Fedezz fel látványos, értékes, de kevésbé ismert tájakat, műemlékeket a Felső-Tisza-vidék, a Nyírség és a Bihar megújult örökséghelyszínei mentén kerékpározva! A Középkori Templomok Útja Egyesület idei örökségtúraterve 13 egyedi útvonalat kínál, amelyek csupa hangulatos, patinás látnivaló mellett haladnak el. Köztük található a 2024-es Év Kerékpárútja is, amelyen feltétlenül érdemes végigtekerned!
Az itt található korábban romos, rossz állapotú épületek az elmúlt években nagyszabású örökségvédelmi beruházások során születtek újjá. A restaurálások eredményeként friss falképek, eddig nem látott színek, minták kerültek elő, látogatóközpontok nyitották meg kapuikat. Számos kerékpárosbarát fejlesztés is megvalósult a térségben.
A túrák a megújult örökséghelyszínek felfedezésére csábítanak, ráadásul a túravezetők mellett szakvezetők is elkísérnek az útra. Ők művészettörténészek, műemlékvédelmi szakemberek, restaurátorok, történészek, geográfusok, idegenvezetők, akik vezetésével különös élmény Szatmár, a Rétköz, a Bodrogköz, a Bereg vagy épp a tirpák telepesek útvonalának bejárása, irodalomtörténeti emlékhelyek felkeresése.
A Középkori Templomok Útja Egyesület a túrák szervezése mellett kerékpáros szervízszolgáltatást, illetve térítés ellenében kerékpárbérlési, e-bike-kölcsönzési, kerékpárszállítási lehetőséget és transzferszolgáltatást is biztosít. Jelentkezz az örökségtúrákra az Egyesület elérhetőségein, a részletekről itt informálódhatsz!
Ha önállóan tennél átfogó bringatúrát a térségben, tekintsd meg Történelmi emlékhelyek örökségtúránkat, amely a Nyírség tájait, monumentális emlékhelyeit járja be, érintve a Partium és a Hajdú-vidék határait! Rövidebb kerékpáros kirándulásra ajánljuk a Beregi körtúrát is, amely a Bereg szívéből indulva a környék hangulatos falvain halad át, és az Aktív Magyarország szavazásán 2024-ben elnyerte az Év Kerékpárútja címet!
További blogposztjaink:
Bubán innen, Kékesen túl – ide menj szurkolni a 2024-es Tour de Hongrie-n!
Buba, Amatour, Hősök tere és a Kékes – a szurkoláson kívül idén is számos programmal várja a kerékpárrajongókat a Tour...
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” Instagram nyereményjátékhoz
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” nyereményjátékhoz ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK, AZ ADATKEZELŐ 1.1. Az adatkezelő személye...
A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” Instagram nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata
A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és...
Új multifunkcionális bázis nyílik a Tisza-tavon: nyártól vár a Kérész Központ
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Nézz szét túráink között!
Barangolás a Pécselyi-medencében
Balatoni élmények, sok-sok látnivaló, ez vár rád, ha két kerékre pattansz és ellátogatsz a Pécselyi-medencébe.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Pálos malom túra
Járd végig a Csigatúra tanösvényt, és látogass el a Pálos malomhoz egy könnyű családi túra során!
gyalogtúraKörtúraSzép kilátás+
Szurdokpüspöki körtúra
A pincesortól indul túránk, a szőlőföldek mellett haladva egyre meredekebben hódítjuk meg a Mátra magasabb és magasabb csúcsait. Indulj el!
KörtúraSzép kilátás+
Tekergés a Szigetköz árterében
Tekerj el a Holt-Duna partjain, és lepd meg magad a környék változatos környezetének és élővilágának megtekintésével, és kellemes kikapcsolódási helyek...
KerékpártúraTúrakerékpárkirándulásKörtúraFöldtani érdekességekKülönleges élővilág+
Kilátó túra a nyúli dombokon
Családbarát kirádulás Nyúlról érintve a Lila-hegyi kilátót. A kirándulás végén Pannonhalmán nézheted meg az apátságot.
Kulturális/történelmi értékekkirándulásCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattFöldtani érdekességekEgyirányú túraTúragyalogtúrakilátóSzép kilátás+
Megérintenek a legendák
Ravazdi túra ami magába foglalja Magyarország történelmét
Szép kilátásVonaltúraKulturális/történelmi értékekkirándulásCsalád-és gyerekbarátgyalogtúrakilátóTúraKirándulások 10 km alatt+
Családi kerékpártúra a Dráva mentén – evezéssel fűszerezve
Tökéletes, könnyed kerékpártúra az egész család részére. Interaktív ismeretterjesztés, gyönyörű vízi világ és megannyi érdekesség vár rátok, hogy felfedezzétek.
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágTúrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A Nagy-hideg kihívás, csúcs kilátással
Nézd meg Királyrétet és utazz az Erdei kisvasúttal, ezen az izgalmas Börzsönyi túraútvonalon!
turistaházVonaltúrakisvasútTúrakerékpáros túra+
„Borban az igazság” – Császtai gyalogtúra
Ezen a túrán az Edelényi Kastélyszigettől látogathatsz el a császtai szőlőhegyre, amely a környék kedvelt kiránduló- és piknikezőhelye.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kerékpárral Bozsokról a festői Rohonci-tóhoz
Félórás könnyed kerékpártúrával elérheted Bozsokról a természetes fürdőtavat (Badesee Rechnitz). Hazafelé, a rohonci szőlőhegy takaros borospincéi között, panorámás környezetben ejtenek...
Kirándulások 15 km alattKörtúraLátnivalók MagyarországonSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátTúrakerékpár+
Alsópetényi kilátókör
A Prónay-kastélyról és Andreánszky-kastélyról nevezetes Alsópetényből kényelmesen járható erdei úton juthatsz el a gyönyörű kilátást biztosító Prónay-kilátóhoz.
Kirándulások 15 km alattkastélyKörtúraSzép kilátásgyalogtúrakilátóTúra+
Kerékpáros nagykör a Börzsönyben
Útvonal: Diósjenő–Kemence–Perőcsény–Vámosmikola–Letkés–Szob Túránkat azoknak ajánljuk, akik szeretik a kihívásokat, mivel az út első fele igen meredek, és nem körtúra lévén...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Mária út a Vasi-Hegyhát Natúrparkban 2
Indulj el ezen a vasvári vonaltúrán, ahol számtalan történelmi és régészeti csodákat is felfedezhetsz a természetközeli magyar falvak területén!
VonaltúraTúraKirándulások 15 km alattLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Bökényi kör
Az Országos Kékkör legfiatalabb útvonalának egyik szakaszán, árvízvédelmi töltésen tekerve fedezd fel az egykori folyómedrek által szabdalt tájat és figyeld...
Körtúrabökényi duzzasztószéchenyi liget+
Mássz fel a csodáért
Próbáltasd meg magad ezen az izgalmakkal és festői kilátásokkal teli túrán, ami végén számtalan kikacsolódási lehetőség vár, mint a visegrádi...
gyalogtúraDunakanyarTúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Murafölde túra
Bringázz erdei utakon az érintetlen természetben! Gazdag élővilág és vadregényes tájak várnak rád.
Szép kilátásKerékpártúraKörtúra+
A Gerecse lábától Esztergomig
A Tarján és Esztergom közötti túrán, a Gerecsét magad mögött tudva, emelkedők és lejtők váltakozásával juthatsz el a Dunakanyar legfelsőbb...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKerékpártúra+
Kellemes délutáni séta a Naplás-tó körül
A Naplás-tó egy igazán kellemes hely, ha nem vágysz nagyobb kalandra, de azért a természetben töltenéd az időt.
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágtóTúra+
Tucatnál is több örökségtúra vár rád a Nyírségben és a Felső-Tiszánál
Szavazz az Év Kerékpárútjára! 11 jelölt szerte az országban. Melyik a legjobb?
Két keréken a vulkáni eredetű hegyek körül
A túra kiindulópontja Sátoraljaújhely, ahol a Magas-hegyek környéke egész napra tartogat látnivalót és programot.
KerékpártúrakilátóKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Skanzentúra a Tókaji Parkerdőbe
Fogadd el a kihívást és tedd meg ezt a körtúrát ami elvezet Szenna, Tókaj, és a Kincses-hegy elrejtett csodáihoz!
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKörtúra+
Kilátótúra a Malomtelelő-tó mentén
Utazz be a Gemencbe kisvasúttal, majd ismerd meg Pörböly különleges élővilágát!
gyalogtúraVonaltúraKirándulások 15 km alattSzép kilátásKülönleges élővilág+
Bolgányi-kör: Kerékpáros körtúra a Szigetköz kapujában
Tekerj el a Holt-Duna partjain, és lepd meg magad a környék változatos környezetének és élővilágának megtekintésével, és kellemes kikapcsolódási helyek...
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágKerékpártúraKörtúra+
Madarász túra a Kis-Sárréten
Egy jó kirándulás a madarak hazai paradicsomában?
Különleges élővilágKirándulások 10 km alattA Körös-Maros Nemzeti Park ajánlásávalMadárparadicsomKörtúra+
Fazekasság és gótika az Őrségben
Útvonal: Őriszentpéter–Bajánsenye–Magyarszombatfa–Velemér–Szentgyörgyvölgy–Kerkáskápolna–Pankasz–Őriszentpéter A kiváló kerékpártúra-terepnek számító Őrség legszebb részeit lehet felfedezni ezen a túrán. Az Őrség nevét arról kapta, hogy...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Fagyitúra országúton a Káli-medencében
A Káli-medencét is átszelő 59 kilométeres országúti túra útvonalán több remek fagyizót és kávézót érintünk.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Romantikus séta a Füvészkertben
Visegrád városát magad mögött hagyva nyílik az Apátkúti-patak völgye, mely garantált kikapcsolódást kínál az egész család számára. A völgy remek...
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúraKirándulások 10 km alattTúraKörtúra+
Kisvasutas kirándulás a fővárosban
A Gyermekvasút talán az ország legkedveltebb kisvasútja, főleg, hogy ezt gyerekek is vezetik. Ajánlunk egy kis túrát, ami szép kilátásokkal...
Túrakisvasút túraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátkisvasút+
A Szigetköz két keréken
Útvonal: Dunakiliti–Mosonmagyaróvár–Máriakálnok–Dunasziget–Cikolasziget–Tejfalusziget–Dunakiliti A gyönyörű természeti tájakat rejtő Szigetköz felfedezésére kerékpárral indulunk, Dunakiliti központjából. A Kossuth úton át Feketeerdő irányába hagyjuk...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Panoráma túraút a borvidéken
Indulj el a Tokaj-Hegyalja panorámaútjára, ahol a tökéletesség és béke érzése mellett fedezheted fel a kultúrtáj egyedi vonásait!
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúraVonaltúrakastélyTokajSzép kilátás+