
Túrainfó
A Gyerektábor főkapuja közelében lévő Paperdő utcánál kezdjük meg túránkat. A piros turistaút jelzések segítenek bennünket célunk elérésében az enyhén emelkedő kis forgalmú betonúton. A Paperdő utcát elhagyva az adótorony irányába haladunk.
A földúton tovább megyünk egyenesen mindaddig, míg el nem érünk két földút kereszteződéséhez. Itt enyhén jobbra délfelé vesszük utunkat majd élesen balra északi irányba tartunk ahol már látható is a kilátó.
A kilátó megtekintése után túránkat az ösvényen maradva enyhén délnyugat felé folytatjuk. Követjük a piros útjelzéseket kb. 3 kilométeren keresztül, amíg elérünk egy kereszteződéshez, ahol jobbra fordulunk a földúton, északnyugat felé tartunk, a vízszintes zöld sáv jelzések irányába. Kb. 1 kilométer múlva a kereszteződésnél a zöld kereszt jelzéséket követve a földúton haladva kb. 1 km múlva a kereszteződésnél enyhén jobbra fordulunk, a piros kereszt jelzéseket követve a túránk kiinduló pontja felé, azaz a Gyermektábor parkolója felé vesszük az irányt.
A túránk során megcsodálhatjuk az esővíz eróziójának köszönhetően kialakult kisebb löszmélyutakat, vízmosásokat melynek növény- és állatvilága gazdag, különösen madár- és rovar világa érdemel több figyelmet.
Tavasszal és nyár közepén, kis szerencsével a kardoslepkék és a farkasalmalepkék könnyű röptében gyönyörködhetünk. A leszakadó löszfalakat májusban a jellegzetes bugyborékuló hangjukról és színes tollruhájukról ismert fokozottan védett gyurgyalagok veszik birtokukba. Legnagyobb telepeik itt találhatók hazánkban. Az erdő sűrűjéből felröppenő és az öreg tölgyesek felé „beköröző” fekete gólya és a rétisas gyönyörű látványt nyújt a kilátóból szemlélődők számára.
Látnivalók
Lila-hegyi kilátó
A Dunántúli-középhegység, ezen belül a Bakony megyénkbe nyúló része a Pannonhalmi-dombság. A dombság legmagasabb pontját népiesen „Nyúli Havasoknak” is nevezik. A Lila-hegyi kilátó egy 313 métere magasan álló torony mely egykor geodéziai mérőtoronyként működött. A 12 oldalú teraszról gyönyörű panoráma tárul elénk.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Adatok
Megközelítés
9081, Győrújbarát Arany János utca 145.
Győrből személyautóval a 82-es főúton az Arany János utcai Gyermektáborig vagy a győri autóbusz állomástól a Győr-Győrújbarát menetrend szerinti helyközi buszjárattal a Gyermektábor főbejáratáig.
Hasonló túrák
Bolgányi-kör: Kerékpáros körtúra a Szigetköz kapujában
Tekerj el a Holt-Duna partjain, és lepd meg magad a környék változatos környezetének és élővilágának megtekintésével, és kellemes kikapcsolódási helyek...
KörtúraCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKerékpártúra+
Tekergés a Szigetköz árterében
Tekerj el a Holt-Duna partjain, és lepd meg magad a környék változatos környezetének és élővilágának megtekintésével, és kellemes kikapcsolódási helyek...
Különleges élővilágKerékpártúraTúrakerékpárkirándulásKörtúraFöldtani érdekességek+
Hidak és csúszdák – kalandos városnézés a Lajtán
Lajtán látogass el a híres Mosonmagyaróvárra, illetve evezz le a hullámvasútszerű csatornákon!
evezéskirándulásKülönleges élővilágVízitúra+
Fedezd fel önállóan a szigetközi akváriumot, a Gazfűi-Dunát
Evezz le a Gazfűi-Duna vadregényes ágán, csodálkozz a folyó változatos és gyönyörű élővilágában!
evezéskirándulásKülönleges élővilágVízitúra+
Dunakiliti evezős körtúra
Látogass el evezővel a Szirtl-tavakhoz, illetve fedezd fel Dunakiliti vadregényes tájait ezen a vízitúrán!
evezéskirándulásKörtúraKülönleges élővilágVízitúra+
Bringás hullámvasút
Kerékpáron kalandozz el Écs ősfenyveséhez, ahol az ösvények hullámvasútszerű élményt nyújtanak! Utána látogass el a híres Pannonhalmához, illetve a hagyományőrző...
kirándulásKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúrakilátóTúra+