Képzeljük el, hogy készítünk egy filmet a mai Tisza-tóról, és levetítjük egy 50 évvel ezelőtt Sarudon vagy Poroszlón élő embernek. Valószínűleg azt hihetné, hogy a mai valóságunk valami különös párhuzamos univerzumból való. Pedig nem, csak visszaindultunk oda, ahonnan a folyószabályozások előtt elindultunk. 50 évvel ezelőtt született egy víztározó, amely az idők folyamán Tisza-tóvá és egy ember alkotta paradicsommá változott, és mi pedig pont készítettünk erről egy egész estés filmet.
Az 50 éves tó 49. évében egy három fős forgatócsoport egy éven keresztül filmezett a Tisza-tavon az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) felkérésére. A film pont úgy jött létre, mint a Tisza-tó élővilága: nem szándékolt következménye egy Tisza-tavi turizmusfejlesztési projektnek, amelyben apróbb fejlesztéseket hajtott végre a Közép-Tiszai Vízügyi Igazgatóság és az AÖFK. A gát aszfaltját több helyen javították, újraaszfaltozták, információs táblák kerültek ki a gátkorona mellé. Mint a legtöbb projekthez, ehhez is tartozott egy kommunikációs költségvetés, amelyet itt egyedi módon használtunk fel. Óriásplakátok és hirdetések helyett megkerestük Magyarország egyik legjobb természetfilmesét, Szendőfi Balázst azzal az ötlettel, hogy szeretnénk egy természetfilmet készíteni a Tisza-tóról. Olyan film volt a fejünkben (A többes szám első személye az AÖFK kommunikációs csapatát jelenti), ahol egy éven keresztül kísérjük figyelemmel a tó élővilágát. Azt az élővilágot, amelynek aktív résztvevője és legerősebb formálója az ember.

Balázs korábban már készített egy nagyszerű filmet a Tisza-tóról és annak 6 évszakáról, így jogosan vetette fel, hogy ez az új film mennyiben lenne más, és előállt azzal a gondolattal, hogy vegyük be a „buliba” Ljasuk Dimitryt, aki a Tisza-tóról a legtöbbet és leghitelesebben mesélt az elmúlt években, és ne csak narrátora, hanem aktív szereplője legyen a filmnek. A három fős stáb Fehér Zoltánnal lett teljes, aki szintén több nagysikerú természetfilmen keresztül jutott el odáig, hogy a legjobb magyar természetfilmesek között tartják számon.
1 év folyamatos jelenlét, számtalan forgatási nap, drámai aszály, a természet és ember közelségének dinamikája alakították a film történetének szálait. Olyan film született, amely magán viseli egy játékfilm fordulatainak az elemeit és egy természetfilm képi világának gazdagságát.
Az, hogy teljes éven keresztül kísérjük a tó hőseit – a madarakat, halakat, embereket, hüllőket és más emlősöket – lehetőséget ad arra, hogy a különböző élethelyzetek drámáit megismerjük. Bepillantást nyerünk egy szürkegém pár családalapítási nehézségeibe, a bébiteknősök életveszélyes és vakmerő tóig tartó kalandjába, megfigyelhetjük a fattyúszerkők és egy réti héja légiháborúját vagy épp a busák „kungfu” bemutatóját.
Egész estés, nem szokványos hosszúságú, 85 perces film készült, amelynek képi világát fantasztikus zenei aláfestés kíséri. Nem csoda, hiszen Balázs, a film rendezője egyben képzett zenész is. A narrációt szintén Balázs írta, és az emberi szereplő, Dimitry meséli el nekünk, aki nem egy kívülálló narrátor, hanem a láthatóan a tó részeként, fontos szereplőjeként meséli és át is éli a történeteket.
Az élet, amely a Kiskörei Vízerőmű megépítése nyomán sarjadt valóban csoda, a filmben néhány ponton paradicsomi állapotnak hat, de több ponton is ezt az állapotot fenyegeti az emberi tevékenység. A film is megmutatja, hogy két út áll előttünk: az egyik lehetőséget ad a visszatérésre a paradicsomba, a másikat mindenki ismeri.
A Tisza-tó – Az ember alkotta paradicsom egész estés természetfilm másfél órában tárja eléd a tó kincseit. Ha nem bírod kivárni a szeptembert, látogass el egyik premier előtti vetítésünkre!
További blogposztjaink
Melyik az ország legizgalmasabb kilátója? És legkényelmesebb turistaháza? Szavazz te is!
Idén is keressünk az Év Kilátóját és az Év Turistaházát. Elindult a közönségszavazás. Neked melyik a kedvenced?
Szuper túrák, ízletes borok és lenyűgöző tanúhegyek várnak a Balaton-felvidéken
A Balaton északi partján bőven jut élmény és látnivaló egy-egy bortúra alkalmával!
Kalandozz Erdőország vadonjában a csillagok útján! – E-bike túrák a Zselicben
Kalandra fel, és éld át a Zselic varázsát vezetett e-bike túráink egyikén!
El Camino Magyarországon? Így indulj el!
Az El Camino a világ talán legismertebb zarándokútja, amelynek magyarországi ága is van.
Nézz szét túráink között!
Az Erdőország vadonjában
Tekerj az életteli vadonban a Zselicben, vagy nézd meg Kaposvár várost illetve próbáld ki a Zselici Csühögőt!
KerékpárútTúrakerékpárkerékpáros túraKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Bakonyi mindent bele – erdők, vár, szurdokok
Tedd próbára magad és adj bele mindent a Bakonyban- tegyél szert számos élményre a várak, erdők és szurdokok világában, és...
Látnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúravia ferratavár+
Bányásztúra a határsáv mentén
A túra az egykor virágzó bányásztelepülést, a Sopron melletti Brennbergbányát járja körbe a magyar-osztrák határ és a vasfüggöny nyomvonalán.
Szép kilátásTúraKörtúra+
Vízitúra a jégmadár nyomában, a Fekete-vízen
Ezt a nagyon könnyű túrát családoknak és kezdőknek is ajánljuk! Kalandos utatok során gazdag madár- és növényvilágot ismerhetsz meg. Egy...
Család-és gyerekbarátEgyirányú túraKülönleges élővilágVízitúraDráva-menteKirándulások 10 km alatt+
Barangolás a Pécselyi-medencében
Balatoni élmények, sok-sok látnivaló, ez vár rád, ha két kerékre pattansz és ellátogatsz a Pécselyi-medencébe.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Barangolás a Csíkos Égererdőben
A túra során ellátogatunk a Csíkos Égererdőbe, ahol a fák olyan látványt nyújtanak mintha lebegnének.
Kirándulások 10 km alattA Fertő-Hanság Nemzeti Park ajánlásávalCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilág+
Hegyikerékpárral Egerből Szarvaskőre
A 626 méteres szintemelkedésével ez a kör minden, csak nem sétagalopp! Ha viszont rutinos hegyikerékpáros vagy, igazi ínyencségre számíthatsz!
TúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Vulkánországban – Körtúra Pázmándon
Ismered a pázmándi sziklafolyosót? Ha nem, itt az ideje, hogy meglátogasd. Egy családbarát túrán betekinthetsz a régen fortyogó láva országába.
Család-és gyerekbarátFöldtani érdekességekgyalogtúraTúraKörtúraSzép kilátás+
Szőlőhegyi barangolások az ezer apró csoda földjén (VHR 1 túra)
A túra során felfedezhetjük Vasvár városát, valamint a közvetlen környezetében fekvő falvakat, az ott fellelhető paraszti világot, megismerjük az őshonos...
KerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
A döbröntei vártól a Polányi Passió helyszínéig
Indulj el az Észak-Dunántúlra, egy vadregényes körtúrára, és csodáld meg a benne rejlő kincseket!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraLátnivalók Magyarországon+
A megelevenedett múlt nyomában
A Visegrádi-hegység lábánál elterülő Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban úgy fogod érezni magad, mintha időutazáson lennél!
Család-és gyerekbarátgyalogtúraKirándulások 10 km alattTúraKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Vizek mentén
Tekerj el Tata vizei mellett ezen a családbarát körtúrán, ami kerékpárral fergeteges élményt hoz magával!
KerékpártúraTúrakerékpáros túravárSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Távol a világ zajától
Sétálj Magyarország legszebb erdeiben a Pilis-hegységben ahonnan festői látványokban gyönyörködhetsz, és engedd el a mindennapi élet feszültségeit!
DunakanyarTúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
A legek völgye
Tekerj el a Csarna-völgyhöz, és engedd meg hogy átérezd a szabadságot amit az ottani erdők kínálnak Neked!
turistaházTúraVonaltúrakisvasútkerékpáros túraCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Kilátóról kilátóra
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
Szép kilátásTúraKörtúra+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
VízitúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kerékpárral Bozsokról a festői Rohonci-tóhoz
Félórás könnyed kerékpártúrával elérheted Bozsokról a természetes fürdőtavat (Badesee Rechnitz). Hazafelé, a rohonci szőlőhegy takaros borospincéi között, panorámás környezetben ejtenek...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátTúrakerékpárKirándulások 15 km alattKörtúraLátnivalók Magyarországon+
Ökofalvak túrája
Lesd meg a Bükkösdben eldugott Ökofalvakat, ahol magyarországi népiesség mesés emlékeket hagy majd Benned!
turistaházgyalogtúraTúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Bakonyjárók paradicsoma
Hódítsd meg a Bakonyt az új építésű via ferratán, majd lazulj el a környező településeken lévő, fantasztikus programokat kínáló létesítményeknél!
TúraKirándulások 15 km alattvárLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
A Bükk-fennsík meghódítása
A körtúra a Bükk-fennsík legjellegzetesebb fenyvesein kaszálórétein és kilátópontjain vezet végig.
TúraKörtúraSzép kilátásgyalogtúra+
Ásványok és emberelődök nyomában
A Bódva-völgyének gazdag történelmi múlttal és korokon átívelő épített örökséggel rendelkező kisvárosából, Szendrőből induló körtúra dombsági jellegű vidéken halad keresztül....
Szép kilátásFöldtani érdekességekKörtúra+
Patakparti barangolás Budapest határában
Ismerd meg Pest megye legszebb erdeit, amikben számtalan varázslatos patakot, vízesést, és várat találhatsz!
VonaltúraKirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekBudapesti túrákgyalogtúrakilátóBudapest+
Somogyi kerekezés a Deseda-tóhoz
Akár családos kiruccanást tevezel, akár sportos hétvégi programot, ideális lehet ez a somogyi ízelítő kör. Változatos túra, mely akár egy...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Két keréken az Alföld legpompásabb kastélyától a végtelen rónákig
Kulturális és természeti értékeket egyaránt megcsodálhatsz ezen a rövid kiránduláson. A Weckheim-kastély főúri pompája és a Kígyósi-puszta egyaránt lenyűgöző.
Panorámatúra a Cserhát tetején
A bányáktól sebzett sasbérc, a Naszály meghódítása ugyan nem könnyű túra, de kihagyhatatlan!
várKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúratanösvény+
Mecseki kalandtúra barlangok és vízesések mentén
Gyönyörű erdőben, patak mentén visz ez a könnyed túra . Források, barlangok és vízesés is vár rátok.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraKirándulások 10 km alattTúrakirándulásKörtúra+
Panorámás felfedezőtúra a Kő-hegyen
Bár a hegy megnevezés utalhatna egy nehéz túrára, ebben az esetben nevezzük ezt inkább könnyű kirándulásnak, amit akár gyerekek is...
KörtúratanösvénySzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúraTúraKirándulások 10 km alatt+
A „Riviéra” kilátója
Ezt a rövid, ám annál látványosabb és kellemesebb túrát gyerekekkel is kényelmesen végigjárhatod. A kilátóhoz felérve pedig a Balaton-felvidék egyik...
VonaltúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Villanegyeden és patakvölgyön át
Tekerj át a villanegyedek és a patakvölgyek világán!
Budapestkerékpáros túraBudapesti túrákKörtúraKülönleges élővilágkilátó+
A Börzsöny és a Naszály között – A Gyadai tanösvény
A fővárostól csupán 40 percnyi autózásra található Gyadai-rét ideális célpont, ha gyerekekkel indulunk kirándulni. A látogatóközpontnál található hangyavasút nagy sikert...
Különleges élővilágKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+