
Túrainfó
A túrára mindenképp ajánlott távcsövet és kézi madárhatározót (akár telefonos madárhatározó applikációt letöltve) magunkkal vinni, mert a Körös-Maros Nemzeti Parknak ezen a területén évszaktól függetlenül különlegesen gazdag madárvilággal találkozunk. Megérkezésünkkor máris igazi, alföldi hangulat fogad. Nagy legelők, kákás, gyékényes mocsarak, mögöttük a vátyoni erdők. A vízállások fölött keringő sok-sok vízimadár (nyári ludak, récék, kócsagok, gémek, bíbicek) megkapó látvány.
A túra első és rövid szakaszán párhuzamosan haladunk a Zsadányt Biharugrával összekötő út mentén, de balkéz felől már az itt élő madárvilág első képviselői köszöntenek minket. Elérve a nemzeti park határát jelző táblát aztán tényleg hátat fordítunk a civilizációnak. A túra következő szakaszán a velünk szemben strázsáló vén fák irányába haladunk. Érdemes a fákat már ilyen messzeségből is távcsővel megnézni, mert kedvelt megfigyelőhelye ez az itt élő rétisasoknak. A csatorna végigkísér minket a túra baloldalán. Minél nagyobb csendben járunk, annál több madárral találkozhatunk, ám az énekesmadarak koncertje messziről elárulja jelenlétüket. A fejünk felett mezei pacsirta szól, egy bokor tetejéről sordély csilingelését halljuk, a nádasból a nádirigó virtuóz strófái zengenek.

A túzok násztánca / Fotó: Kalotás Zsolt
A túra fő célpontja, a Körös-Maros Nemzeti Park madármegfigyelő tornya, már messziről hívogat. Itt asztal mellett pihenhetünk, étkezhetünk. Az Alföld egyik legszebb vidékén járunk. Érdemes itt hosszabban elidőzni, mert az érkezésünk keltette riadalom szép fokozatosan elül. A toronyból egyaránt szemmel tarthatjuk a halastó vízfelületét, valamint a toronytól nyugati irányban zsibongó vizes élőhelyet. A túra utolsó szakaszán is érdemes nyitott szemmel járnunk, mert a Kis-Sárrét madárvilága minden pillanatban újabb meglepetéssel ajándékozhat meg minket.
Látnivalók
Biharugrai halastórendszer

Fotó: Motkó Béla
A biharugrai az ország második legnagyobb halastórendszere. Építése 1909-ben kezdődött és az 1960-as években fejeződött be. Gazdag madárvilága miatt a Ramsari egyezmény hatálya alá tartozik. A Toprongyos-ér ma is élő vízfolyás. Eredeti állapotában a halastavak megépítése előtti mocsárvilágot táplálta. Vátyon és Kis-Vátyon a geszti Tisza család hajdani birtokának része volt. Az erdősítést az 1920-as években kezdték meg és a munka során közel 600 ha erdőt telepítettek.
Madárles a Biharugrai-halastavakon
A halastavak 1990 óta védettek, 1997 óta a Körös-Maros Nemzeti Park részét képezik. A tavakon az év minden szakában jelentős madármozgalomnak lehetünk tanúi. Az őszi és tavaszi vonulás során vadludak, récék és partimadarak tízezrei pihennek és táplálkoznak itt, de kiemelkedő a tavak fészkelő madárállománya is.
+ Programtipp
Sző-réti tanösvény (Biharugra)
A közel két kilométer hosszúságú tanösvény a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Bihari Madárvártájától indul és ide is érkezik vissza. A Kis-Sárrét egykori mocsárvilágának egyik utolsó hírmondójaként maradt fenn a Sző-rét mocsara, mely 1997 óta a nemzetközi jelentőségű vizes területekről szóló Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozik. A tanösvényt végig járó vendégeink különleges élőhelyeken sétálva ismerhetik meg a fokozottan védett terület értékes élővilágát.
Tisza-kastély (Geszt)
A hajdani uradalmak, nagybirtokok kastélyaiból az 1772-ben épült geszti Tisza-családé a legnevezetesebb a térségben. A család a Monarchia éveiben fontos szerepet játszott hazánk politikai életében. Tisza Kálmán 1875-1890 között, míg Tisza István 1903-1905 és 1913-1917 között két ízben is kormányfőként tevékenykedett. A barokk stílusú kastély az 1800-as évek végén nyerte el mai formáját. A kastély jelenleg felújítás alatt áll.
Szabó Pál Irodalmi Emlékház (Biharugra)
Biharugra szülötte Szabó Pál (1883-1970), a 1930-as évek népi irodalmának eredeti hangú írója. Regényei, elbeszélései szülőfaluja és a környék lakóinak életéről mesélnek utánozhatatlan, hangulatos stílusban. Szülőháza, benne az író emlékmúzeumával ma is megtekinthető. A múzeumot 1987-ben alapították, a kiállításon az író egykori dolgozószobája és könyvtára látható.
Falumúzeum (Biharugra)
A Falumúzeumban a helytörténeti kiállítás kapott helyet az egykori földbirtokos által építtetett Magtárépületben. Az állandó kiállítás a falusiak életének főbb mozzanatait mutatja be. Különböző témájú időszakos tárlatok is rendszeresen bemutatásra kerülnek itt.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Adatok
Megközelítés
Autóval: Budapestről 3 óra az M3-as autópályán.
Hasonló túrák
Fedezd fel a Hortobágy-Berettyót!
Szarvasról induló körtúránkon igazán mélyre merülhetsz a Körösök világában.
KörtúragyalogtúratanösvényTúra+
Ártéri Kék Keszeg
A túra bepillantást enged a Tisza árterének hangulatos természeti világába. A 16 km-es kirándulás tetszőlegesen rövidíthető.
Család-és gyerekbarátgyalogtúraTúratanösvényKörtúra+
Bökényi kör
Az Országos Kékkör legfiatalabb útvonalának egyik szakaszán, árvízvédelmi töltésen tekerve fedezd fel az egykori folyómedrek által szabdalt tájat és figyeld...
Körtúrabökényi duzzasztószéchenyi liget+
Alföldi Kéktúra a Körösök völgyében
Az Országos Kékkör legfiatalabb útvonalának egyik szakaszán, árvízvédelmi töltésen tekerve fedezd fel az egykori folyómedrek által szabdalt tájat és figyeld...
Körös-ártér kerékpártúra
Ismerd meg a Hármas-Köröst tekerés közben!
Városból a természetbe – a Mályvádi-erdő csodája
Izgalmas tekerés Gyuláról a Szanazug érintésével.