
Túrainfó
Remek kikapcsolódási lehetőség a családnak a nemrég felújított pécsi állatkert meglátogatása után felülni az ország legrövidebb kisvasútjára. A felnőtteknek egy retró utazás az időgépben, a gyerekeknek pedig ma is élmény a régi Csepel dízelmotorral hajtott egykori úttörővasúton való utazás. A vasút hossza ugyan csak 500 méter, de végig változatos erdei környezetben halad. Innen egy rövid, könnyű, természeti és történelmi látnivalókkal átszőtt sétára indulhatsz.
A Dömörkapunál valaha a társadalmi munkában megépült vidámpark várta a gyerkőcöket, ma a Flóra pihenő várja a túrázókat. A különleges virágokkal teli sziklagyep önmagában is izgalmas. De még izgalmasabb, hogy a néhai kesztyűgyárosok adományából felépített bástyaszerű Flóra pihenő kilátójáról elénk tárul a város keleti része, sőt a Zengő, a Mecsek legmagasabb csúcsa is. Folytasd utadat déli irányba szép tölgyeserdőn keresztül, amibe néha mediterrán hangulatot árasztva fekete fenyő is keveredik. Ez a túra maga a történelem, itt minden adományból készült, maga az Irma út is, amin haladunk. Egymás után éred el a Hamedli, majd a Lenkei pihenőt, és elérjük a görög színházak oszlopsoraira emlékeztető Ilonka pihenőt, amit egy híres pécsi sebész adományából építettek 1934-ben – a felesége tiszteletére. Csodálatos innen a kilátás a városra. Szép, kissé emelkedő úton térsz vissza az Állatkerthez a parkolóba.

Látnivalók
Pihenők egész sora
Flóra pihenő – A hegyperemre épült kilátóból gyönyörködhetünk az alattunk elnyújtózó Pécs és a Keleti-Mecsek látványában 404 méteres magasságból.
Hamedli pihenő – 1910-ben épült pihenőt a Mecsek Egyesület építette egy híres pécsi fényképésznek – Hamedli Gyulának emlékül, amiért halála után vagyonának felét a Mecsek Egyesületre hagyta, és kérésére a turistautat feleségéről Irma-útnak nevezték el.
Lenkei pihenő – Irma-úton található az egyszerű és szerényen megépített kis pihenő. 1934-ben építették Lenkei Lajos újságíró emlékére, aki a Mecsek egyesület örökös tagja volt.
Ilonka pihenő – Az enyhe félkörívben kialakított klasszikus dór oszlopairól híres pihenőt Dr. Kenessey Aladár pécsi sebész állíttatta felesége emlékére
+ Programtipp
Tettye
A túra szinte érinti a Tettyét a Pécsiek egyik kultikus helyét, ahol rengeteg látnivaló található. Itt a Havi-hegy, amelyre a kis templomot az 1700-as évek végén építették, hogy hálát adjanak a pestisjárvány elmúltának, de itt található mellette az a mandulafa, amelyet 2019-ben az Európai Év fájának választottak, a Pintér-kert – Pécs egyik legszebb arborétuma egy 2021-ben átadott kilátóval, egy hatalmas játszótér, és amiről a nevét kapta a Tettye – Szatmáry György püspök reneszánszkori palotájának romjai.

Adatok
Megközelítés
Pécsi Állatkert parkoló személyautóval, vagy 34-es számú helyi járatú autóbusszal a pécsi vasútállomásról
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
VízitúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilág+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
VízitúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+