
Túrainfó
A túra Baja-Dunafürdőről indul, északi, majd nyugati irányban a Vén-Duna partján, a piros-kék jelzésen. Az út mentén sok helyen találsz tűzrakóhelyeket és padokat, melyek ideálisak egy kis pihenőre, sütögetésre, de ha csendben vagy, akkor a part menti madarakat is megfigyelheted innen távcsővel. A Vén-Duna menti út végén, egy esőbeállónál elkanyarodsz délnyugat felé, majd a Cserta-Duna mellett halad az út. Továbbhaladva a piros jelzésen érdemes felsétálnod a közeli hídra és belesned a Cserta-Duna-ágba is. Magasabb vízállásnál teknősök, bakcsók, kócsagok keresik itt a táplálékukat a vízben és parton egyaránt. Innen balra, a piros jelzésen dél felé kanyarodsz, a vasúti síneket és az 55-ös utat keresztezve kb. 2 kilométert haladsz szinte egyenes vonalban. Itt már közel a túra fő látványossága, az ország legnagyobb fája, amelyet a zöld kör jelzésen érhetsz el, egy kis letérővel a pirosról. A gigászi faóriás fajtája csomoros fekete nyár, a törzs kerülete 12 méter. 2013-ban fedezte fel egy lelkes természetbúvár a körülbelül 100 éves és 35 méter magas pörbölyi titánt. Innen visszatérve a piros jelzésre kelet felé gyalogolsz, egy hosszabb szakasz után, közel a Pörbölyi erdészházhoz kanyarodik jobbra az út, hamarosan kiérsz a Duna-partra, ahol a Potyka Csárdában egy jó halászlével zárhatod a túrát. Innen már csak egy pár száz métert sétálva, Dunafürdő hétvégi házai között érsz vissza a kiindulópontra.

Látnivalók
Pörbölyi titán
Látogass el az ország legnagyobb kerületű fájához, a Móricz-Duna partján álló csomoros fekete nyárhoz! A négy sarjból összenőtt, de egy gyökérzettel rendelkező nyárfa kb. 100 éves, 35 méter magas, és kerülete több, mint 12 méter. A Potyka Csárdától a zöld nyárfalevél jelzést követve, egy körülbelül 4 km-es sétával közelítheted meg a faóriást, melyre egy szegedi természetfotós bukkant rá 2013-ban.

Cserta-Duna-ág
Figyeld meg a védett madarakat a fokozottan védett Cserta-Duna-ág vadregényes környezetében, ahol akár még hódrágás nyomaira is bukkanhatsz.
+ Programtipp
Pörbölyi Ökoturisztikai Központ
Különleges élményekkel vár a Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központ Pörbölyön, ahol feltárul előtted a Gemenc csodálatos világa. Számos gyalogos, kerékpáros és vízitúra-útvonal indul és végződik itt, emellett innen indul az erdei kisvasút, és erdei iskola is várja itt a diákokat. Szintén izgalmas program az interaktív és ismeretterjesztő „Gemenc kincsei – élet az ártéri erdőben” című kiállítás megtekintése, illetve felkeresheted Habsburg Frigyes vadászkastélyt mintázó, vörösfenyőből készült Millenniumi Pavilonját is, ahonnan vadászati tanösvény indul.

Adatok
Megközelítés
Kiindulópont: 6500 Baja, Dunafürdő vasútállomás
Baja-Dunafürdőn a Vén-Duna torkolatánál hagyhatod az autót, árnyékos helyen a parti fák alatt. Tömegközlekedéssel a Baja-Dunafürdő állomáson kell leszállni a vonatról és a buszról is, ami Bajáról indul.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Potyka Csárda
Itt mindig otthon érezheti magát az ember, hiszen a csárdában kellemes, nyugodt, családias környezet fogadja a vendégeket, akik ízletes halételek és frissensültek széles kínálatából válogathatnak. A híres bajai halászlét ne hagyd ki!
Vén Duna Söröző
Látogass el Dunafürdő kultikus helyére, amely kissé vadnyugati hangulattal, italokkal és jégkrémmel várja a betérőket.
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúra+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattKörtúra+