
Túrainfó
Pálházáról egy hangulatos kerékpárút indul Bózsva felé. A Bózsvai-sziklánál érdemes röviden körülnézned, hiszen Füzér csodás vára már innen is látható.
Innen csekély forgalmú közúton, Nyíri érintésével haladj észak felé. Út közben szinte végig látszik a vár, így jól érzékelhető, hogy közeledsz. Füzérkomlóstól ismét kerékpárúton tekerhetsz, melyet csodás látvány kísér. Dombok, mezők és festményszerű táj ad itt hátteret a kerékpározáshoz. Az Országos Kéktúra útvonala is elhalad erre, melyet keresztez a kerékpárút is.
Füzérre beérve könnyen megtalálhatod a várhoz vezető lépcsőket. Ha a gyalogos várlátogatást választod, a parkolóban lezárhatod a kerékpárodat. Ha viszont te is és a kerékpárod is bírja, és/vagy van elektromos rásegítés a bicikliden, akkor egy földúton keresztül, két keréken is feljuthatsz a várhoz.
Füzérről Hollóháza felé egy izgalmas erdei ösvényen tudod elkerülni a forgalmas részt – itt is hasznos lehet, ha bírja a bringád a nehezebb terepet. Az erdős szakasz után azonban ismét kerékpárúton következik, ez vezet be a városba, mely egyben az Országos Kékkör északkeleti végpontja is. Az itt található kis emlékhelynél érdemes kicsit megpihenned, hiszen a túra legnehezebb szakasza vár rád.
Az útvonal következő részében fogod igazán érezni a kihívást – még akkor is, ha elektromos kerékpárral vágtál neki az útnak. Amellett, hogy kavicsos és sziklás az útvonal, még meredek emelkedőkkel is tarkított a terep.
A küzdelmes és nehéz szakasz után azonban jutalmul egy jóleső aszfaltos gurulás következik. Itt opcionálisan egy kisebb kitérővel megnézheted Telkibányát, vagy mehetsz Bózsva felé is, ahonnan az elején megismert kerékpárúton juthatsz vissza a pálházi kiindulóponthoz.
A túraleírás a Flowcycle közreműködésével készült.

Látnivalók
Bózsvai-szikla
A hagyomány szerint IV. Béla lovának patkónyomait őrzi ez a szikla. A tetejéig felmászva pedig akár Füzér várát is láthatod, már innen is.
Füzér Vára
A vár korhű berendezése, a középkort idéző animátorok és várjátékok, valamint az izgalmas, sziklás lépcsősor mind segít abban, hogy úgy érezd: megérte eljönni idáig.

+ Programtipp
Pálházi Állami Erdei Vasút
A zempléni hegyek közötti kisvasút a legrégebbi működő kisvasutak közé tartozik. Különlegessége az egyre szűkölő völgyben vezető vonala, melynek Kőkapu megállóhelyénél sziklájába vájt alagúton halad át, egy nagyszerű fekvésű vadászkastély alatt.

Fotó: Gulyás Attila/Magyar Természetjáró Szövetség
Kőkapui vadászkastély
Ez a kellemes szálloda és rusztikus vadászkastély egy erdei tó mellett helyezkedik el, 3 km-re Kemencepatak vasútállomástól és 9 km-re Pálházától.
Hollóházi Porcelán Múzeum
Hollóháza porcelángyára világszerte ismert, a gyár épülete mellett vásárolhatsz is a termékeikből, ha nem félsz, hogy eltöröd, mire hazaérsz. A gyárlátogatás viszont sajnos már nem elérhető szolgáltatás.
Adatok
Megközelítés
Pálházi Kisvasút végállomás, Pálháza
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Különleges élővilágVízitúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Kulturális/történelmi értékekVízitúraSzép kilátás+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Kirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+