
Túrainfó
A Bükknek ez a vidéke teljesen más arcát mutatja, mint Miskolc vagy Eger környékén. Tagolt dombságok, medencedombságok, dombhátak és lejtők színesítik a tájat itt, Uppony térségében.
A túraútvonal kisforgalmú közúton visz, így nem kell számolnod extrém terepviszonyokkal. Nem tereli el figyelmedet semmi a tájról, élvezheted a látványt.
A körtúra Dédestapolcsányból indul és ide is érkezik vissza. Még az út elején kitérőt tehetsz a szomszédos Mályinkára és a felette álló Begyeleg-kilátóhoz. Ugyan a hozzá vezető kaptató kihívás elé állít, de panoráma miatt mégis megéri, mert innen belátni szinte a teljes tájat, amit túrautad során érinteni fogsz. A tekintetet szinte vonzza a a Lázbérci tó távolban megcsillanó kék víztükre. Ha mégis azt a döntést hozod, hogy ezt a 10 kilométeres kitérőt a meredek miatt nem vállalod, az útjelző táblánál ne kanyarodj el balra Mályinka felé, hanem maradj a Nagyvisnyó felé tartó úton.
A túra mindkét esetben Nagyvisnyón folytatódik. Itt megéri felkeresned a védett Mihalovics bányát, amit a fekete mészköve tesz igazán különlegessé.
Ezután Szilvásváradra érkezel, ahol jól esik megállni egy frissítő pihenésre, majd egy kényelmes úton tekerhetsz végig Bükkmogyorósdon, Csernelyen, Sátán és Borsodbótán át Upponyba. Az út legromantikusabb része mindenképp az Uppony és Dédestapolcsány közötti szakasz a Lázbérci víztározóval. Ez az út fut be az Uppony-szorosba, és innen ágazik el a rejtélyes Damasa-szakadékhoz. Az Upponyi-szoros katlanjára az Eszkála-tető hatalmas tömbjének sötét árnyéka borul, melyhez a napsütötte Kalica-tető és az Upponyi-hegység távolban aranyló lankái adnak csodálatos kontrasztot. Ha bírja lábad, akkor hagyd hátra a biciklidet, és gyalog kapaszkodj fel a Herkó páter kereszthez, ahonnan lenyűgöző látványt nyújt a táj.
A szorosból kiérve megpillanthatod a Lázbérci-víztározót, ami fokozatosan szélesedik Dédestapolcsány felé. A tóra Uppony felől a legszebb a rálátás. A víztükröt két öbölre szeli a középen félszigetként benyúló Éles-kő, amit közelebbről, a túra kiinduló pontjára visszatérve is megszemlélhetsz.

Látnivalók
Begyeleg-kilátó
A Bükk-hegység északi peremén, a festői fekvésű Mályinkától délnyugati irányba az Országos Kéktúra mentén vagy a sárga kerékpáros útvonalon kapaszkodhatsz fel a több mint 8 méter magas fakilátóba. Keleti és nyugati irányban a Bükkalja lejtőiben, észak felé Mályinkában és a környező településekben, távolabb az Upponyi-hegységben gyönyörködhetsz – sőt, ha igazán tiszta az idő, a Magas-Tátra csipkés csúcsait is megpillanthatod a távolban.
Uppony
A falut két túraút is érinti. Az Országos Kéktúra mellett a regionális értékeket bemutató Kohász Kéktúra útvonala is átszeli Uppony utcáit. A falu határából jól látszik a Kalica-tető oldalában felállított fakereszt, amely annak állít emléket, hogy itt állította meg Herkó páter a kálvinistákat.
Lázbérci-víztározó
1968-ban töltötték fel a völgyet, ahol korábban az Upponyt és Dédestapolcsányt összekötő országút húzódott. Ma ez a mesterséges tó Észak-Magyarország egyik legnagyobb víztározója. A benne összegyűjtött vizet a Bán és Csernely patakok táplálják, és a megtisztított víz többszázezer ember ivóvíz szükségletének ellátását biztosítja.
+ Programtipp
Damasa-szakadék
Aki vállalkozik arra, hogy az út során a Damasa-szakadékot is felkeresse, annak Sajómercse és Uppony között be kell iktatnia egy oda-vissza öt kilométeres kitérőt. Figyelem! A Szakadék környéke kerékpárral nem járható! A turisták által kevésbé ismert, ugyanakkor ámulatba ejtő, közel 20 méter mély és 170 méter hosszú hasadék egy 18-19. században bekövetkezett földrengésekkor többszörös leszakadással keletkezett. Mélyében, a tömbök között, a szűk, sötét helyeken még nyár elején is 0 °C körüli a hőmérséklet, és gyakoriak a hófoltok is. Az erdő mélyén lévő szakadék a helyiek fantáziáját is megmozgatta, és legendákat szőttek köré.
Borsodbóta kilátó
Érdemes gyalogos kitérőt tenni a Borsodbóta feletti adótorony körül kialakított kilátóteraszra, ahonnan tiszta időben nemcsak az Upponyi-hegység és a környező falvak, de a Magas-Tátra is látszik.
Adatok
Megközelítés
Autódat érdemes Dédestapolcsányban, a Lázbérci víztározóhoz vezető úton lévő sorompó melletti parkolóhelyen hagyni (Tó utca).
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások

Szilvásvárad kerékpárkölcsönző
A Szalajka-völgy bejáratánál kerékpárok széles választéka áll rendelkezésre az érdeklődők számára, amelyekkel felfedezhetik Szilvásváradot és tágabb környékét.

Élménytábor – Dédestapolcsány – Bánvölgye
A vadregényes Bán-völgyben, a Dédesi várhegyek tövében helyezkedik el a tábor, mely egyéni vagy csoportos programok, erdei iskolák kitűnő helyszíne.
Hasonló túrák
Tarcali panorámatúra
Ez a könnyű és látványos kirándulás Tarcal és Tokaj legszebb látnivalóit fűzi fel.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Adventi programmal vár a „Muzsikál az erdő”
Télen se hagyj fel a természetjárással! Ez az egyik fő üzenete az Advent a „Muzsikál az erdő”-vel ingyenes rendezvénynek, ahol...
Muzsikál az erdőAdvent+
Zánka és Vigántpetend között pedelec kerékpárral
40 kilométeres útvonal Zánka felett, javarészt könnyű terepen, erdei utakon haladva, meseszép kilátóhelyeket érintve.
A szemét a modern társadalmak Langolierei
A tiszta környezet közösségi érdek, amiért együtt kell tenni!
tavaszi nagytakarításkörnyezetvédelem+
Füred-Tihany-Füred: minden egy mini kerékpártúrában
Rövid családi túra Füred-Tihany-Füred vonalon, amiben minden benne van, ami egy családi kerékpártúra során élményt adhat.
Szép kilátásKerékpártúraKörtúra+