
Túrainfó
A Lajta az Alpok északkeleti utolsó vonulataiból ered és Mosonmagyaróváron torkollik a Mosoni-Dunába. Izgalmas körtúra a mosonmagyaróvári Itató strandtól a Lajta-zsilipig, majd átemelést követően a város szívében. A túrát az Itató strandról indulva a Mosoni-Dunán lefele haladva kezdjük, majd a Lajtán, a vár mellett felevezve folytatjuk a zsilipig haladva, ott átemelve a Malom-ágba. A mosonmagyaróvári belvárosi szakasza a Lajta-zsiliptől a Malom-ágon át a Mosoni-Dunáig terjed.

Ez az ág a legeredetibb nyomvonalon kanyarogva az óvári várat övező árok vízpótlását is adta, valamint több ágra szakadva a Magyaróvár városfalát is óvta. Az út során nagyszerű éttermek és kávéházak is várnak, feltöltődési lehetőséget nyújtva. A Főhercegi malom alatt két lépcsőben úgynevezett hajócsúszda vezet kb. 1,5 métert lefelé, majd a Mosoni-Dunára érkezve az MVSE csónakházában kikötve ér véget a túra.

Látnivalók
Mosonmagyaróvári vár
Mosonmagyaróvár patinás középkori eredetű épülete a Vár, melynek alsó szintje és a teljes környezete 2021-ben megújult és turisztikai funkciókat kapott. Egy kiállítás keretében megismerheted a vár történetét és az 1818-ban Európában itt megindított Mezőgazdasági Akadémia és jeles oktatóinak, hallgatóinak történetét is. A Vár-tó és a Rudolf liget parkja pedig nagyszerű sétára is lehetőséget nyújt.

+ Programtipp
FUTURA, Magyarország legnagyobb tudományos játszóháza
A „játszóház” 2700 m2 területen várja a természet törvényszerűségeinek lelkes felfedezőit. Az egykori magtár épületében berendezett interaktív kiállítás négy szintjén a négy őselemen keresztül fedezheted fel a Szigetköz, Magyarország és a világ csodáit. Izgalmas tudományos programok, 5D mozi és Planetárium is vár minden korosztályt.

Csellery-ház
A ház a város legrégebbi lakóháza. Magyaróvár barokk hangulatú Fő utcáján található, és a Hanság Múzeum képzőművészeti kiállításának ad otthont. A Hanság Múzeum a Lajta Hotel melletti evezős kikötőből könnyen megközelíthető. Itt nagyszerű múzeumpedagógiai vezetéssel várják a csoportokat.
Adatok
Megközelítés
Mosonmagyaróvári Itató strand, 9200 Mosonmagyaróvár, Strand u. 17.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Család-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúraSzép kilátás+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Család-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Kirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Kirándulások 10 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+