
Túrainfó
A túra során lendületes kört tehetsz a Gyöngyös-patak mentén és Kőszeghegyalján át a megyeszékhelyre, a római korban alapított Szombathely városába. Kiváló egynapos kirándulás vidékről a városba, vonzó megállókkal, szinte végig panorámás látképpel a Kőszegi-hegységre, nem mellesleg nagyszerűen kerékpározható szakaszokon. Kőszeghegyalja településein becsületkasszás portáknál vásárolhatsz szezonális zöldségeket és gyümölcsöket, ősszel pedig szelídgesztenyéből készült finomságokat. A túra akár családoknak is ajánlott, hiszen kis forgalmú utakon vezet, bármelyik irányba járható, és nem tartogat kihívásokat egyik korosztály számára sem.

A kerékpártúra útvonala a VELOREGIO című projekt keretében került meghatározásra, melynek célja a határon átnyúló kerékpáros turizmus fejlesztése és a kerékpáros-idegenforgalom fellendítése a régiók természeti és kulturális látnivalóinak bemutatásán keresztül. Az útvonal menti kerékpáros pihenők szintén a VELOREGIO projektből valósultak meg.
Látnivalók
Kőszeg – Magyarország ékszerdoboza
Fedezd fel különleges túrákon, tematikus sétákon a romantikus történelmi kisváros középkori utcáit, Magyarországon egyedülálló műemléki gazdagságát és emberléptékű környezetét. A városnézést érdemes a törökök elleni hősi helytállásban oly fontos erődítmények mentén kezdeni, melyek igazán híressé tették Kőszeget. A keleties hangzású vendéglátóegységekben, vagy éppen vaskos lovagi asztalok mögött ülve, kőszegi bor kíséretében gasztronómiai különlegességeket kóstolhatsz. A város határain túl ismerd meg a Kőszegi-hegység nevezetességeit is! A városközpontból kiindulva kitűnő gyalogos és kerékpáros túraútvonalakat kínál a táj.

Kerékpáros pihenők Kőszegen az útvonal mentén
Az útvonal mentén a biciklizőket kerékpáros pihenők, esőbeállók, infópontok várják korszerű kerékpártámaszokkal, az Abért-tó parkolójában és a Szabó-hegy lábánál, a Szénsavas-kút mellett. Mindkét helyszínen padok, asztalok, kerékpárszerelő állvány és hulladékgyűjtők teszik gördülékennyé a kirándulást. A pihenőknél nagy méretű táblák nyújtanak turisztikai információkat. Többek között megismerheted Ausztria szomszédos területeit és Kőszeg természeti és épített örökségét, valamint Vas megyei túraajánlatokról és mountainbike-útvonalakról olvashatsz.

Cáki pincesor, Szabadtéri Néprajzi Múzeum
Az alpokaljai kis falu a határában lévő gesztenyésben fekvő pincesoráról vált országszerte híressé. A műemléki védelem alatt álló pincesor a hajdan virágzó szőlő-, bor- és gyümölcskultúrának állít emléket. A nyolc zsúpfedeles és egy nádfedelesként felújított pince az 1800-as évek elején épült, a legrégebbi 1778-ban. Az épületek talpgerendás, boronafalú, előreugró tetőszerkezetű, bortároló pincék és présházak egyben, melyek a szőlő feldolgozására, a bor egyik szürettől másikig való eltartására, gyümölcstárolásra szolgáltak. A pincesor szabadtéri múzeumként április 1. és október 31. között látogatható. Előzetes bejelentkezés után csoportokat is tudnak fogadni.
Stirling-villa
A Stirling-villát népművészeti alkotóteleppé alakították a Velemi Stúdió Népművészeti Egyesület tagjainak kezdeményezésére, a népi kézműves hagyományok felelevenítésének és átörökítésének céljából. A villát a skót nemesi Stirling család sarjai építtették 1938-ban. A Dél-Skócia ősi Stirling-várának kapuját megidéző modern villát 1944-ben lefoglalták a nyilasok, magának Szálasinak és a nyilas kormánynak tartották fenn a háború végéig. Udvarán őrizték a magyar Szent Koronát. Később évtizedekig Vas vármegye kézműveseinek otthonaként, alkotóházaként szolgált, udvarán pedig színpad, kovács- és fafaragóműhelyek épültek. A frissen felújított, kulturális rendezvényeknek és kiállításoknak is otthont ad az épület.

Korona Galéria és Novákfalva Üdülőfalu, Velem
Szép, színvonalas kiállításon csodálhatod meg a magyar korona másolatát a falu központjában lévő Korona Galériában. Novákfalva üdülőfaluban a Képtár történelmi festményekkel és harangjátékkal várja az érdeklődőket. Nyitvatartás: májustól október végéig, keddtől vasárnapig, 10-18 óra között. Telefonszám: 30/304-7232
Sibrik-kastély és parkja
A ma már kastélyszállóként működő, bozsoki Sibrik-kastély helyén egyes feltételezések szerint már a XV. században is állt épület. A késő reneszánsz stílusú várkastély négyzetes udvarának homlokzatán a Sibrik és a Nádasdy család nemesi címerét tartalmazó kettős címer látható 1614-es évszámmal. A kastélyparkban érdemes tenni egy kellemes sétát.
Iseum Savariense, Szombathely
A Szombathelyen található Iseum Savariense világszerte ismert szentélyegyüttesét a római kori Isis-templomok közül a harmadik legnagyobbként tartják számon. Maradványai rendhagyó módon bukkantak elő: néhány gyermek játék közben talált rá a hatalmas kőtömbre, melyből előkerült a korinthoszi oszlopfő. Azóta régészeti műhelyt és tárházat alakítottak ki a római kori alapokon, amely izgalmas állandó kiállítással várja a történelem szerelmeseit.
Szentkút, Gencsapáti
A falu nyugati határában áll a környék kedvelt zarándokhelye, a Szentkút, amely a Mária út és a Szent Márton zarándokút része. Évente kétszer – Szentkút-búcsúkor – a szent kereszt megtalálásának (május 3.) és a szent kereszt felmagasztalásának (szeptember 14.) napját követő vasárnapon nagy számban keresik fel a helyet a környező plébániák hívei is. Régi hagyomány, hogy húsvét hajnalán a gencsi hívek – a bibliai jámbor asszonyok példáját követve – a Szentkútnál adják meg a tiszteletet a feltámadt Üdvözítőnek.
Csömötei-kilátó
A Csömötei-szőlőhegyen 2010 óta áll egy 12 méter magas, vörösfenyőből készült kilátótorony. A kilátótorony melletti hegypince mintegy 150 éves épületét a Borbarát Hölgyek Lukácsházi Egyesülete gondozza. Az információs táblákon található QR-kódok és a farönkökből kialakított alpannonia „kapu” – információs pont melletti pihenőépületben található kiállítás segítségével az egész alpannonia® főútvonal (piros alpannonia®) felkerülhet a bakancslistádra! A kilátótól piros háromszög jelzésű út vezet a faluba, illetve Lukácsháza vasútállomásra.
Abért-tavak, Kőszegfalva
A Kőszeg határában megbúvó Abért-tavak csodálatos környezetben található, hátterében a Kőszegi-hegységgel. Átadása után a hely hamar népszerűvé vált a természetbarátok körében, akik kerékpározni, kocogni jönnek ide, vagy csak szívesen töltenek időt a természetben. A négylábú útitársakat sem kell otthon hagyni, kutyastrand várja itt őket. A tavak mellett kanyargó Gyöngyöspatak környéke kiváló kirándulóhely, horgászparadicsom és madármegfigyelőhely.
+ Programtipp
Holdfény Liget – Az Alpokalja kalandparkja
Gyöngyösfaluban találod a vadregényes, varázslatos Holdfény Ligetet, ahol drótkötélpálya, erdei kisvasút, mászófal, e-monsterroller, óriáshinta, íjászat, élményösvény, játszótér és még sok más egyedi, különleges játék és felszerelés vár kicsiket és nagyokat egyaránt. A fák által körülölelt kert tökéletes úti cél, ha csendre, kikapcsolódásra, táborozásra vagy nem mindennapi sporttevékenységre vágysz. Tölts itt néhány aktív órát, napot távol a város zajától, majd térj vissza új élményekkel feltöltődve a mindennapokba!

Kőszegi Kisvonat – erdei kirándulás a Kőszegi-hegységben és Kőszeghegyalján
Látogasd meg a Szabó hegyet, Borha forrást, Szent Vid Kápolnát, illetve a Cáki pincesort a Kőszegi Kisvonattal!
A Kőszegen hamar közkedveltté vált kisvonat új élményeket tartogat, melyen könnyen utazva juthatsz el a Kőszegi-hegység legszebb helyeire.

Savaria Történelmi Karnevál
A szombathelyi nyár emblematikus rendezvénye, a millennium évében újjáélesztett Savaria Történelmi Karnevál a szezon végén invitálja a városba az igényes szórakozásra vágyó érdeklődőket. Augusztus utolsó hétvégéjén a római alapokra épült belváros számtalan szegletében találkozhatunk a régmúlt valamely megelevenedett, újraszínezett részletével. A kétezer éves város ünneplőbe öltözve kínálja ismeretbővítő, ugyanakkor szórakoztató programok színes, dúsgazdag kavalkádját.

Adatok
Megközelítés
A kerékpártúra Kőszeg Főteréről indul.
Kőszeg, Fő tér
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúra+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattKörtúra+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattSzép kilátás+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattSzép kilátás+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
Család-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+