
Túrainfó
Az egész napos túra során megismerheted a karsztvidék sokoldalúságát, hegyeket megmászva és völgyekben barangolva fedezheted fel az Aggteleki Nemzeti Park számtalan látnivalóját.
Az imaösvénynek és az amerikás tájháznak is otthont adó Bódvaszilasról az Országos Kéktúra útvonalán egyre magasabbra kaptatva érheted el a karsztvidék hazai oldalának központi tömegét. Az ún. Szabó-pallag területén, aknabarlangokat rejtő víznyelők és töbrök – jellegzetes karsztos mélyedések – között visz az út, majd egy utolsó meredek emelkedő vezet a Szádvárhoz.
Az impozáns romok közül csodálatos panoráma nyílik a nemzeti park erdős területére és a Bódva völgyére. A várból az egykori kőbe vájt szekérúton vezet le az út, ahol a kerekek nyomai a mai napig láthatóak. Ha úgy érzed, hogy még fokoznád az élményeket akkor a Ménes-patak bájos völgyét követve érheted el az egykori Derenk község területét. (Szádvár–Derenk-nagykör táv: 27 km)
A lengyel lakosságú falu sorsa az 1940-es évek elején pecsételődött meg, amikor a környéket kormányzati vadászterületté nyilvánították. A lakóit elvesztő, majd az országhatár közelsége miatt sokáig hermetikusan elzárt egykori település mára szinte teljesen eltűnt. Derenkről az egykori Szögliget-Szádalmás műutat keresztezve, erdőn-mezőn át érsz vissza Bódvaszilasra.
Látnivalók
Szádvár
A Ménes-völgy felett emelkednek hazánk egyik legnagyobb alapterületű romvárának, a Szádvárnak a falai. A várat a 13. században emelték és 1688-ban a bécsi Udvari Haditanács utasítására elpusztították. Legjelentősebb ostroma 1656-ban zajlott: Bebek György felesége, Pathócsy Zsófia volt a várvédők parancsnoka.
Derenk
Derenk évszázadokon keresztül maroknyi lengyel közösség lakott az Aggteleki-karszt fennsíkjának egyik félreeső pontján. Ma az egykori iskola épületében kialakított emlékhely és kiállítás fogadja a hosszú gyalogtúrán érkezőket e festői fekvésű helyszínen.
+Programtipp
Bódvaszilasi Tájház
Több Bódva völgyi településen találkozhatunk az itt élők által „amerikás” házaknak nevezett lakóépületekkel. Ezek többi ház közül nagyobb méretükkel, igényesebb anyaghasználatukkal tűnnek ki, és ma is többfelé a faluképek meghatározói. Bódvaszilason az egyik 20. század első évtizedében épült „amerikás” lakóház és lakóinak mozgalmas története szakavatott vezető segítségével ismerhető meg. Garantált, hogy igen tartalmas programban lesz részetek, ne hagyjátok ki!
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Adatok
Megközelítés
Bódvaszilas, Fogászati Rendelő – 3763 Bódvaszilas, József Attila út 1.
Hasonló túrák
Bringával az ország északi végén
A Putnok és Perkupa közötti túrát háborítatlan erdőségek, jégkorszakból megmaradt láprétek, és sok-sok barlang jellemzi. Ugyan van benne emelkedő bőven,...
Szép kilátásKülönleges élővilágKerékpártúraBarlang+
„Borban az igazság” – Császtai gyalogtúra
Ezen a túrán az Edelényi Kastélyszigettől látogathatsz el a császtai szőlőhegyre, amely a környék kedvelt kiránduló- és piknikezőhelye.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A karsztvidék változatos tájain
Járd végig a Bódvaszilas, Komjáti és Tornanádaska fölött magasodó Alsó-hegy csodálatos helyeit, hogy megismerkedj a térség karsztos formáival.
Kulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKörtúraSzép kilátás+
Galyasági aprófalvak
Fedezd fel a Galyaságot, ahol az aprófalvak egymástól néhány kilométerre, alacsony dombok és erdős hegyoldalak között bújnak meg.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Bódva-völgyi kerékpáros örökségtúra
A hegyikerékpárosok számára ajánljuk ezt a különleges kihívást kínáló körtúrát.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Alsó-hegyi zsombolyos tanösvény
Járd végig a Bódvaszilas, Komjáti és Tornanádaska fölött magasodó Alsó-hegy csodálatos helyeit, hogy megismerkedj a térség karsztos formáival.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+