Bakancslistás túratippek a Vértes és a Gerecse tájain.
A múlt századi bányászat fellegvárainak számító Vértesben és Gerecsében évről évre egyre többen vágnak neki a várromokban, panorámás kilátókban, különleges földrajzi formációkban, túraútvonalakban, tanösvényekben és eldugott piknikezőhelyekben gazdag táj felfedezésének. A Budapesttől alig egy órás autózással elérhető vidéken a túrázás mellett sokszínű településeket is felfedezhetsz, mint például Tatabányát, amit madártávlatból is megcsodálhatsz a Turulmadár szárnyának árnyékából, a festői Gántot, melynek határában találod az Európában is ritkaságnak számító Bauxitföldtani Parkot, vagy a hangulatos Tatát, ahol a Kálvária-dombnál a csodás panoráma mellett via ferrata élményekkel is gazdagodhatsz. Ha pedig egy kis hűsölésre vágysz, akkor látogass el az Agostyáni Arborétumba, ahol akár még egy éjszakát is eltölthetsz a frissen felújított kulcsosházban! Kalandra fel, vár a misztérium világa, melynek talányait az alábbi bakancslistával tudod felfedezni.
- Részvétel egy Mars expedíción a gánti bauxitbánya vörös lankáin
- Evezés a tatai Öreg-tavon
- Séta a láp fölött a tatai Fényes tanösvény cölöpsétányán
- Tekerés a 2020-as Év Kerékpárútján az Által-ér mentén
- Panorámafotó a Szelim-barlang nyitott csarnokából
- Túra az erdő mélyén megbújó vértesszentkereszti apátsági romokhoz
- Kilátás a Csókakő várából
- Via ferrátázás a Kő-hegyen és a Kálvária-dombon
- A vértesszőlősi 400 ezer éves Samu meglátogatása
- Kirándulás a fák lombkoronái között a tardosi lombkorona tanösvényen
- Barangolás az Agostyáni Arborétumban
- Bringatúra a Neszmélyi borvidék dimbes-dombos útjain
Ha készen állsz kinyitni a titkok kapuját, akkor érkezzenek a kulcsok 5 túratipp formájában:
1. Marsbéli tájakon – A gánti bauxit nyomában
A Mars elérhető közelségben? Igen, egyenesen a Vértesben. A Vértes-hegység korábban híres volt gazdag bauxit lelőhelyeiről, mára azonban csak a Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeum és Földtani Park őrzi ennek emlékét. A Bagoly-hegy lábánál lévő 13 állomásból álló geológiai tanösvény a történelmi korok hátrahagyott emlékeibe, valamint a bauxitbányászat történetébe enged betekintést.
Adatok
Országrész: Észak-Dunántúl
Időtartam: 1 nap
Túratípus: gyalogos
Túra besorolása: könnyű
Táv: 4 km
Időigény: 1.5 óra
2. Tavak nagyköre
Hétvégi bringatúrát tervezel a családdal? Ez lesz az! A tókerülés örök klasszikus, a gyerekek imádják, és sikerélmény számukra a 24 kilométeres táv letekerése. Az Öregtó kiváló adottságokkal rendelkezik egy egész napos programhoz, hiszen a Tatai várnál, az Esterházy-kastélyban az épített örökséget ismerheted meg, a Kálvária-dombon lévő kilátóból pedig gyönyörű kilátás nyílik a városra.
Adatok
Országrész: Észak-Dunántúl
Időtartam: 1 nap
Túratípus: kerékpár
Túra besorolása: könnyű
Táv: 19.4 km
Időigény: 2 óra
3. Bajóti Öreg-kő barlangtúra
Ezen a túrán bebarangolhatod az Öreg-kő sziklafalában megbújó titokzatos barlangokat, és megismerhetsz egy híres zarándokhelyet is. Körtúrádat Bajótról kezded, ahonnan meredek úton éred el az Öreg-kő pihenőjét, majd a sziklaüregeket. Lefelé ereszkedve jutsz el Péliföldszentkeresztre, ahol a Gerecse Natúrpark Látogatóközpont állandó kiállítása vár rád. A Muzslai-erdőben fenyvesek és nyarosok között jutsz vissza az Öreg-kőig, majd vissza Bajótra.
Adatok
Országrész: Észak-Dunántúl
Időtartam: 1 nap
Túratípus: gyalogos
Túra besorolása: közepes
Táv: 10 km
Időigény: 4 óra
4. Vértes borút túra
Ez a romantikus kerékpátúra elhozza neked a toszkán hangulatot! Mór a szőlő és a bor városa, az Ezerjó hazája. Kezdetnek érdemes a Lamberg-kastélyt megtekintened, majd innen a kerékpárút dombokon keresztül, szőlőtőkék és a Vértes mészkősziklái között kanyarog Csókakőig: itt a vár ingyenesen látogatható. Az útvonal Csákberény irányába folytatódik, ahol a Gróf Merán Fülöp Vadászati Múzeum kiállítása és a Panoráma tanösvény vár. Csákberény határában megcsodálhatod „A Földből kitörő metrókocsi” művészeti alkotást, mely népszerű fotópont a turisták körében.
Adatok
Országrész: Észak-Dunántúl
Időtartam: 1 nap
Túratípus: kerékpár
Túra besorolása: közepes
Táv: 24.6 km
Időigény: 2 óra
5. Tekerés erdei utakon
A nagy Gerecse kört nem vállalnád be, de egy lazább teljesítménytúra belefér? Gyere, és kóstolj bele ennek az erdei útvonalnak a szépségeibe! Kiindulási pont Süttő, innen irány Agostyán, ahol az arborétumban érdemes tenned egy sétát, és a tatai vizek mellett a Fényes Tanösvény is rengeteg látnivalót tartogat. Dunaalmáson a kénes forrást szintén kár lenne kihagynod, hiszen az a különleges látvány mellett gyógyhatással is rendelkezik.
Adatok
Országrész: Észak-Dunántúl
Időtartam: 1 nap
Túratípus: kerékpár
Túra besorolása: közepes
Táv: 37.3 km
Időigény: 3.5 óra
További blogposztjaink:
Nyerj jegyet a Tisza-tó, ember alkotta paradicsom című film díszbemutatójára – részvételi- és játékszabályzat
1. A „Nyerj jegyet a Tisza-tó, ember alkotta paradicsom című film díszbemutatójára” elnevezésű nyereményjátékot az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ...
Evezés az Ős-Dunán a fokok világában
Fedezd fel Dusnok alatt a gyönyörű, kanyargós folyót, ahol a gazdag növény- és állatvilág titkai tárulnak fel előtted!
Mélyen a gemenci erdőkben
Indulj el a Rezéti-Dunán a Duna-Dráva Nemzeti Park gyönyörű környezetében, ahol gémeket, kócsagokat és más lenyűgöző madarakat is láthatsz!
Nézz szét túráink között!
Madármegfigyelő túra a Nyéki-Holt-Dunánál
Ismerd meg a gemenci erdő színes élővilágát a pörbölyi madárlesen!
Szép kilátásKülönleges élővilággyalogtúraKirándulások 15 km alattKörtúra+
Tihany és Vászoly között csendes utakon
A Tihany és Vászoly között kanyargó 33 kilométeres túraútvonalon fedezheted fel a Balaton-felvidéket és elkerülheted a tömeget.
Poroszlótól az Egri Csillagok hegyes világába
A Poroszlóról a Bükk lábának szőlődombjai felé vezető túra átvisz a madárvilággal tarkított pusztából a hegyek birodalmába.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKerékpártúra+
Élménytúra a Visegrádi-hegységben
A túra végig aszfaltos úton halad, és ami különösen szerethetővé teszi, hogy nagy része forgalomtól elzárt erdészeti utakon vezet, tehát...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekTúrakerékpáros túraKönnyű+
Tekerés erdei utakon
Utazz el egy igazán varázslatos helyre, ahol átölel a természet! Ez a tatai kirándulás átvezet Agostyánon és a környező településeken,...
Szép kilátásKerékpártúrakerékpáros túraTúrakastély+
500-as csúcsgyűjtés a Kelet-Cserhátban
A Cserhát 500 méternél magasabb hegytetőjéből ezen a túrán, kis kitérőkkel, kilencet is felfedezhetsz, jutalmad pedig egy igazán csodálatos körpanoráma...
gyalogtúrakilátóTúraKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátás+
Szádvár, a „Bebekek” egykori fészke-Szádvár-Derenk nagykör
A túra során Derenkre, és a középkori Szádvár romjaihoz látogatunk el, ahonnan nagyszerű kilátásra számíthatunk!
Kulturális/történelmi értékekAz Aggteleki Nemzeti Park ajánlásávalKörtúraSzép kilátás+
Családi kerékpártúra a Dráva mentén – evezéssel fűszerezve
Tökéletes, könnyed kerékpártúra az egész család részére. Interaktív ismeretterjesztés, gyönyörű vízi világ és megannyi érdekesség vár rátok, hogy felfedezzétek.
Túrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Körmend és környékének felfedezése (VHR 3 túra)
Körmend, a Batthyányak városa túránk fő látványossága, de a környező terület is tartogat számunkra érdekességeket. Az útvonal jelölt, aszfaltos úton...
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Varázslatos körtúra a Holdvilág ároknál
Utazz el a Pilis gyöngyszemeihez, csodáld meg az ottani híres természeti nevezetességeket!
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraDunakanyarTúra+
Élő palóc hagyományok nyomában Hollókőtől Varsányig
Ezen a kerékpáros körtúrán Hollókőre, Rimócra, Varsányra és Nógrádsipekre kalauzolunk, hogy jobban megismerkedj a palóc hagyományokkal.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Vendvidéki bringás körtúra, Szentgotthárdról
Ez a kerékpárostúra is Vendvidékre kalauzol, ám ezúttal szentgotthárdi kiindulóponttal, így több időd jut magadba szívni barátságos hangulatát.
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Bringával az ország északi végén
A Putnok és Perkupa közötti túrát háborítatlan erdőségek, jégkorszakból megmaradt láprétek, és sok-sok barlang jellemzi. Ugyan van benne emelkedő bőven,...
Szép kilátásKülönleges élővilágKerékpártúraBarlang+
Tókerülő bringás élménytúra
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Erdei kerékpárúton a Nyugat-Mecsekben
A túra Pécs belvárosából indul, első szakasza a rendkívül látványos Orfűi kerékpárúton halad. Rengeteg látványosság vár rád: hangulatos erdei kerékpárút,...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúraTúratóTörténelemKözépkori templomokKörtúra+
Körtúra upponyi tájakon
A Bükknek ez a vidéke teljesen más arcát mutatja, mint Miskolc vagy Eger környékén. Tagolt dombságok, medencedombságok, dombhátak és lejtők...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekkerékpáros túra+
Újbudáról érkezhet a hazai kerékpársport új csillaga
Hazánk legnagyobb utánpótlás-nevelő egyesületének javaslatára épült meg az új pumpapálya.
Kaptár-túra ősemberbarlanggal
Látnivalók sorát sűríti ez a könnyed, 12 kilométeres túra. Sorra veszi a Kisamerikának nevezett barlanglakásokat, a térség kaptárköveit, és az...
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúraTúra+
Prónay-kilátó körtúra, Alsópetény
A Cserhát déli részének egyik leghangulatosabb túráján megcsodálhatod az erdős lankákat a Prónay-kilátóból. Túrázásra fel!
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKörtúra+
Himbák mentén a smaragdzöld erdőbe
Tekerj dimbes-dombos útvonalon olajkutak között! Smaragdzöld erő, béke és nyugalom lesz a jutalmad.
KörtúraKerékpártúra+
A Kékestető árnyékában – könnyed tekerés a Mátra útjain
Ha te sem a csúcstámadás céljából tekeregnél a Mátrában, ez a könnyített túrajánlat neked való. Ha pedig a Sár-hegyet is...
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Szécsényi kastélytól a hollókői parasztportáig
Időutazásra hívunk! A Rákóczi országgyűlésről ismert Szécsényből tekerhetsz a világörökség helyszínéül választott Hollókőre.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKörtúra+
A Széchenyiek nyomában
A túra során ellátogatunk a Gloriette-kilátóhoz, ahonnan csodálatos panoráma tárul elénk a Fertő tóra, sőt tiszta időben még Pozsonyig is...
Kulturális/történelmi értékekkisvasút túraCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattA Fertő-Hanság Nemzeti Park ajánlásávalKörtúrakisvasút+
Karsztfennsíkok és szurdokvölgyek között
A Bódvaszilasról induló, határon átnyúló körtúra a Bódva, majd a Torna völgyében vezet, impozáns karsztfennsíkok és a Kárpátok legszebb szurdokvölgyei...
KörtúraSzép kilátás+
Az Ördög-oromtól a Széchenyi-hegyig
Indulj el Budapesten az Ördög-orom irányába, és útközben próbáld ki a libegőt, és látogass el Budakeszi különleges látogatóközpontjaiba!
BudapestVonaltúraKirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekArborétumgyalogtúraBudapesti túrákkilátó+
Lombkoronaösvény és ősállatok társaságában – Ipolytarnóci Biológiai Tanösvény
Hosszú függőhíd, kihalt állatok életnagyságú szobrai és 4D-s mozi is vár rád ezen a túrán.
A Bükki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Út a kőtengerbe
Látogass el a Nyugat-Bükk kapujába Bélapátfalvára. A Bél-kő hegy mészkősziklái már messziről csalogatnak, ismerd meg a természet és a kultúra...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúra+
Vértes borút túra
Indulj el, és látogasd meg a vértesi borutat, ami elvezet téged híres magyar látványossághoz, mint például a földből kitörő metrókocsihoz.
Túrakerékpáros túravárSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKerékpártúra+
Szertúra Őriszentpéteren
Nézd meg Őriszentpéter legfontosabb nevezetességeit, élvezd a helyik vendégszeretetét!
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKörtúra+
Terepkerékpárral a Váli-víz és a Szent László-patak között
Martonvásárról induló rövid túránk rengeteg láttnivalót tartogat: kastély, westernfalu... Ne felejts el fotózkodni a Szeretet szobornál! Bringára fel!
Szép kilátásKerékpártúratóKörtúra+