
Túrainfó
A túraútvonal gerincét a Vámosatya-Gelénes közötti közút adja, amely megtétele során három alkalommal térünk le a gerincről (Bockerek-erdő, Büdy várrom, Bábtava). A gyalogtúra Vámosatyáról a Bockerek Vadászházától indul. A Bockerek tanösvényen haladva egy 3 kilométeres erdei túra keretében megcsodáljuk a Bockerek-erdőt, amely a Felső-Tisza-vidék egyik legnagyobb összefüggő maradvány erdeje.
Egészen az erdészsírokig sétálhatunk be, majd forduljunk vissza. Ezt követően keressük fel a falu központjában álló 14. században épült református templomot, melynek fa haranglába szerepel a világörökségi várományos listán. A közutat követve induljunk Gelénes irányába. Vámosatya táblát követően, rövidesen a Büdy várrom irányjelző tábláját fogjátok megpillantani, itt kell jobbra letérni az útról. Az 1540-es években épült apró vár, az 1564-es rendkívül heves ostrom során helyrehozhatatlan károkat szenvedett. Jelenleg zajlik a vár régészeti kutatása, feltárása. A Gelénest elhagyva, Gelénes és Beregdaróc között a kompresszorállomás előtt, egy két kilométer hosszú földúton keresztül tudjuk megközelíteni a Bábtavát, ahol érdemes gumicsizmára váltani. A Bábtava fokozottan védett természetvédelmi terület, egy jégkorszakból származó dagadóláp, amely kizárólag a Hortobágyi Nemzeti Park szakvezetőjével látogatható, így előzetesen mindenképpen szükséges időpontot egyeztetni. Ezt követően visszatérhettek Vámosatyára vagy tovább túrázhattok Beregdaróc, esetleg Csaroda, Tákos irányába.
Látnivalók
Bockerek-erdő
A 600 hektáron elterülő Bockerek-erdő a Felső-Tisza-vidék egyik legnagyobb megmaradt összefüggő erdője. A 18. századtól elinduló jelentős erdőírtások és folyószabályozások előtt ez egy mocsarakkal, vízfolyásokkal átszőtt, erdőkkel borított terület volt, amely az emberi beavatkozásnak, az irtásfalvak létrehozásának köszönhetően folyamatosan zsugorodott. Ennek az egykor gazdag erdőállománynak egyik utolsó erdőfoltja a Bockerek-erdő. Gazdag élővilágának köszönhetően részben fokozottan védett, részben erdőrezervátumi terület. Az erdőt gyertyános tölgyesek, tölgy-kőris-szil ligetek, fűzláp, égerláp alkotja, gazdag hüllő, kétéltű és madárvilággal rendelkezik.
Vámosatyai református templom
A templom 1289 és 1334 között épült. A szentélyt kőbordás boltozat fedi, melynek zárókövén a Gutkeled nemzetség címerét látjuk. A szentély középkori részletei közül kiemelkedik a csúcsíves szentségtartó fülke, az ülőfülke és a kőkeretes kapu. A vámosatyai református templom büszkélkedhet a Felső-Tisza-vidék legkorábbi fa berendezésével és egyik legszebb fa harangtornyával. Látványosak a hajó északi falán feltárt ornamentális motívumok.
Büdy várrom
A várromhoz Gelénes és Vámosatya között kell egy szántóföldön keresztül lekanyarodni, amelyhez egy murvás út vezet. A várat Bereg vármegye főispánja a császárhű Büdy Mihály építette a 16. század első felében. 1564-ben Báthori István vezetésével lezajló ostrom után a vár teljesen használhatatlanná vált. A közel négyzet alaprajzú, törtkövekből és téglából falazott belső vár 31×27 méter nagyságú, ehhez kapcsolódott az alápincézett, emeletes L alaprajzú lakószárny.
Bábtava
Csaroda és Gelénes külterületéhez tartozik a Bábtavát, amely fokozottan védett természeti érték. A Tisza egykori medrében, erdőkkel körülvéve, a Kárpátok közelségéből fakadó mikroklimatikus viszonyok közepette alakultak ki a dagadólápok a Felső-Tisza-vidéken, amelyek a jogkorszakból származó, nagyjából 9000 éves növénytársulások. Ilyen dagadó lápok a Beregben a Bábtava, Nyíres-tó, Bence-tó, Navat és Zsid-tó, amelyek közül mára csak a Bábtava látogatható. A Bábtava kizárólag a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szakvezetőivel, előre egyeztett időpontban látogatható.
+Programtipp
Tákosi református templom
Tákos a református templomáról vált nemzetközi szinten ismertté, amelyet úgy emlegetnek errefelé, hogy a mezítlábas Notre Dame. Hogy miért is kapta ezt a nevet, mindenki meg fogja érteni, ha belép ebbe a parányi kis 18. században, sárból, fából és paticsfalból épült templomba. A tákosi templom büszkesége kimagasló művészi színvonalú malomkőre épült szószéke, kazettás mennyezete és faragott padozata.
Csarodai református templom
A Csaronda-patak árteréből kiemelkedő, XIV. század első harmadában épült csarodai református templom Magyarország egyik legismertebb középkori eredetű falusi temploma, amelyet az Árpád-kori templomok mintapéldájaként szokás említeni. A csarodai református templom a mosolygó szentek templomaként híresült el. Ezek a bizánci hatásokat mutató falképek a Felső-Tisza-vidék legkorábbi freskói közé tartoznak.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Turisztikai információs pont, kiadványok, térképek, helyi termékek értékesítési
honlap.
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság – Nyírség-Szatmár-Bereg Tájegység
Szakvezetés, túraszervezés.
Kerékpárkölcsönzés, kerékpárszállítás, túraszervezés, túravezetés, szakvezetés, túraközpontok, kerékpáros pihenőpontok, szervízszolgáltatás.
Nyírségi Turista Egyesület
Túravezetés, túraszervezés.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Természetbarát Szövetség
Túravezetés, túraszervezés.
Adatok
Megközelítés
M3-as autópályán vagy a 41-es számú főúton Vásárosnaményig, onnan közúton onnan közúton Vámosatyáig, amely a túra indulópontja és zárópontja. Vasúttal a 116-os vasútvonalon (Nyíregyháza és Vásárosnamény között közlekedik) juthatunk el Vásárosnaményig, onnan pedig távolsági busszal Vámosatyáig.
4936 Vámosatya, Szabadság út 28.
Hasonló túrák
Templomchill két keréken a Felső-Tisza vidéken
Ha kiszakadnál a stresszes mindennapokból, és a templomok sem állnak távol tőled, akkor igazi testi-lelki kikapcsolódást és feltöltődést nyújthat számodra...
KerékpártúraKözépkori templomokKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Vízitúra a Felső-Tiszán: Tiszaberceltől Tokajig
Ezen a túrán a Felső-Tisza nyugati részével ismerkedhetsz meg. A Tisza hangulatos falvak mellett, különleges történelmi emlékhelyeket és izgalmas műemlékeket...
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Vízitúra a Felső-Tiszán: Tivadar-Vásárosnamény
A túra Tivadarból, a Felső-Tisza-vidék egyik leghangulatosabb településéről indul, és Vásárosnaményban, a beregi térség fővárosában ér véget.
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túra+
Vízitúra a Felső-Tiszán: Tiszabecstől Tivadarig
A túra során számos program vár rád az evezésen kívül is: megállhatsz látnivalóknál, és sok homokpadnál csobbanhatsz egyet a folyóban...
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Vízitúra az Öreg-Túron
Egy izgalmas, ám könnyű túrát ajánlunk, ami a Felső-Tisza-vidék több természeti és kulturális nevezetességét is összefűzi.
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túra+
Gyalogtúra haranglábtól dagadólápig
Egy izgalmas, ám könnyű túrát ajánlunk, ami a Felső-Tisza-vidék több természeti és kulturális nevezetességét is összefűzi.
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túra+