
Túrainfó
A túra kiindulópontja, Tolcsva kastélyokban és kúriákban gazdag település, de az út során Zemplén két vára és szebbnél szebb látnivalók várnak, ezért érdemes egy egész napot rászánnod. Az emelkedők nehézségeinek ellenére ez az egyik legszebb biciklis túra, hiszen az Aranyosi-völgy páratlan szépsége, a Regéci és a Boldogkőváraljai várak együtt felejtetik el a fizikai nehézségeket. Kerékpárút nem található ezen a szakaszon, de alacsony forgalmú út bőven előfordul. Tolcsváról indulj Erdőhorváti felé vedd az irányt, majd Háromhuta települései következnek, melyek rejtett kincsei a Zemplénnek. Hangulatos, takaros házakat találsz az erdő ölésében a Huta-völgyben. Középhután betekintést nyerhetsz az üveggyártás múltjába, az út bal oldalán az Üvegcsűr nagyon izgalmas bemutatóhely. Észrevétlenül emelkedik az út, és ahogy véget ér az erdő, meg is pillantod az első várat. A következő megálló a felújított Regéci vár. A település utáni alig néhány száz méter hosszú, meredek emelkedőt leküzdve előtted hever a Hernád völgye. Folytasd a túrát Korláton keresztül a második vár, Boldogkőváralja felé. A vár 100 méter hosszú folyosójáról szinte kinyílik az ablak a Zemplén és a Hernád-völgyének találkozására. Érdemes körülnézned a kiállítótermekben is. Az Aranyosi-völgy felújított aszfaltján felüdülés tekerni, az utolsó nagyobb emelkedőt leküzdve Erdőbényére gurulsz be. A Mulató-hegy köré épült község központjában kanyarodj jobbra, Tolcsva irányába. A dűlők mellett haladva érdemes a kerékpártúra végén felkeresned helyi borászokat, akik finomabbnál finomabb borokat kínálnak.

Látnivalók
Tolcsva kastélyai és kúriái
Tolcsva csendes utcáin a híres borászatok mellett rengeteg nemesi rezidencia található: Stephan-Zsédényi Kúria, Rákóczi Kastély, Soós-Kurucz Kúria, Kincsem Kastély Szőlőbirtok, Hélia-D Herba Kastély és a Szirmay-Waldbott Kastély Látogatóközpont. Az utóbbi kastély a klasszicista stílus jegyeit mutatja.
Regéci vár
A feljegyzések szerint II. Rákóczi Ferenc fejedelem itt, a Zempléni-hegység közepén töltötte gyerekkorát, de az idők során mindig fontos szerepet töltött be a 800 éves vár. A szabadságharc bukása után lerombolták, és Trautson herceg német telepesekkel segítette a környék újjáéledését. A 620 méter magasan álló Regéci vár a közelmúltban komoly felújításokon esett át, az épületben interaktív kiállításokat rendeztek be, a látogatóközpontban pedig bepillanthatsz a magyar történelem egy fontos időszakába. A torony körpanorámáját se hagyd ki, hiszen tiszta időben még a sátoraljaújhelyi Magas-hegy kilátója is feltűnik.
Boldogkőváraljai vár
A Hernád völgyében járva messziről feltűnik a Bodókő szikla tetején álló vár. A legenda szerint hét tündér hét kérője, kerek hét éven át építette Boldogkő várát IV. Béla király uralkodásának idején. A vár jellegzetessége, hogy itt található az úgynevezett Oroszlán-szikla gyilokjárója, ami egy 20 méter magas sziklagerincen húzódik, végében egy őrbódé található. Ez az egyik leggyakrabban fotózott magyar várrészlet. Itt látható Közép-Európa legnagyobb ólomkatona kiállítása is, amelyben a magyar történelem híres csatái elevenednek meg. A várkaput az Országos Kéktúra útvonala is érinti, majd tovább folytatódik a szomszédos vár, Regéc irányába.

+ Programtipp
Erdőbénye, tanösvény
A Lőcse-dűlőn kialakított 1,5 kilométeres, 10 állomásból álló tanösvényen megismerkedhetsz a szőlő életútjával, a termesztéstől egészen a feldolgozásig.
Regéc-Mogyoróska közötti tanösvény
A Zempléni Tájvédelmi Körzet fokozottan védett területén halad ez a 4,2 kilométer hosszú tanösvény. A táblák bemutatják Regéc várának múltját, a vulkanikus hegyek kialakulását és a természeti és kulturális értékeket.
Hello Wood installációi
A fából készült különleges installációk a borvidék épített és természeti környezetével való párbeszéd mellett a helyi közösségeket is megszólítják. A 2019-es alkotások többek között Szegilong határában, Vámosújfalu egyik csendes utcájában, Erdőbényén és Olaszliszkán találhatók, Tolcsván pedig kettővel is találkozhatsz.
Adatok
Megközelítés
Autóval: Budapestről a 37-es számú főúton Sátoraljaújhely, majd Tolcsva felé.
Vonattal: Budapest – Sátoraljaújhely vonalon Vámosújfalu, Tolcsva vasútállomásig.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Tolcsva, Kincsem kastély
A hegyoldalon álló kastélyban megkóstolhatod a Kincsem dűlőn termett szőlőből készült borokat. A felújított épületben étterem, pince és szállás is található.
Újhuta Kastélyszálló
Wellness az erdő ölelésében. A pár éve felújított épületben esküvők, rendezvények mellett a pihenés is hangsúlyos szerepet kap.
Háromhutai Erdei Iskola és Turisztikai Információs Központ
A 32 férőhelyes épület tökéletes helyszíne az iskolai csoportok kirándulásainak, természeti környezetben történő tanulást és tapasztalatszerzést, valamint kellemes kikapcsolódást biztosít.
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúra+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátás+