Skip to main content

Ne csak a fotóid ragyogjanak!

Ne csak a fotóid ragyogjanak!

„Ne csak a fotóid ragyogjanak!” szlogennel hívunk idén az erdők-mezők megtisztítására.

Negyedik alkalommal hirdetjük meg a „Tavaszi nagytakarítás – Takarítsuk ki a természetet együtt!” akciónkat. A kampány március 21-én, az Erdők Nemzetközi Napján indul, és egészen április 22-ig, a Föld napjáig fog tartani. Az idei kezdeményezéshez már most több mint 60 szervezet csatlakozott: állami erdészetek, nemzeti parki igazgatóságok, számos önkormányzat és civil szervezet, valamint iskolák is tesznek együttesen azért, hogy a természet megszabaduljon a túrázók és az illegális szemétlerakók által hátrahagyott hulladéktól. A kampány kettős céllal indul. Egyrészt a szeretnénk különböző szemétszedő túrákon megtisztítani a kedvelt kirándulóhelyeket, másrészt pedig az erdőjáráshoz kapcsolódó etikettet ismertetjük.

A kampány fő célja négy éve ugyanaz: ragadj kesztyűt és szemeteszsákot, hogy túrád során annyi szemetet juttass vissza a civilizációba, amennyit csak tudsz. Ugyanakkor a kampány a szemléletformálásra, valamint a prevencióra is nagy hangsúlyt fektet, így legfontosabb üzenete, hogy semmilyen hulladéknak nincsen helye az erdőkben.

Mozgalommá nőtte ki magát a felhívás

A közreműködő szervezetek a következő egy hónapban számos szemétszedő túrát indítanak, melyekhez te is csatlakozhatsz. Már márciusban 40 ilyen túra lesz országszerte, kis és nagy települések, városok környékén. A szemétszedő túrák áprilissal is bővülő időpontjai és helyszínei a tavaszinagytakaritas.hu oldalon válnak majd folyamatosan elérhetővé – nézd meg, reméljük, találsz egyet a közeledben! De ha nincs szervezett túra a környékeden, ne csüggedj! A következő egy hónapban a kirándulásaidra egy zacskóval indulj útnak, amelyet teleszedsz eldobált hulladékkal.

A kampány célja, hogy ne legyen kampány

Leginkább abban reménykedünk, hogy a Tavaszi nagytakarítás pár év múlva okafogyottá válik, hiszen ha nincs hulladék a természetben, akkor nem is kell azt megtisztítani. Mivel a szemétszedés valójában csak tüneti kezelés, a legfontosabb, hogy megelőzzük a hulladék kikerülését a természetbe. A kampányunk április 22-ig, a Föld napjáig tart, de természetesen nem baj, ha az év minden napján dolgozol egy tisztább természetért. Ha egy üzenetet viszel magaddal:

Ne csak a fotóid ragyogjanak!

További blogposztjaink:

Nézz szét túráink között!

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds