
Túrainfó
A körtúra a Bükk-fennsík legjellegzetesebb fenyvesein, kaszálórétjein, és több szép kilátópontján vezet keresztül. A Bánya-hegyi elágazástól egy rövid, de komolyabb szintemelkedés leküzdése során kellemes kaptató vezet a Három-kő felé. Felérve, a kőszírt 904 méteres magasságából pedig gyönyörű kilátás nyílik a Felsőtárkányi-medencére. A kilátópontot elhagyva a Kárpátokat idéző széles kaszálórétek váltják egymást: először a Zsidó-rét, majd az Olasz-kapun át a Huta- és a Faktor-rétek következnek. Különleges élmény, hogy bár a táj olyan, mintha síkságon lennél, valójában 850-900 méteres magasságban jársz. A fennsík szélének kiszögelléseiről eléd táruló táj látványa tavasszal és ősszel még különlegesebb. A kisebb halmokkal szegélyezett, enyhén hepehupás, kanyargós utat a kerékpárosok ugyanolyan lelkesen használják, mint a bakancsos turisták.

Látnivalók
Három-kő
A bükki 900-asok egyik legszebb panorámájú kilátóhelye. 904 méter magasan terül el ez a sziklagyepes tetejű bérc. Tökéletes kilátás nyílik a Bükk déli részeire, az Alföldre és a szomszédos Tar-kőre.

Zsidó-rét
Hullámos és töbrös felszínű, borókabokros tisztás a Három-kő szomszédságában. Legnagyobb töbrében, a Mohos-töbörben a legmelegebb nyári hónapokban is fagyhat a hajnali órákban.
Olasz-kapu
Bánkúton kívül ez a másik feljutási lehetőség autóval a Bükk legmagasabb részére, Szilvásvárad irányából. A sziklafolyosót 18 olasz hadifogoly vágta a sziklába 1918-ban, Thurzó Gáspár irányításával.
Nagymező
A Bükk egy kiemelkedően fajgazdag rétje, 5 fokozottan védett és 77 védett növényfaj fordul elő. A töbrökkel, magashegyi bükkösökkel, hegyi rétekkel gazdagított felszín a természetjárók paradicsoma.
Kis-kőháti-zsomboly
A veszélyes aknabarlang bejáratát fokozott óvatossággal szabad csak megközelíteni, csak képzett barlangászok látogathatják megfelelő felszereléssel! A több mint 100 méter mélységű üreg három fő részből áll: a bejárati aknából, az 50 m hosszú Óriás-teremből, és az alsó aknából. Az Óriás-terem alján a letört cseppkövek keveredtek az agyagos törmelékkel, ezen a felületen álló cseppkövek és cseppkőoszlopok kezdtek el nőni. Bordázott állócseppkövek, cseppkőkérgek, cseppköves medencék, borsókövek és korallborsókövek egyaránt megtalálhatók a barlangban
+ Programtipp
Csillagles
Ha van hozzá kedved és bátorságod, várd meg a tetőn a napnyugtát: a csillagos ég itt különösen lélegzetelállító. Lámpafény mellett pedig igazán kalandos tud lenni a visszatérés a parkolóig.
Bánkút
A Bükk-hegység negyedik legmagasabb pontja, a Bálvány alatt található síközpont. Nevét a Bán-patak forrásáról kapta. Érdemes felmászni a Bálványon álló Petőfi kilátóba, ahonnan akár a Tátráig is ellátni.

Fotó: bankut.hu
Adatok
Megközelítés
A túra kiindulópontja a Bánya-hegyi-elágazás, amely Répáshutától nem messze, a hegység bércein át kanyargó Lillafüred – Eger műút mentén található. Az elágazásban lévő parkolóban hagyhatod az autót, hétvégente pedig Miskolc, Eger, vagy akár Budapest irányából, közvetlen buszjárattal juthatsz el ide, a Bükk-fennsík kapujába.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúra+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátás+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Család-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Család-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
Kirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+