
Túrainfó
A Kőszegről induló kerékpártúra a Répce-mentére vezet, majd déli irányban a csepregi halastavakat érintve kanyarodik vissza az Alpok lábához. A körülbelül 50 kilométeres túrán vegyes terepviszonyok várnak, jobbára azonban kényelmes kerékpározásban lehet részed, miközben megismerheted a vidék soknemzetiségű településeit. Erdőszéli kápolna Ólmod mellett, határátlépés Borsmonostornál (Klostermarienberg), helytörténeti kiállítások a horvát falvakban, élményfürdő Locsmándon (Lutzmannsburg), majd hazafelé a finom csepregi borok teszik felejthetetlenné a túrát. Javasolt trekking vagy elektromos kerékpárral útnak indulni.

Látnivalók
Kőszeg – Magyarország ékszerdoboza
Fedezd fel különleges túrákon, tematikus sétákon a romantikus történelmi kisváros középkori utcáit, Magyarországon egyedülálló műemléki gazdagságát és emberléptékű környezetét. A városnézést érdemes a törökök elleni hősi helytállásban oly fontos erődítmények mentén kezdeni, melyek igazán híressé tették Kőszeget. A keleties hangzású vendéglátóegységekben, vagy éppen vaskos lovagi asztalok mögött ülve, kőszegi bor kíséretében gasztronómiai különlegességeket kóstolhatsz. A város határain túl ismerd meg a Kőszegi-hegység nevezetességeit is! A városközpontból kiindulva kitűnő gyalogos és kerékpáros túraútvonalakat kínál a táj.

Gyökerek – Koreni helytörténeti gyűjtemény és galéria
A helytörténeti kiállítás tárgyainak nagy részét Brigovich Lajos tanár, festőművész gyűjtötte össze. A 2005-ben felavatott ólmodi gyűjtemény nemcsak mindennapok tárgyait mutatja be, hanem helyet ad a közösség ünnepi alkalmaihoz kapcsolódó dokumentumoknak is. A galéria régi festményei Ólmod és térségének történetét mesélik el, többek között megidézik a régi ólmodi szőlőhegyet, illetve a Belovich-kápolnát. A kiállítás megtekintéséhez telefonos időpont-egyeztetés szükséges.

Boldogasszony-tó és -kápolna Csepregen
Csepregen egy, a Boldogasszony-patak felduzzasztásával létrejött tó várja a horgászat szerelmeseit és a természetkedvelő látogatókat. Hátsó része vadregényes, benyúlik egészen az erdő alá, ahonnan szürkületkor őzek, szarvasok, néha vaddisznók hangja hallatszik. A tó szomszédságában található kápolna a régi Boldogasszony-templom helyén, 1869-ben épült, neogótikus stílusban.

Tömördi madárvárta
A tömördi madármegfigyelések helyszínéül az egy hektárnyi vízfelületű Nagy-tó szolgál, amely régen egy főúri birtok része volt. Az igen gazdag növény- és állatvilágban bővelkedő területet 1996-ban vásárolta fel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a környező rétekkel, füves-bokros területekkel együtt, hogy a természetes környezetet védve figyelhessék meg az itt élő és átvonuló madarakat, egyéb állatokat. A tavon a vízimadarakat saját környezetükben szemlélheted meg: láthatsz vízityúkot, pettyes vízicsibét, tőkés récét, guvatot és vöcsköt. A partközelben, a tavaszi és az őszi vonuláskor cankót és sárszalonkát is megpillanthatsz.
+ Programtipp
Locsmándi Gyógyfürdő
Igazi vízi kalandra hív a határ menti Locsmándi Gyógyfürdő (Sonnentherme Lutzmannsburg) Ausztriában! Megannyi élmény garantálja a családi kikapcsolódást a vízi világban: kül- és beltéri medencék, a világ leghosszabb VR-csúszdája, baba- és gyermekszauna, gyerekprogramok, wellnessrészleg, masszázs és szépségkezelések, valamint egy kiváló étterem várja itt a látogatókat.
Bortúrák a csepregi szőlőhegyen
Csepreg Kőszeggel együtt a Soproni borvidék része, az itteni borok pedig a kőszegihez hasonlóan egyre finomabbak. Annak érdekében, hogy erről ne csak a helyiek, illetve a szakemberek tudjanak, pünkösdkor és télen is megrendezik a Nyitott pincék napja elnevezésű bortúrát a csepregi szőlőhegyen. Ilyenkor a résztvevők egyenpoharat és térképet kapnak, amikkel több mint tíz pincészetet kereshetnek fel. A rendezvény során a Tilos-erdő szépségei is feltárulnak, hiszen a túrák általában az erdei Rumi-házban végződnek, ahol kemencés langallót kínálnak a „borongolóknak”.
Adatok
Megközelítés
A kerékpártúra Kőszeg Fő teréről indul.
Kőszeg, Fő tér
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúra+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátás+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Család-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Család-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
Kirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+