A gemenci és a lillafüredi útvonalat, valamint a Gyerekvasutat szinte biztos, hogy mindenki ismeri, de az országban több mint 20 kisvasút közül választhatsz! Ezek között bőven akadnak hegyes-völgyes terepet bejáró vonatok, de olyanok is, melyek halastavak, lápvidékek vagy a buja ártéri erdők világát járják be. Indulj el akár az Alföld, a Bükk vagy a Balaton irányába, bőven lesz lehetőséged mindenhol egy szuper kisvasutazással egybekötött túrához. Húzz túrabakancsot és irány a jegypénztár!
Sasréti körtúra kisvasutazással

Sajátos élményt nyújt az Almamellék és Sasrét között közlekedő „Zselici Csühögő”, amely 6 km hosszan zakatol a széles, szép panorámájú völgyön át. A vonat nádasokkal szegélyezett halastavak mellett halad el, ahonnan a sasréti erdők irányába fordul el. Sasréten a Biedermann Rezső báró által építtetett patinás vadászkastély épülete előtt elhaladva érkezel meg a végállomásra, a Kikerics Erdészeti Erdei Iskolához. Innen indul az az 1,5 km hosszú tanösvény, amely az Almamelléki Ősbükkösön vezet keresztül. Az erdei iskola mellett fajátszótér várja a gyerekeket, a tanösvény felénél, az Almás-patak forrásánál pedig kiépített szalonnasütő hely található.
Sasréti körtúra kisvasutazással
A Széchenyiek nyomában

A túra kezdőpontját, a negycenki Széchenyi-kastélyt kisvasúttal közelítheted meg. A parkolóból a ma már világörökség védelme alatt álló Hársfasor felé kell venni az irányt, melynek a végén balra kanyarodva a Mária úton folytatod a kirándulást. A főutat átszelve a Julianus völgyön át kell haladnod, majd Fertőbozra beérve a Hűség napja emlékműig folytatod az utadat. Az emlékmű melletti lépcsősoron felsétálva érsz fel a Gloriette-hez, ahonnan csodálatos panoráma tárul eléd a Fertő tóra, sőt tiszta időben akár Pozsonyig is elláthatsz. A Gloriette-től Nagycenk felé indulsz tovább, a főutat a Kisbozi utcán keresztül éred el, ahonnan visszatérhetsz a Múzeumvasút parkolójába.
A Széchenyiek nyomában
Kismaros, kisvasút, nagy kaland

Királyrét az egyik leglátogatottabb kirándulóhelyszín. A főváros közelsége, a Dunakanyar környezete, a Börzsöny kilencszázas csúcsai mind jó indokok, hogy bakancsot húzz és elindulj. Kismarosra érkezve irány a kisvasút déli végállomása, ahonnan felzakatolhatsz Királyrétre. A sínpárról két lábra váltva indulj el a Hiúz Ház felé, ahonnan a zöld T jelzések vezetnek a Bajdázó-tóhoz. Visszafelé másik utat ajánlunk, így a főútra visszaérve a szemközti dombot vedd célba! A kaptatón felkapaszkodva a Várhegy-kilátó vár, ahonnan a Mátra, a Visegrádi-hegység és természetesen a Börzsöny csúcsait szemlélheted meg. Innen pedig térj vissza Királyrétre, ahonnan a kisvasút visszavisz Kismarosra.
Kismaros, kisvasút, nagy kaland
Pisztrángok nyomában a Garadna-völgyben

A kirándulás egy pazar kisvasutazással veszi kezdetét. A Garadna állomásáról kövesd a fehér körben stilizált pisztráng jelzést, amely a Pisztráng tanösvényen kalauzol végig. A Szövetség-forrás hűs vizéből töltsd fel kulacsodat, és indulhatsz is a kalandra, hiszen itt lépsz be a Garadna-patak szűk völgyébe. A patakot elhagyva a kék kereszt jelzésen folytatod utadat, így éred el a Helyiipar-forrást. Körülötte tűzrakóhelyeket, padokat találsz, ahol szusszanhatsz is egyet. Ha kipihented magad, folytasd az utadat, végállomásod szintén a Garadna vasútállomás lesz.
Pisztrángok nyomában a Garadna-völgyben
Sólymok bércein kisvasúttal

A Pálházi Állami Erdei Vasút röpít Pálházáról a végállomásrra, ahol bakancsot húzva elindulhatsz csúcshódító túrádra. Ez a 4 kilométeres túra családoknak, baráti társaságoknak is ajánlott, hiszen nem rejt teljesíthetetlen akadályokat. A túra Rostalló állomásról az Ödög-völgyön vezet felfelé egészen a Mlaka-rétig, ahonnan el lehet jutni a Sólyom-bérc szikláihoz. A réten érdemes megcsodálni a hegyi kaszálót, a Sólyom-bérci úticélról pedig csodálatos kilátás nyílik a Regéci vár irányába, de a Zempléni-hegység nyugati részét is jól belátni. Visszafelé ugyanezen az úton lehet leereszkedni Rostallóra.
Sólymok bércein kisvasúttal
Ha több kisvasútból válogatnál, feltettük egy térképre őket:
További blogposztjaink
Lelj rá a Velencei-tó és a Völgyvidék kincseire! – Bakancslista
Bakancslistás túratippek a Velencei-tónál és a Völgyvidékben.
5 szuper családi túratipp nem csak gyereknapra
Ha még nem tudod, hogy hol tölthetnéd el a családdal ezt a szép napot, akkor ajánljuk figyelmedbe ezt a túracsokrot.
3+1 izgalmas gyereknapi program a nemzeti parkokban és a natúrparkokban
Május utolsó vasárnapja minden évben a gyerekeké, ezért a hazai nemzeti parkok és a natúrparkok egyaránt színes programokkal készülnek.
Nézz szét túráink között!
Kerékpáros kalandkör Sopronból
Egy remek kerékpáros kirándulást ígér a Sopronból induló körtúra, ahol a Fertő madarait is meglesheted közelről.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágkerékpáros túraKörtúra+
Túra az ezüsthársak mentén
Indulj el Mozsgóról és sétálj végig az Ezüsthárs tanösvényen, csodáld meg a Zselic rejtett kincseit!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKirándulások 15 km alatt+
Tavaszköszöntő séta a Cégénydányádi Kastélyparkban
Látogass el a Felső-Tisza-vidék egyik legszebb és botanikai értékekben leggazdagabb tájképi kertjébe!
Kirándulások 10 km alatta Hortobágyi Nemzeti Park ajánlásával+
Romantikus séta a Füvészkertben
Visegrád városát magad mögött hagyva nyílik az Apátkúti-patak völgye, mely garantált kikapcsolódást kínál az egész család számára. A völgy remek...
Kirándulások 10 km alattTúraKörtúraCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúra+
Élménytúra a Balatontól Veszprémig
Balatoni élmények, sok-sok látnivaló és a kerékpáros kihívásokat kedvelőknek kellő mennyiségű emelkedő is jutott ebbe a túrába. Remek program, akár...
Kulturális/történelmi értékekKerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Kalandos pápaszem – 9. Alpannonia® light körtúra
Nem kör-, hanem tulajdonképpen pápaszemalakú túra kanyarog a barátságos Kőszegdoroszló környékén, kényelmes terepviszonyokkal. Az apró falu patakjának csobogása és virágai...
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátTúraLátnivalók Magyarországon+
A Duna nyugalomszigete
Vizek mentén látogass el a Visegrádi Fellegvárba, és látogass el Szentendre gyönyörű vidékeire!
VízitúraVonaltúraTúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékek+
Bepillantás az Alföldi Kéktúra világába
Szarvasról induló túránk természeti és történelni adottságokban egyaránt bővelkedik. Bakancsot fel, irány az Alföld!
tanösvényTúraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
Kihívásokkal teli terepen a Pilisben
Ezen a túrán aszfaltozott utat még messziről sem nagyon fogsz látni, úgyhogy készülj fel egy igazán izzasztó bringázásra!
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekTúrakerékpáros túraNehéz+
A döbröntei vártól a Polányi Passió helyszínéig
Indulj el az Észak-Dunántúlra, egy vadregényes körtúrára, és csodáld meg a benne rejlő kincseket!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraLátnivalók Magyarországon+
Ásványok és emberelődök nyomában
A Bódva-völgyének gazdag történelmi múlttal és korokon átívelő épített örökséggel rendelkező kisvárosából, Szendrőből induló körtúra dombsági jellegű vidéken halad keresztül....
Földtani érdekességekKörtúraSzép kilátás+
Kaptár-túra ősemberbarlanggal
Látnivalók sorát sűríti ez a könnyed, 12 kilométeres túra. Sorra veszi a Kisamerikának nevezett barlanglakásokat, a térség kaptárköveit, és az...
Különleges élővilággyalogtúraTúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Panorámás felfedezőtúra a Kő-hegyen
Bár a hegy megnevezés utalhatna egy nehéz túrára, ebben az esetben nevezzük ezt inkább könnyű kirándulásnak, amit akár gyerekek is...
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúraTúraKirándulások 10 km alattKörtúratanösvénySzép kilátás+
Kígyósi gyalogtúra
Erre a túrára jobb, ha viszel magaddal távcsövet is, mert erdei és pusztai élőlények sokaságával találkozhatsz 😉
Kirándulások 10 km alattA Körös-Maros Nemzeti Park ajánlásávalKörtúra+
Távol a világ zajától
Sétálj Magyarország legszebb erdeiben a Pilis-hegységben ahonnan festői látványokban gyönyörködhetsz, és engedd el a mindennapi élet feszültségeit!
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraDunakanyarTúra+
Időutazás Sopron körül
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Családi tekerés a Bükk-fennsíkon
Az útvonal a Bükk-fennsík különleges helyein visz keresztül: ilyen az Olasz-kapu sziklaátvágása vagy a Nagy-mező, amely a hazai hegyi rétek...
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKerékpártúraTúra+
Völgyvidék, Gerecse és Vértes határán
A három tájegység legjavát megkapod ezen a kerékpártúránkon: emelkedőkön gurulsz, romtemplomot csodálhatsz meg, mindezt kiváló bringaúton.
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Villányi kilátóhelyek – a Tenkes és a Csukma-hegy
A túra Túrony településről indul, a református templomtól, amelynek hajója az Árpád-korban épült. A falut elhagyva a zöld és sárga...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Ibafai kis körtúra
Látogass el a híres nyelvtörőben szereplő Ibafára, ahol megtekintheted az ottani pipamúzeumot, majd levezetésképp utazhatsz egyet az Almamelléki kisvasúton ismerősökkel,...
TúrakisvasútKirándulások 15 km alattKörtúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekturistaházgyalogtúra+
Eger környéki kerékpártúra
Az egri vár falaitól induló és oda visszatérő könnyű kerékpártúra sorra veszi a püspöki székhely közvetlen közelében található történelmi és...
KörtúraKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
A Hódos-éri völgy meghódítása bringával
Látogasd meg a Bakony varázslatos településeit, miközben áttekersz a vadregényes tájakon!
Kulturális/történelmi értékekVonaltúrakerékpárTúraLátnivalók Magyarországon+
A Felső-Tisza-vidék felfedezése kerékpárral
Útvonal: Kölcse–Sonkád–Tiszabecs–Tiszakóród–Szatmárcseke–Túristvándi–Kölcse Kerékpártúránk a gyönyörű fa harangtornyáról híres Kölcse központjából indul. Innen áttekerünk a közeli Sonkádra, de még mielőtt a...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Középkori hangulatban Vértesszentkereszten
Ez a különleges túra szuper program lehet a gyerekek és a kezdő túrázók számára is. Szinte végig sík terepen halad,...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágTúra+
Szurdoktúra a kősziklák között
Murafölde leglátványosabb természeti értéke a Nagybakónak és Újudvar határában fekvő egyedülálló Kőszikla-szurdok és Csibiti-tó.
Kirándulások 10 km alattTúraKörtúraCsalád-és gyerekbaráttó+
Bodza-völgyi barangolás – a Velencei-hegység legjava
Nem csak Pákozd környékén találhatsz ingókövet. Sőt, itt van a legnagyobb. A csodás erdő csak a hab a tortán. Indulj...
TúraKörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességekgyalogtúra+
Történelmi csodahelyek nyomában
Az ország talán legszebb fekvésű várát és egy magyar Downton Abbey-nek is beillő, káprázatos kastélyt láthatsz ezen a zempléni körtúrán.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Mackókör
A túra geológiai és történelmi emlékhelyeket egyaránt érint: sorra veszi Salgó és Somoskő várát, a Boszorkány-követ és a bazaltorgonát.
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességek+
Duna-parti kerekezés
Fogadd el a kihívást, és nézz körbe a Dunakanyar teljes területén, ahol rengeteg természeti és építészeti csoda vár!
TúraVonaltúrakisvasútkerékpáros túraCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaház+
A vasfüggöny mentén a Szárhalmi-erdőn át
A tartalmas, hosszú túra során nemcsak Sopron környéki szép kilátásban lesz részünk, hanem a vasfüggöny lebontásában szerepet játszó, az európai...
TúraKörtúraSzép kilátás+