
Túrainfó
Európa egyik legnagyobb füves pusztája a Hortobágy, valamikor nyílt árterek, mocsarak, löszös és szikes puszták, gyepek és erdők mozaikja volt. Az Egyek-pusztakócsi mocsarak területén ezeket a változatos felszíni formákat ismerhetik meg, miközben káprázatos növény- és madárvilág tárul szemünk elé. A tanösvényen rossz idő esetén a gyalogos közlekedés nehézkes, így azt az idősebb korosztály számára nem javasoljuk. Nyáron a megfelelő folyadék utánpótlás elengedhetetlen!
A tanösvény kezdeténél tekinthető meg a Tisza által épített homokhát, ahol a 80-as évek végéig történő homokkitermelés meredek falat hagyott a partifecskék és gyurgyalagok számára. Hosszabb séta után érjük el a Górés tanyát, ahol megismerhetjük a Filagória-halom, és ennek kapcsán a kurgánok történetét. Itt található a Górési Madármentőhely is, ahol az ott folyó munkába is betekintést nyerhetnek bemutató volierek segítségével. Az itt elhelyezett madarak gyógyulásukat követően visszatérhetnek a természetbe.

Górés-tanya mellett a fűzfákkal övezett csatornaparti gáton érhető el a Fekete-rét tanösvény, ahol pallóútról megtekinthetjük a mocsár változatos élővilágát. A bemutatóterület kultúrtörténeti emléke a régi sóút mentén álló Meggyes csárda. A berendezett három helyiség a csárda századfordulós hangulatát idézi fel. A csárda csak előzetes egyeztetés után látogatható!
A terület önállóan is megtekinthető, de tavasztól őszig vezetett túrákon is részt vehetnek, ahol a Meggyes csárdáig eljutva egy sétát tehetünk a múltba.
Látnivalók
Górés tanya
A 2013-ban megújult madárház és gólyateleltető a sérült madarak – főként ragadozók és gólyák – gondozásához biztosít megfelelő, biztonságos körülményeket a fajvédelmi programok kiegészítéseként.
Filagória-halom
A Filagória-halom viszonylag meredek falú és 99 méter tengerszint feletti magasságú halom, más néven kurgán. Ez a halom egyike a környék legmagasabb kurgánjainak. A legősibb kurgánok a közel hatezer évesek (rézkor), a többség ennél fiatalabb. Közös jellemzőjük, hogy egy elhunyt vezető tisztségű személyt, akinek a tiszteletére készült, gödörsírba temették, majd halmot emeltek a sírhely fölé.
Meggyes csárda
A csárda XVII. század utolsó évtizedeiben épült. A jelenlegi épületet a korábbi leégése után 1760–1770 között építtette Tiszafüred város tanácsa. A csárdához kevés betyártörténet kötődik, hiszen a Meggyes csárda a füredi, ohati lovas és az egyeki gyalogos csendőr járőrök éjszakai találkozóhelye volt.

+ Programtipp
Hortobágyi Vadaspark
A Hortobágyi Vadasparkban a puszta egykori és jelenlegi állatvilágával ismerkedhetünk meg, olyan természeti programokat kínálva, ahol valamennyi generáció megtalálhatja a számára hasznos és értékes időtöltési lehetőséget.
Hortobágy-halastavi Kisvasút
Ez az egyetlen kisvasút Magyarországon, amely halastavi környezetben fut. A közel százéves tógazdaság vízrendszere, tavai és ipartörténeti emlékei is egyedülálló látványt kínálnak. A kisvasút a halastavak belső gátja mentén tesz meg egy kb. 5 km-es távot. A kisvonat menetrend szerint közlekedik.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Adatok
Megközelítés
A 33-as főút mentén a nagyiváni útelágazással szemben a 60. km-nél a Kaparó csárda parkolójából.
Hasonló túrák
Buckajárás az Alföldön
A Zsuzsi kisvasút végállomásáról indulva egy rövid körtúrával ismerheted meg az Alföld ezen csüccskét. A Hármarhegyi-kilátóból mindenképp nézz körbe!
Család-és gyerekbarátgyalogtúraKirándulások 10 km alattTúrakisvasútkisvasút túra+
Tisza-tavi Vízi Sétány – 2000 lépés a víz felett
A Tisza-tavi Vízi Sétány és Tanösvény 2005 nyarán nyitotta meg kapuit, ahol az 1500 m hosszú pallóúton sétálva ismerhetjük meg...
tóKirándulások 10 km alatta Hortobágyi Nemzeti Park ajánlásávalCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Halastavi tanösvény – vízi paradicsom a puszta szívében
A Hortobágy-halastavi bemutatóterület Közép-Európa legnagyobb halastórendszerét tárja a látogatók elé.
kisvasút túraCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágtóa Hortobágyi Nemzeti Park ajánlásával+
A délibáb érintése – a varázslatos Hortobágy
Túránk a Fekete-rét tanösvényt is érinti, ahol pallóúton sétálva figyelhetjük meg a hortobágyi mocsár változatos élővilágát.
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilág+
A Tisza-tó titkai – a poroszlói Tisza-tavi vízi sétány
A Tisza-tavi vízi sétányon egy másfél kilométer hosszú, cölöpökre épített pallóúton sétálva ismerkedhettek meg a Tisza-tó növény- és állatvilágával.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
A pákászok tanyája – Tiszavirág sétaút és Örvényi pákász tanösvény
A Tisza-tó gyöngyszemének, a belső Göbe-tó vadregényes vízi világával két egymásba fonódó tanösvényen ismerkedhetünk meg.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+