
Túrainfó
Embert próbáló, egész napos túra áll előtted! Cserébe a Visegrádi-hegység közkedvelt szurdokaiban kalandozhatsz, és lélegzetelállító kilátásban sem szenvedsz majd hiányt!
Dobogókő tetejéről sétálj el a Rezső-kilátóig, majd a panorámák megcsodálása után irány az egykor spirituális szertartások helyszínéül szolgáló Szer-kövekhez. A sárga jelzést követve az út folyamatosan ereszkedik lefelé, amíg Árpádvár csúcsa mellett ketté nem ágazik: a sárga jelzésen maradva a Lukács-árokba jutsz. Kényelmes, széles úton baktathatsz továbbra is Dömös felé. Az erdészeti aszfaltúthoz érkezve kanyarodj jobbra, és 100 méter múlva meg is találod a Rám-szakadék bejáratát. A szurdokvölgy kis ügyességgel többnyire könnyen végigjárható, bár sok helyen kell majd sziklákon kapaszkodni, létrákon mászni, kötelek mentén haladni, de esős és hideg időben nem árt az óvatosság, mert igen csúszós lehet.

A Rám-szakadék lépésről lépésre tárja fel igazi arcát, minden méter újabb látnivalót kínál. Az utolsó akadályok leküzdése után ugyanahhoz a pihenőhöz érkezel, ahonnan a Lukács-árokba indultál. A sárga jelzésen Dobogókő irányába haladva újabb 100 méteren belül keresztezi utadat a zöldnégyzet-jelzés, amelyen délkeleti irányba indulj el! Utad utolsó, leginkább megerőltető része következik, de semmiképp ne hagyd ki a Rám-hegy tetején található Ferenczy-szikla megmászását a faragott fakapun keresztül. Ha szusszantál egyet és megcsodáltad Dobogókő és a Prédikálószék vonulatait, indulj tovább egészen a Déry-forrásig. A Thirring-körutat elérve eléd tárulnak a Dobogókő északi oldalára jellemző hatalmas sziklaalakzatok, és a Siketek Mária-kegyhelyet elhagyva az utolsó lépcsősor megmászása vár már csak rád.
Látnivalók
Ferenczy-szikla
Dobogókő alatt fekszik a Rám-hegy, ahol állítólag a Föld szívcsakrája található: sokak szerint energiával tölt fel az itt töltött idő. Különleges élmény várja itt a kirándulókat, hiszen egy gyönyörűen faragott székelykapun keresztül léphetsz át a sziklát övező erdőből ebbe a kőbirodalomba, majd a csúcsot meghódítva jólesőn megpihenhetsz, miközben a lenyűgöző panorámát csodálod.

Rezső-kilátó
A Dobogókői-kilátótól csak egy kilométerre, kényelmes sétaúton érheted el a Tirts Rezső királyi erdőtanácsosról elnevezett, hatalmas andezittömbre épített kilátót. Bár nem a hegy legmagasabb pontján fekszik, mégis innen élvezheted a legteljesebb panorámát a környező hegyekre: alattad a Visegrádi-hegység összefüggő erdei, szemben a Prédikálószék vonulatai, a Börzsöny, a Vadálló-sziklákon túl pedig a visegrádi Várhegy látható.
Rám-szakadék
A Rám-szakadék okkal tartozik az ország legismertebb kirándulóhelyei közé. A vulkanikus kőzetbe vágódott, lélegzetelállító szurdokvölgy mélysége több helyen meghaladja a 35 métert, míg szélessége helyenként a 3 métert sem éri el. A különleges sziklamedert természeti adottságai miatt hazánk egyik legnehezebben járható turistaútvonalaként emlegetik, ami miatt a Pilisi Parkerdő 2005-ben létrákkal és korlátokkal könnyítette meg a feljutást.
Thirring-sziklák
Dobogókő északi lejtőin találjuk ezeket a hatalmas, az idő és a környezeti hatások által megformált, vulkanikus eredetű sziklatömböket. Jelölt turistaút vezet végig a kacskaringós úton a ritkás bükkerdőben, olykor gigantikus gyökérzeteken át, ahonnan több helyen is kibukkan a Duna kéklő szalagja. Több sziklaformációra kitaposott ösvény vezet, érdemes ezeket óvatosan megmászni és élvezni a körülölelő erdő csendjét.
+ Programtipp
Dobogókői sípálya
Az ország első sípályája 1923 óta várja a síelni vágyókat két, eltérő nehézségű pályájával. Szezonon kívül is érdemes meglátogatni és gyönyörködni az innen nyíló panorámában: szemben nagyrészt a Prédikálószék hegye foglalja el a kilátást, de a jobb sarokban meghúzódik a Duna, balra pedig a Pilisszentlászló felé tartó völgy hasadékát pillanthatjuk meg. A télen a síelők által használt kanyargós szerpentinen gyorsan lejuthatunk a Királykúti-nyeregre, ahonnan a Prédikálószéket is megmászhatjuk.

Zsivány-sziklák
A dobogókői központi parkolótól 1,5 km-re, a település utolsó házait is elhagyva, dél felé találjuk a talányos nevű Zsivány-sziklákat. A monda szerint itt rejtőzködött IV. Béla a tatárjárás alatt, és később itt kutatták eldugott kincseit a környéket rettegésben tartó zsiványok, akikről a sziklák a nevüket kapták. A vulkanikus közegből kialakult kőzettornyok valóságos minilabirintust alkotnak, érdemes hosszabb időt szánni a bebarangolásukra.
Báró Eötvös Loránd Menedékház
A műemlékké nyilvánított Báró Eötvös Loránd Menedékházban kapott helyet a Magyar Turista Egyesület történetét bemutató kiállítás. Már száz évvel ezelőtt felötlött a gondolat az MTE akkori tiszteletbeli elnökének fejében, hogy létrehozzanak egy átfogó kiállítást a magyar természetjárás múltjáról. Az állandó tárlaton korabeli fényképek, kiadványok és túrázáshoz használatos eszközök tekinthetőek meg.
Adatok
Megközelítés
Báró Eötvös Loránd Menedékház
2098 Pilisszentkereszt, Téry Ödön u. 26.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
VízitúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilág+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
VízitúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+