
Túrainfó
A túra Nagymarosról indul, fel az ősi Remete-barlangig, melynek legendái a mai napig fejtörést okoznak, majd felvezet a Dunakanyar talán legszebb kilátóhelyéig, a Hegyes-tetőn álló Julianus toronyig, és a Köves-mezőn át érkezik vissza a kiindulópontig. A nehézségekben és panorámákban bővelkedő körtúra során megismerheted a Dunakanyar látványos részeit, és ízelítőt kaphatsz a környék igazán pezsgő túra életéből is. Nagymaroson pedig megismerkedhetsz Kittenberger Kálmán életével is. Innen kompozhatsz át Visegrádra, ha az ősi múltra visszatekintő vár izgalmas felfedeznivalói megszólítanak. A közepesen nehéz útvonal bővelkedik emelkedőkben és kalandos ösvényekben. Esős időben mindenképpen csak jól felkészülten vágj neki az útnak, mert a barlanghoz vezető morzsalékos és keskeny, döntöttútvonal veszélyessé válhat, főleg csapadékos, téli időjárási viszonyok mellett. Épp ezért célszerű, hogy a megfelelő lábbelit válaszd, és egy pár túrabot is a segítségedre lehet. Vízvételi lehetőség csupán a kiinduló ponton akad, így a folyadék utánpótlásra is ügyelj!

Látnivalók
Julianus-kilátó
A közel 15 méter magas, középkori bástyát idéző Julianus barátról elnevezett Julianus-kilátó a Hegyes-tető 482 méter magas csúcsán található. A hely érdekessége, hogy nemcsak a Dunakanyart lehet innen szinte teljes egészében belátni, hanem a Börzsönyre is lenyűgöző kilátás nyílik, így minden irányból csodálatos panoráma tárul eléd. A kilátó épületének középső szintjén egy fedett helyiség is található, ahová behúzódhatsz a szél és az eső elől.

Törökmezei tanösvény
A Törökmezőről induló és Hegyes-tetőn véget érő tanösvény, a Dél-Börzsöny csodálatos természeti kincseit és érdekességeit mutatja be. A 9 állomásból álló ösvényen megismerkedhetsz a Törökmezei legelők világával, a csapásrétekkel, a Fehér-hegyifenyvesekkel, valamint a Büdös-tó történetével is. Különleges kuriózum, hogy a tanösvény a Julianus kilátóban érvéget, ahonnan az egyik legszebb kilátás nyílik az egész Börzsönyben.
+ Programtipp
Visegrád
Ha nem csupán a természet vonz, hanem a történelem is, akkor Nagymarosról érdemeskomppal átkelned Visegrádra, ahol a Fellegvár, a Salamon-torony és Mátyás király egykori palotája vár téged, melyek falai között barangolva felfedezheted az élő középkor látványos emlékeit.

Adatok
Megközelítés
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
BTZ Kajak-Kenu-Csónak Kölcsönző
Ha a Dunakanyar legszebb részeit szívesen felfedeznéd a vízen is, akkor ezt innen könnyen megteheted egy kölcsönzött kenuval, és ha szeretnél a vízisportokban jobban elmélyülni, arra is van itt lehetőséged.
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
VízitúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilág+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
VízitúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+