
Túrainfo
Túránk kiindulópontja Szentgotthárd. Érkezhetünk saját autóval, de akár kényelmes vonattal is.
Szentgotthárdon, a túra alkalmával csak a főbb nevezetességeket tudjuk számba venni, mint a Nagyboldogasszony templomot, a ciszterek lakhelyéül szolgáló kolostor épületét vagy a mögötte található gyönyörű várkertet, ahol az EuroVelo 14 útvonal is áthalad. Ezen az útvonalon indulunk keleti irányba. Szentgotthárdot elhagyva az erdők között megbúvó bámulatos, tiszta vizű Hársas-tó mellett kerekezünk tovább a Hársas-patak völgyében, ahol szebbnél szebb, erdők szegélyezte rétek között haladunk.
A sík részeknek Apátistvánfalvára érkezve búcsút intünk, megérkezünk az „igazi” Vendvidékre, másnéven Szlovén Rábavidékre, mely tájegység a lakóiról, a magyarországi szlovénekről kapta nevét.
Orfaluba könnyedén, gurulva érkezünk, de a Vadvirág méhes- és gyógyítókertet már egy újabb dombtetőn találjuk, ám érdemes lesz feltekernünk, hogy isteni mézeket, lekvárokat, szörpöket vagy akár finom ételeket is kóstolhassunk. A település másik dombtetőjén szintén értékes szolgáltató végzi tevékenységét, a Csupor-Major Kerámia műhelyben.
Az útvonalat folytatva, Apátistvánfalván finom helyi ételeket fogyaszthatunk az Apát Panzió és Étteremben. Semmiképp ne hagyjuk ki, az érdekes gyűjteménnyel rendelkező Határőr emlékhelyet, ahol rengeteg „titkot” megtudhatunk a határőrizetről is.
Túránk legdélebbi pontján, Kétvölgyön, a Katalin-hegyen találjuk a páratlan kilátással, panorámával „felvértezett” kilátót. Tiszta időben a térség fenséges látványán túl, a Kőszegi hegység, az osztrák, szlovén Alpok is felfedi magát.
Visszafelé vezető utunkon Apátistvánfalván, majd egy meredek lejtőn figyelmesen legurulva, újra a Hársas-patakot követjük, egészen a tóig, ahol, nyáron strandolhatunk, lángosozhatunk is.
Adatok
Megközelítés
Szentgotthárd, vasútállomás (P+R parkoló) (A 8-as számú főúton személyautóval, vagy akár vonattal a Budapest-Győr-(Sopron)-Szombathely-Körmend-Szentgotthárd útvonalon.
Látnivalók
Hársas-tó, Szentgotthárd
Szentgotthárd egyik legszebb éke a Máriaújfalu településrész szélén elterülő Hársas-tó. A szomszédos Apátistvánfalva erdejében eredő Hársas-patak táplálta mesterséges tó nemcsak a horgászok, hanem a fürdőzők és kirándulók körében is kedvelt. A tóparti sétány mellett épült ki az 1 km hosszú Hársas-tó tanösvény, ami a tó és környékének élővilágát, a vidék építészeti értékeit mutatja be.
Nagyboldogasszony templom, Szentgotthárd
A Nagyboldogasszony templom 1748-1779 között épült letisztult barokk stílusban. A templom freskói közül kiemelkedik a keresztény seregnek a törökök feletti, szentgotthárdi győzelmét ábrázoló alkotás. Külön figyelmet érdemel a művészi faragású szószék. A sekrestye folyosóján a falba középkori és reneszánsz sírkövek lettek beépítve. A templom tornyában található Nyugat-Magyarország legnagyobb harangja, amely közel 40 mázsás.
Kolostorépület, Szentgotthárd
A Szentgotthárdra érkező ciszterek először lakhelyük, a kolostor építésébe kezdtek 1740-ben. A kolostor mai része 1750 körül készült el teljesen, ám a templom körül szimmetrikusra tervezett északi rész már nem valósult meg.
Várkert, Szentgotthárd
A korabeli írások a ciszterci kolostor könyvtárának leírásánál említik meg, hogy milyen megnyugtató érzés az ablakból kitekinteni az apátság kertjére. A barokk kertet gyümölcsösök és fasor alkotta a mai nevén emlegetett Várkertet, amely ma a város legnagyobb közparkja. A helyi védettséget élvező terület számos növényritkaságot felsorakoztató angolparkból és egy barokk kertből áll.
Jó Pásztor Kápolna, Szentgotthárd
A Jó Pásztor Kápolna 1995-96-ban épült Brenner János rábakethelyi káplán vértanúságának emlékére. Brenner János az 1956-os forradalmat követő egyházüldözése áldozata lett. 1957 decemberében egy beteghez hívták, hogy a Szentségeket szolgáltassa ki neki, de valószínűleg tőrbe csalták és megölték. Korábban már többször vegzálta az államhatalom, mert jól végezte a munkáját, népszerű volt az emberek, különösen a fiatalok körében. Két embert is elítéltek meggyilkolásáért, de mindkettejüket felmentették később. Brenner János atya a hivatásáért adta életét, az Ő emlékét őrzi a Jó Pásztor Kápolna.
Orfalui harangláb, Orfalu
Az 1823-ban épült kétoszlopos, alul teljesen zárt szoknyás harangláb a falu központi területén található. Az eredetileg fazsindellyel, majd bádoggal, jelenleg pedig cseréppel fedett harangláb oszlopait lengésirányban két-két ferde támasz merevíti. Közelében 2000-ben felállították a község kétnyelvű millecentenáriumi emlékkövét, amelyen megörökítették a község akkori lakóinak (56 fő) névsorát.
Határőr emlékhely, Apátistvánfalva
Ezen az emlékhelyen, amely egy határőr skanzen, a látogató megismerheti a határőrök mindennapjait az élethűen berendezett hálókörlettől kezdve a fegyverszobán át a lovas határőrség istállójáig, de a határőrség történetén keresztül ízelítőt kaphat országunk történelméből is. Az emlékhely előzetes bejelentés után látogatható.
Kétvölgyi kilátó, Apátistvánfalva
A település legmagasabb pontján, a Katalin-dombon a 2011-ben megépült kilátóról az idelátogató megcsodálhatja Kétvölgy csodálatos panorámáját háttérben az Alpokkal. A kilátónak az önkormányzat a BŰRICZA nevet adta, amely helyi szlovén nyelvjárásban a település egykori nevére (Permise) utal. Kétvölgy természeti környezetére jellemző a szabdalt felszín, a domboldalakon rétek, kaszálók, szántók, amelyeket erdők öveznek.
+Programtipp
Kühár Emlékház, Felsőszölnök
A tájházat utolsó lakójáról nevezték el, aki 50 évig élt itt és ápolta a lakosság szlovén anyanyelvét, erősítette nemzetiségi tudatát, identitását.A Szlovén Tájház célja – a szentgotthárdi Pável Ágoston Helytörténeti és Szlovén Nemzetiségi Múzeum mellett -, hogy a magyarországi szlovénség történelmi, egyháztörténeti, néprajzi és egyéb sajátos kulturális értékeit gyűjtse, mentse, őrizze-tárolja, gondozza, kiállítsa és bemutassa.
A néprajzi kiállítás keretében a paraszti gazdálkodás nagyobb eszközei tekinthetők meg a volt istálló épületében (pl. szekér, eke, borona stb.)
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
-
Vadvirág méhes- és gyógyítókert, Orfalu
A házigazdák, Gyenes Csilla api-és fitoterepauta és Galambos Gyula méhészmester, apiturizmussal, gyógyító kertterápiás programokkal, falusi vendégasztallal, méhészeti-és főzőbemutatókkal, gyógynövénytúrákkal, és a kaszáló gyümölcsösben zajló ökosétákkal egészítik ki a termelői tevékenységüket.
-
Csupor-Major Kerámia, Orfalu
Kerámia használati edények készítése.
-
Völgylaki GasztroPorta, Kétvölgy
-
Kovács László méhészete, Apátistvánfalva
Helyi méhészet, Apátistvánfalván. Mézkóstolóval várja a kedves vendégeket, legkeresettebb mézük a fekete szeder méz.
Hasonló túrák
Belső-Őrségi kalandozás
Fogadd el a kihívást és indulj el a gerencsérek földjén, hogy meglásd, mit is rejt valójában az Őrség délvidéke!
TúraKözépkori templomoktanösvényLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Vendvidéki gyalogtúra a János-hegyre
Kalandozz el ezen a dombos, alpesi tájon a Vendvidékben egy könnyed túrára!
KörtúraLátnivalók MagyarországonSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúrakilátóTúraKirándulások 10 km alatt+
Rábavidéki körtúra
Indulj el ezekkel a különféle programokkal teli élménytúrán az Őrségbe, és mássz fel kilátóra, tekintsd meg nemzeti kulturális emlékeket és...
gyalogtúraTúrakilátóKörtúraKözépkori templomokSzép kilátásLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+