
Túrainfó
Az európai kerékpárhálózat Vasfüggöny-útnak keresztelt, 13-as számú útvonala Norvégiából indulva 20 országon és 7650 kilométeren át jut el Bulgáriába. Eredj te is a történelem nyomába a régi vasfüggöny vonalát követve! Az útvonal érinti Magyarországot is, azon belül pedig az Írottkő Natúrpark területét és kerékpárútjait is, a Kőszegtől Bozsokig haladó szakaszon. A magyar–osztrák határ mentén Bucsu falujába érsz, melynek végén megszemlélheted az ókori római vízvezeték maradványát. Narda után Felsőcsatárra vezet az út, ahol a Vasfüggöny Múzeumban részletes betekintést nyerhetsz az egykori vasfüggöny négyévtizedes időszakába.

A kerékpártúra útvonala a VELOREGIO című projekt keretében került kialakításra, melynek célja a határon átnyúló kerékpáros turizmus fejlesztése és a kerékpáros-idegenforgalom fellendítése a régiók természeti és kulturális látnivalóinak bemutatásán keresztül. Az útvonal menti kerékpáros pihenők szintén a VELOREGIO projektből valósultak meg.
Látnivalók
Kőszeg – Magyarország ékszerdoboza
Fedezd fel különleges túrákon, tematikus sétákon a romantikus történelmi kisváros középkori utcáit, Magyarországon egyedülálló műemléki gazdagságát és emberléptékű környezetét. A városnézést érdemes a törökök elleni hősi helytállásban oly fontos erődítmények mentén kezdeni, melyek igazán híressé tették Kőszeget. A keleties hangzású vendéglátóegységekben, vagy éppen vaskos lovagi asztalok mögött ülve, kőszegi bor kíséretében gasztronómiai különlegességeket kóstolhatsz. A város határain túl ismerd meg a Kőszegi-hegység nevezetességeit is! A városközpontból kiindulva kitűnő gyalogos és kerékpáros túraútvonalakat kínál a táj.

Cáki pincesor, Szabadtéri Néprajzi Múzeum
Az alpokaljai kis falu a határában lévő gesztenyésben fekvő pincesoráról vált országszerte híressé. A műemléki védelem alatt álló pincesor a hajdan virágzó szőlő-, bor- és gyümölcskultúrának állít emléket. A nyolc zsúpfedeles és egy nádfedelesként felújított pince az 1800-as évek elején épült, a legrégebbi 1778-ban. Az épületek talpgerendás, boronafalú, előreugró tetőszerkezetű, bortároló pincék és présházak egyben, melyek a szőlő feldolgozására, a bor egyik szürettől másikig való eltartására, gyümölcstárolásra szolgáltak. A pincesor szabadtéri múzeumként április 1. és október 31. között látogatható. Előzetes bejelentkezés után csoportokat is tudnak fogadni.

Sibrik-kastély és parkja
A ma már kastélyszállóként működő, bozsoki Sibrik-kastély helyén egyes feltételezések szerint már a XV. században is állt épület. A késő reneszánsz stílusú várkastély négyzetes udvarának homlokzatán a Sibrik és a Nádasdy család nemesi címerét tartalmazó kettős címer látható 1614-es évszámmal. A kastélyparkban érdemes tenni egy kellemes sétát.

Savaria római vízvezetéke
A Savaria Aquaeductus-vízvezeték kiindulópontja a Kőszegi-hegységhez tartozó Bozsoki-völgy, ahol több helyen megtalálták a vezeték gyűjtőcsatornáit Velem település vízrendszerének kialakításakor. A 26-28 km hosszú földalatti vezeték Bozsokról, Bucsún keresztül Savariába, a mai Szombathelyre juttatta el a vizet. A vízvezeték építészeti értékét és az e mögött álló szervezettséget jelzi, hogy a csatorna vízhozama 345 liter/fő/nap vízfogyasztást tett lehetővé az egykori Savaria lakossága alapján. A jelenlegi bucsui bemutatóhelyet Szabó Gábor építész tervezte, aminek hála ma bepillantást nyerhetsz az ókori építészeti remekbe.
Vasfüggöny Múzeum, Felsőcsatár
A Vasfüggöny Múzeum egy kis magángyűjtemény az osztrák-magyar államhatárnál, Felsőcsatáron. A települést 1989-ig a Vasfüggöny zárta közre, és ennek az egykori sajátos helyzetének máig számos lenyomatát őrzi. A múzeumot 2001-ben nyitotta meg Goják Sándor egykori sorállományú határőr, aki a ’60-as években a környéken szolgált, majd itt telepedett le. A család szőlőskertjében kialakított szabadtéri bemutatóhelyen a Vasfüggöny különböző korszakainak jellemző infrastruktúráját építették újra, amihez különféle szökést segítő tárgyak és történetek társulnak – a tulajdonos általában személyesen mesél ezekről a látogatóknak. A múzeum az Iron Curtain EuroVelo 13 kerékpáros túraútvonal egyik hazai állomása.
+ Programtipp
Natúrpark Ízei, Orsolya-napi vásár
A Natúrpark Ízei eseményt Kőszeg egykori „nagyvására”, az Orsolya-napi vásár előzi meg, mely évszázadok óta lehetőséget ad a kiváló helyi kézművesek termékeinek és a környék terményeinek eladására, cseréjére. A történelmi belváros egyedi hangulatú terein, utcáin kirakodóvásárt tartanak az Írottkő Natúrpark településeinek kézművesei: borászok, méhészek, virágkötők, fafaragók, gyöngyfűzők, fazekasok, csuhébáb- és terményjáték-készítők, tojásfestők és szalmafonók, az érdeklődők pedig kóstolhatnak, vásárolhatnak. A Jurisics-vár alatti diáksétányon civil főzőversenyt, míg bent a várban süteményversenyt tartanak. A rendezvényen évek óta megjelennek a helyi civil szervezetek is, a jó hangulatról pedig városi és környékbeli művészeti együttesek, meghívott zenekarok gondoskodnak. A helyi éttermek, cukrászdák egy része szintén csatlakozik a rendezvényhez, hogy speciális, a vidék jellegzetes, szezonális terményeinek felhasználásával készült ételeket kínáljanak a betérő vendégeknek, akik gesztenyével, sütőtökkel, mézzel készült ínyenc falatokat kóstolhatnak. A Natúrpark Ízei 2009-ben elnyerte a Jó minősítésű gasztronómiai fesztivál címet.
Adatok
Megközelítés
A kerékpártúra Kőszeg Fő teréről indul.
Kőszeg, Fő tér
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Különleges élővilágVízitúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Kulturális/történelmi értékekVízitúraSzép kilátás+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Kirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+