történelmi emlékhely mellett a strandolás is jó program.
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbaráttó+
Mátraszentimrei zarándoktúra
A Mátra szívébe kalauzol a zarándokút, ami érinti Bagolyirtás üdülőfaluját, és elvisz Fallóskútra, a népszerű Mária-kegyhelyhez. Útra fel!
KörtúraSzép kilátás+
Murafölde túra
Bringázz erdei utakon az érintetlen természetben! Gazdag élővilág és vadregényes tájak várnak rád.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Várnéző túra
Tekerj a nógrádi erdők között, pihenj meg frissítő forrásoknál, és engedd el magad a relaxáló környezetben!
Látnivalók MagyarországonKerékpártúraturistaházVonaltúraTúrakisvasútkerékpáros túra+
Körséta a titokzatos Vitányvárhoz
Könnyű kis sétát ígér ez a körtúra, melynek végpontja egy romantikus várrom a Vértes rengetegében.
Kirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Fedezd fel önállóan a szigetközi akváriumot, a Gazfűi-Dunát
Evezz le a Gazfűi-Duna vadregényes ágán, csodálkozz a folyó változatos és gyönyörű élővilágában!
evezéskirándulásKülönleges élővilágVízitúra+
Bakonyjárók paradicsoma
Hódítsd meg a Bakonyt az új építésű via ferratán, majd lazulj el a környező településeken lévő, fantasztikus programokat kínáló létesítményeknél!
TúraKirándulások 15 km alattvárLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Márianosztra-Kopasz-hegy gyalogtúra
Márianosztrán gyönyörködjön a festői látványban amit a Kopasz-hegy kínál! Ezek mellett lehetőség van a Transzbörzsönyi kisvasút kipróbálására, illetve a börtönmúzeum...
Földtani érdekességekturistaházgyalogtúraTúrakisvasútKörtúraCsalád-és gyerekbarát+
Matula nyomában – Kerékpárral a Kis-Balatonon
A túra útvonala: Zalavár, Kis-Balaton Ház – Zalaszabar – Nagyrada – Garabonc – Zalakaros, gyógyfürdő – Zalakomár – Kápolnapusztai bivalyrezervátum...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Két keréken az Alföld legpompásabb kastélyától a végtelen rónákig
Kulturális és természeti értékeket egyaránt megcsodálhatsz ezen a rövid kiránduláson. A Weckheim-kastély főúri pompája és a Kígyósi-puszta egyaránt lenyűgöző.
Túra a Kis-Ördöglik mentén
Tekintsd meg a Zselic minden gyönyörű zugát, és mélyedj el a hagyományokat és történelmeket őrző helységeket, múzeumokat!
gyalogtúraTúraKirándulások 15 km alattKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Élmény kerékpártúra az Őrségben (Őrség 4)
Az Őrség kitáblázott kerékpáros útvonalai közül az Őrség 4 a leghosszabb és talán az egyik legérdekesebb is, érdemes egy teljes...
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Kohótúra pisztránglakomával
Fedezd fel a varázslatos Lillafüredet és környékét. A túra során a diósgyőri vártól kanyargós utakon tekerhesz Felsőhámorig, majd a Hámori-tótól...
Család-és gyerekbarátKerékpártúraTúraVonaltúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A megelevenedett múlt nyomában
A Visegrádi-hegység lábánál elterülő Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban úgy fogod érezni magad, mintha időutazáson lennél!
Kirándulások 10 km alattTúraKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
A Deseda-tó megkerülése
Tekerj körbe a 2022-es Év Kerékpárútján a Deseda-tó körül, és látogass el Kaposvárhoz ahol számtalan érdekes látványosság vár!
Kulturális/történelmi értékekKerékpárútTúrakerékpárkerékpáros túraKörtúra+
Az Árpád-kilátótól az Apáthy-szikláig
Fedezd fel Budapest kilátóit, majd térj be a Pál-völgyi barlangban ezen a főváros körüli túrán!
Kirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekBudapesti túrákgyalogtúraLátnivalók MagyarországonkilátóTúraBudapestVonaltúra+
Bárkával a Vén-Dunán
Evezz le a Vén-Duna rejtélyes ágain!
VízitúraTúraKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Barangolások a Káli-medencében
Balaton-felvidék egyik legszebb része a varázslatos Káli-medence. Ide vezet kerékpártúránk, a vulkánok szabdalta völgybe, ahol suhanni örök élmény lesz!
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúraKörtúra+
Nagykopasz-hegyi túra
Fedezd fel Tokaj egyik kincsét, a Nagykopasz-hegyet, majd csodáld meg a bájos településeket és a lenyűgöző panorámát a Finánc-dombi kilátóból!
kilátóKirándulások 15 km alattKörtúramúzeumSzép kilátásTokajKulturális/történelmi értékekÁldó Krisztus szoborgyalogtúrapince+
Túra a vadak ásta tó körül
A nyári időszakban sokan keresik fel ezt a tavat strandolás céljából, ám tavasszal és ősszel teljesen más arcát mutatja.
KörtúraSzép kilátástóAz Őrségi Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
A Tisza-tó vadonja
A Tisza-tó igazi madárparadicsom – a természet szépségeinek felfedezésére indulunk ezen a kalandos vízitúrán.
KörtúraSzép kilátásKülönleges élővilág+
Marsbéli tájakon – A gánti bauxit nyomában
Az ösvényen haladva néhány méter után lélegzetelállító, leginkább marsbéli tájra hasonlító bányaudvarban találjuk magunkat.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+