
Túrainfo
Az Őrség „fővárosából” induló biciklis körtúrán az Őrség nyugati részével ismerkedhetünk meg, a kitáblázott, Őrség 1 kerékpáros útvonalat bejárva.
Őriszentpéterről indulva első állomásunk Szalafő, az Őrség talán legarchaikusabb települése, ahol a hajdani „szerek” a mai napig megmaradtak. Pityerszeren, az Őrségi Népi Műemlékegyüttes több száz éves házai között sétálni igazi időutazás.
Árnyat adó erdők ölelésében, kavicsos úton továbbtekerve nemsokára a magyar–szlovén határhoz érkezünk. A Határkő parkban megpihenhetünk, és láthatjuk a régi határzár egy részletét, majd Szlovéniában folytatjuk utunkat.
Hodos településre érve egy rövid kitérővel eltekerhetünk a Hodosi-tóhoz, melyet ne hagyjunk ki, gyönyörű látvány. A település központjában balra, a magyar határ felé fordulva megpillanthatjuk a 22 méter magas, egykori magasfigyelő („mafi”) határőrtornyot, melyből remek kilátás nyílik a környékre.
Ezután Kapornak (Krplivnik) település következik, ahol a gyönyörűen felújított tájházban bepillantást kaphatunk az egykor itt élők mindennapjaiba. Domonkosfa (Domanjševci) községben egy gyönyörű katolikus és egy evangélikus templomot is találunk. Ha időnk engedi, látogassuk meg őket.
Kelet felé haladva hamarosan ismét Magyarországra érünk. Kercaszomor községben szépen felújított református templomot és haranglábat találunk. Utunk utolsó szakaszán Bajánsenyére biciklizünk, ahol a térség egyik leggazdagabb helytörténeti gyűjteményét tekinthetjük meg, illetve ha még maradt erőnk és időnk, akkor a Kis-hegyre is feltekerhetünk, ahol szőlőt termesztenek a helyi lakosok. Bajánsenyéről Őriszentpéterre a műúton jutunk el 6 kilométert megtéve.

Adatok
Megközelítés
Őriszentpéter központja
Látnivalók
Őrségi Népi Műemlékegyüttes, Szalafő
Eredeti helyükön, falumúzeum formájában láthatók a népi építészet hagyományos emlékei. Különleges őrségi épületek között sétálhatunk, és megtudhatjuk, mi a kerített ház, a kontyos ház, a kástu és a tóka.
Az őrségi vidékre jellemző, különleges településszerkezetet mutatja be Szalafő egyik „szerén”, Pityerszeren az Őrségi Népi Műemlékegyüttes, ahol régi formájukban megőrzött, hagyományos őrségi porták szemléltetik, hogyan éltek itt egykor az emberek. Kipróbálhatjuk a kerekperec-sütést és tökmagolajat is „üthetünk”. Zsebünkben a szatócsboltban vásárolt ajándékokkal, dödöllétől jóllakva indulhatunk a bölény- és vadlólesre Szalafő mellé.
Bölényrezervátum, Szalafő
Az Őrségi Nép Műemlékegyüttes mögötti elkerített területen 12 európai bölény él, ami azért különleges, mert ez a faj, Európa legnagyobb testű szárazföldi emlőse kis híján teljesen kipusztult. Az egykor nálunk is őshonos állat utolsó egyedeit az első világháború után lőtték ki Lengyelországban és a Kaukázusban. Az utolsó 12 példányt vadasparkokból, állatkertekből gyűjtötték össze, és szaporításukkal sikerült megmenteni a fajt. Az Őrségi Nemzeti Parkban 2017 óta élnek bölények. Az újonnan épített kilátóból is megcsodálhatjuk a hatalmas állatokat.
Tájház, Kapornak (Krplivnik)
A határhoz közeli Kapornakon (Krplivnik) találjuk az őrségi területek egyik legszebb tájházát és gyűjteményét. A kiállítás anyagát a környező települések lakossága adta össze, és a Körmendi Vármúzeum szakemberei is segítették a berendezését. Előzetes egyeztetés után látogatható.
Natura 2000 Látogatóközpont – Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága
Az Őrség dombos vidékét a honfoglalás óta védelmi vonalként használták a magyar királyok. A határokat figyelő egykori őrállók a dombok tetejére, erdei irtásokra építették lakóházaikat és gazdasági épületeiket. Ezeket az apró házcsoportokat hívták „szer”-nek. Az őrségi vidékre jellemző, különleges településszerkezetet mutatja be Pityerszeren, Szalafő faluban az Őrségi Népi Műemlékegyüttes, ahol régi formájukban megőrzött, hagyományos őrségi porták szemléltetik, hogyan éltek itt egykor az emberek.
Az interaktív játékokkal tarkított Élet a kaszáló gyümölcsösben tanösvényen megelevenedik az egykori őrségi porták mindennapi élete, az ott tartott állatok és napérlelte gyümölcsök világa. Kézműves foglalkozások és kincskereső játékok kicsiknek és nagyoknak; játszótér. Vezetett túrán érdemes megnéznünk az eurázsiai vadlovak és európai bölények többhektáros legelőjének.
+ Programtipp
Szomoróczi tanösvény, Kercaszomor
A 3 kilométeres úton megismerhetjük a legbátrabb községnek nevezett település múltját. A tanösvény elvezet a falu nevezetességeihez is: a református haranglábhoz, a templomromhoz és a régi sökfás sírokhoz. A tanösvény kerékpárral is járható
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Hasonló túrák
Belső-Őrségi kalandozás
Fogadd el a kihívást és indulj el a gerencsérek földjén, hogy meglásd, mit is rejt valójában az Őrség délvidéke!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKözépkori templomoktanösvényLátnivalók Magyarországon+
Vendvidéki gyalogtúra a János-hegyre
Kalandozz el ezen a dombos, alpesi tájon a Vendvidékben egy könnyed túrára!
TúraKirándulások 10 km alattKörtúraLátnivalók MagyarországonSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúrakilátó+
Rábavidéki körtúra
Indulj el ezekkel a különféle programokkal teli élménytúrán az Őrségbe, és mássz fel kilátóra, tekintsd meg nemzeti kulturális emlékeket és...
Szép kilátásLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilággyalogtúraTúrakilátóKörtúraKözépkori templomok+