
Túrainfó
Túránk kezdőpontját, a negycenki Széchenyi-kastélyt kisvasúttal is megközelíthetjük. A parkolóból a kastély bejáratával szembeni Hársfasor felé vesszük az irányt, amelyet Széchenyi Antal gróf és felesége ültetett a 18. század közepén. A ma már a világörökség védelme alatt álló hársfasort eredetileg lovaglóútként használták. A 2,6 km hosszú hársfasor végén találjuk a legnagyobb magyar fiának, Széchenyi Bélának és feleségének a gyönyörű síremlékét.
A hársfasor végén balra kanyarodunk, és a Mária úton folytatjuk utunkat. A főutat átszelve a Mázsa házsor első leágazásánál jobbra fordulunk Fertőboz irányába a Julianus völgyön át.
Fertőbozon a főutcába érve balra fordulunk és a Hűség napja emlékműig folytatjuk utunkat. Az emlékművet annak tiszteletére állították, hogy a Trianoni béke megállapodás kapcsán elcsatolásra került településen 1921-ben a falu lakói annak ellenére, hogy a lakosság 80%-a németajkú volt, nagy többségben Magyarország mellett szavazott.
Az emlékmű melletti lépcsősoron felsétálva érünk fel a Gloriette-hez, ahonnan csodálatos panoráma tárul elénk a Fertő tóra, sőt tiszta időben még Pozsonyig is elláthatunk. Az emlékművet Gróf Széchenyi Ferenc építtette fertőrákosi mészkőből József nádor tiszteletére, akivel többször is ezen a ponton gyönyörködött a páratlan kilátásban.
A Gloriette-től balra fordulunk a földúton Nagycenk felé, a szőlősök mellett végighaladva 500 méter után jobbra kanyarodunk a Mázsa házsor irányába, onnan a kereszteződéshez balra fordulunk és 250 méter után letérünk a Mázsa házsorról a főúttal párhuzamosan Kisbozi utca felé, amely elvezet minket főútra, ahonnan visszatérünk a Múzeumvasút parkolójába.
Látnivalók
Széchenyi Mauzóleum
Nagycenken a plébániatemplom mögött helyezkedik el a községi temető, amelynek közepén található meg a Széchenyi-család temetkezési helyéül szolgáló mauzóleum. A temető kapujától egyenes út vezet a családi sírbolthoz. Az évszázados hársfák árnyékában, a kriptaépületben alussza örök álmát a „legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István.
+ Programtipp
Széchenyi Múzeumvasút és Kisvasút skanzen
A kisvasút érdekessége, hogy a szolgálatot gyermekvasutasok látják el. A Múzeumvasút mind a fiatal, mind a felnőtt vasútbarátok körében nagy népszerűségnek örvend.

Fotó: Gulyás Attila/MTSZ
A Múzeumvasút végállomásánál (a Kastély vasútállomás mögött) találjuk a Közlekedési Múzeum szabadtéri kiállítását, ahol század eleji kisvasúti mozdonyokat és vagonokat mutatnak be. A bemutatóhely Széchenyi Istvánnak állít emléket, aki a magyar vasútfejlesztésben óriási szerepet játszott.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Adatok
Megközelítés
9485 Nagycenk, Kiscenki út 3.- Széchenyi Múzeumvasút parkolója
Győr vagy Sopron irányából a 85.számú főút mellett, Széchenyi kastéllyal szemben.
Hasonló túrák
Kerékpáros kalandkör Sopronból
Egy remek kerékpáros kirándulást ígér a Sopronból induló körtúra, ahol a Fertő madarait is meglesheted közelről.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágkerékpáros túra+
Soproni kiruccanás két keréken
Sopronból egy rövid bringatúrán csodálhatod meg a Fertő vidékét és különleges állatvilágát. A kiváló kerékpárút a pont az „i”-re.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágkerékpáros túra+
Hegyi élmények az ország első tanösvényén
Az ország első tanösvénye sok tátnivalóval, komoly szintkülönbséggel és csodás kilátással vár. Ha egész napos programmá bővítenéd, a kalandpark jó...
Szép kilátásgyalogtúraVonaltúraTúratanösvény+
Kerékpáros körtúra a Fertő tó környékén
A Fertő tó környékén sem csak tókerülésben érdemes gondolkodnod, hiszen, ha nem riadsz meg a szintektől és az erdei utaktól,...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúraKörtúra+
Kastélytúra Fertődtől Keszthelyig
Kastélytól kastélyig túraútvonal Fertődtől Keszthelyig vezet végig a térség lankáin. Ha a túrát kettébontod, akkor marad időd a környező látványosságok...
Kulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKerékpártúraSzép kilátás+
Hegyi kerékpáros túra
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
Szép kilátásKerékpártúraKörtúra+