Bátran állítjuk azt, hogy nemtől és kortól függetlenül mindenki szeret kisvasúton zötyögni. Kutatván az emlékeid között, tedd a szívedre a kezed, és valld be, hogy igazán kellemes gyermekkori élmények fűznek téged is a hazai gőzösökhöz! Vagy ha nem is gyermekkori, akkor akár felnőttkori is.
Október végéig hétvégenként szinte mindegyik kisvasút teljes gőzzel üzemel, de több járaton akár hétköznap is kalandozhatsz. A hosszú hétvége remek alkalom egy „zakatolós” túrához!
A helyszín kiválasztásának megkönnyítéséhez összegyűjtöttünk öt olyan túrát, ahol kisvasutazhatsz, túrázhatsz és nem utolsó sorban csodálatos környezetben töltheted a napod!
Görgess lefelé, és robogj velünk!
1. A Széchényiek nyomában – Nagycenk
A Soproni-hegység ikonikus kisvasútjával könnyedén megközelítheted a nagycenki Széchenyi-kastélyt, ahonnan túránk is indul. A kastély parkjának híres 2,6 km hosszú hársfasorát elhagyva szemügyre veheted Széchenyi Bélának és feleségének síremlékét. A 8,3 km hosszú túra másik kötelező megállója a Gloriette-kilátó, ahonnan csodálatos panoráma tárul eléd: szemügyre veheted a Fertő tavat, sőt tiszta időben még Pozsonyig is elláthatsz.
2. Balatoni gurulás hazánk utolsó gazdasági vasútján
Zakatolj hazánk legnagyobb természetes tavától a hozzá legközelebb eső termálfürdőig, Csisztafürdőig! A Fekete István regényekből megismert Nagy-Bereken keresztülzötyögő Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút és a hozzá kapcsolódó kerékpártúra számos élményt tartogat.
Merülj el a kisvasút végállomásán található csisztapusztai fürdő meleg vizében, majd felfrissült testtel vágj neki a 13 km-es bringatúrának, ahol a végcél Fonyód.
3. Buckajárás az Alföldön
Magyarország legrégebben működő kisvasútjával, a Zsuzsi Erdei Vasúttal utazhatsz a túra kezdőpontjáig. A 9 km hosszú útvonal elején, a Természet Háza nevű erdei menedékházban megtöltheted a kulacsod, majd felfedezheted a Hármashegyi-kilátót és -tavat. Ha kisebb gyermekkel indulsz útnak, bejárhatjátok a Kajla felfedező tanösvényt, sőt az erdei játszóteret is útba ejthetitek.
4. Pihenők és kilátók útja a Mecsek mediterrán lejtőin
Az ország legrövidebb kisvasútját a Mecseki Parkerdő területén találod. Pattanj fel a Mecseki Kisvasútra a nemrég felújított Pécsi Állatkert meglátogatása után, majd a rövid zakatolás végeztével járd be az alábbi, szép kilátásokban és pihenőkben gazdag útvonalat! Fedezd fel a pécsiek kedvenc hintáját a Flóra pihenőnél, vagy pihenj meg a görög színházak oszlopsoraira emlékeztető Ilonka pihenőnél!
5. Hármas csúcstúra a Börzsönyben kisvasutazással egybekötve
A Börzsöny legszebb vonalvezetésű kisvasútja, a Transzbörzsönyi kisvasút sínszálait több mint száz éve koptatják a járművek. Csúcsfordítók, völgyfőket kerülő hurkok, vadregényes erdei környezet teszik izgalmassá az utazást a Dunától a Börzsöny mélyére vezető, több mint 20 kilométer hosszú vonalon.
Ehhez a kisvasutazáshoz egy kicsit nehezebb túrát ajánlunk, amely a Nagyírtáspuszta állomástól indul, és a Sas-hegy, Só-hegy és Kopasz-hegy hármasát érinti. A kirándulás első látványos kilátópontja a Sas-hegy bozótüstökű csúcsa. Majd egy kis ereszkedő után csodás réteken át kanyarog az ösvény a Só-hegy csúcsán található tisztáshoz. A harmadik csúcs, a Kopasz-hegy adta látványért meg kell küzdened, ugyanis kimerítő és meredek ösvényen kell felfelé kaptatnod. A látvány természetesen megéri a fáradtságot, mert a csúcsra érve, keleti irányba a Naszály sasbérce kápráztat el.
Hármas csúcstúra a Börzsönyben – Sas-hegy, Só-hegy, Kopasz-hegy
Legyél te is Tiszteletbeli Kisvasutas!
A kisvasutas élményt pedig megfűszerezheted egy izgalmas pecsétgyűjtéssel is! Szerezd be Kisvasútra fel! kiadványunkat a kisvasutak jegypénztáraiban, gyűjts össze legalább tíz pecsétet, fotózd le magad a füzettel, és mi Tiszteletbeli Kisvasutassá avatunk!
Lapozd át online:
További blogposztjaink
Érkezz a bringáddal a Fertő tóra!
Szavazz az Év Kerékpárútjára! 11 jelölt szerte az országban. Melyik a legjobb?
Tucatnál is több örökségtúra vár rád a Nyírségben és a Felső-Tiszánál
Szavazz az Év Kerékpárútjára! 11 jelölt szerte az országban. Melyik a legjobb?
A Felső-Tisza ölelésében fut 2024-ben az Év Kerékpárútja
Szavazz az Év Kerékpárútjára! 11 jelölt szerte az országban. Melyik a legjobb?
Indulnak a kerékpáros kompok, már négy bringakör közül választhattok a Tisza-tavon!
Családosoknak extrán jó hír, de minden bringásnak öröm, hogy májustól két új kerékpáros és gyalogos kishajó közlekedik a Tisza-tó északi...
8+1 családi program a Föld napjára
Ünnepeljük együtt a Föld Napját! Az esemény alkalmából ország szerte izgalmas családi programokból tudsz válogatni!
Térképen az Év Kerékpárútja jelöltjei – letölthető nyomvonallal
Szavazz az Év Kerékpárútjára! 11 jelölt szerte az országban. Melyik a legjobb?
Nézz szét túráink között!
Sasréti körtúra kisvasutazással
A Zselic mélyén találod az Almamelléki kisvasutat, mely mellé ajánljuk ezt a tanösvényt. Könnyű családbarát körtúra.
Túrakisvasútkisvasút túraKörtúraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
Játékos gyalogtúra a Fürkész ösvényen
A 20 állomáshellyel rendelkező Fürkész ösvényen kényelmes séta keretében jól szórakozhat az egész család. Érdekes feladatok és változatos helyszínek várnak...
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátAz Aggteleki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alattKörtúra+
Megyer-hegyi tengerszem és Hercegkút – gyalogos körtúra
A körtúra során bejárhatod Sárospatak, Megyer-hegyi tengerszem, Makkoshotyka és Hercegkút különleges látnivalóit.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKörtúra+
Ökofalvak túrája
Lesd meg a Bükkösdben eldugott Ökofalvakat, ahol magyarországi népiesség mesés emlékeket hagy majd Benned!
Látnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekturistaházgyalogtúraTúra+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Ősbükkös túra
Tekerj ezüstös törzsű bükkfa óriások között és csodáld meg a megannyi látnivalót a környéken.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Békés-Doboz kerékpárkörtúra a Libás tanya érintésével
Pedálozz körbe Békés határában, és ismerd meg a Kettős–Köröst, kóstold meg a békési pálinkát, szilvalekvárt vagy egy jó libás finomságot!
Kis-Balaton élménykör
Fedezd fel a Kis-Balaton környékét! Az útvonal változatos, sok látnivalóval és szőlődombokkal
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Poroszlótól az Egri Csillagok hegyes világába
A Poroszlóról a Bükk lábának szőlődombjai felé vezető túra átvisz a madárvilággal tarkított pusztából a hegyek birodalmába.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKerékpártúra+
Határon és „időn” át
Fedezd fel a Cseres-hegység világát, ahol hatalmas fák, óriási páfrányok, dús aljnövényzet és korhadó törzsek között visz az utad.
Kulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKörtúraSzép kilátás+
Lugos-völgyi túra
Ezen a gyalogtúrán igazi vadregényes környezetben barangolhatunk, messze a tömegtől és az autók zajától.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKörtúra+
Zánka és Vigántpetend között pedelec kerékpárral
40 kilométeres útvonal Zánka felett, javarészt könnyű terepen, erdei utakon haladva, meseszép kilátóhelyeket érintve.
Prónay-kilátó körtúra, Alsópetény
A Cserhát déli részének egyik leghangulatosabb túráján megcsodálhatod az erdős lankákat a Prónay-kilátóból. Túrázásra fel!
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKörtúra+
Kerékpárral Zemplén váraiba
Várak, kastélyok, kúriák, helyi borászok és az üveggyártás múltjával is találkozhatsz ezen a túrán. Érdemes minél több időt rászánni, hogy...
Kerékpártúrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Tés malmai és a Római fürdő
Kalandozz a Bakony sziklás területein, ahol a hatalmas malmok biztosan visszarepítenek téged az időben!
TúraKirándulások 15 km alattLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Mecseki kalandtúra barlangok és vízesések mentén
Gyönyörű erdőben, patak mentén visz ez a könnyed túra . Források, barlangok és vízesés is vár rátok.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraKirándulások 10 km alattTúrakirándulásKörtúra+
Egynapos kirándulás vidékről a városba
Kiváló egynapos, könnyed kerékpáros körtúra vidékről a városba. Panorámás kilátás, vonzó megállók, nagyszerűen kerékpározható szakasz. Kell ennél több?
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátTúrakerékpárLátnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátás+
Zemplén változatos tájain, úton a Nagy Péter mennykőre
Olyan körtúra, melyben pazar panorámával fűszerezett természeti kincsekkel lehet találkozni, amely része az Országos Kéktúrának is.
TúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
A legek völgye
Tekerj el a Csarna-völgyhöz, és engedd meg hogy átérezd a szabadságot amit az ottani erdők kínálnak Neked!
TúraVonaltúrakisvasútkerékpáros túraCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaház+
Hegyaljai kerékpártúra – Vámosújfalutól Rókabércig
A Hegyalja csodáit foglalja össze egyetlen kiváló kerékpártúrába ez a közepesen nehéz, ellenben nagyon látványos tekerés. A Zemplén erdős hegyei...
Kulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekEgyirányú túra+
Várnéző túra
Tekerj a nógrádi erdők között, pihenj meg frissítő forrásoknál, és engedd el magad a relaxáló környezetben!
turistaházVonaltúraTúrakisvasútkerékpáros túraLátnivalók MagyarországonKerékpártúra+
Evezz a Szentendrei-Duna szigetvilágában!
Evezz el Szentendre álomszigeteire, és élvezd a szelet a vizek ölelésében!
DunaKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúraTúraLátnivalók Magyarországon+
Madárrezervátum és a nyugalom szigete két keréken
Ez az igazán békés, természetközeli túra neked való, ha kedveled a jó minőségű kerékpárutakat és a gazdag élővilágot. A madárrezervátum...
KörtúraSzép kilátásKülönleges élővilágKerékpártúra+
Bódva-völgyi kerékpáros örökségtúra
A hegyikerékpárosok számára ajánljuk ezt a különleges kihívást kínáló körtúrát.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kerékpáros kalandkör Sopronból
Egy remek kerékpáros kirándulást ígér a Sopronból induló körtúra, ahol a Fertő madarait is meglesheted közelről.
kerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
A Gerecse lábától Esztergomig
A Tarján és Esztergom közötti túrán, a Gerecsét magad mögött tudva, emelkedők és lejtők váltakozásával juthatsz el a Dunakanyar legfelsőbb...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKerékpártúra+
Változatos programok a Váli-völgyben
Bicske vasútállomásról indulva felfedezheted a Váli-völgy körüli izgalmakat: kastély, kisvasút, arborétum... Széles a választék. Indulj el!
KörtúraSzép kilátásKerékpártúratókisvasút túra+
Nagy-Gerecse körtúra
Varázslatos erdei tájon vezet át ez a szintemelkedésben bővelkedő túra.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekTúraKirándulások 15 km alatt+
Feketevíz vízi tanösvény – Páratlan madárvilág
A Velencei-tó nádas labirintusában egy olyan világot fedezhetsz fel, amilyent sehol máshol. Szállj vízre! Csak el ne tévedj!
KörtúraCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágVízitúratóTúra+
Vértes kerülés
Merülj bele a látványba amit a Vértes tartogat, és lesd meg a Csókakői vár szépségét!
TúravárSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKerékpártúrakerékpáros túra+