
Túrainfo
Apátistvánfalva központjából indítjuk kétkerekű túránkat. Tekintsük meg a páratlan gyűjteménnyel bíró Határőr emlékhelyet, ahol megannyi érdekességet láthatunk az egykori határőrizetről.
A következő megállónk Kétvölgy, a Katalin-hegyen található kilátó. Szép, tiszta idő esetén felejthetetlen látvány tárul elénk. A Vendvidék erdős részein túl láthatóvá válik a Kőszegi-hegység, a szlovén Pohorje, illetve az osztrák Alpok pompás hegyei is sejtelmesen feltűnnek a látóhatáron. A kis szórványtelepülés ritkaházai része felé vezet tovább az utunk. A kilátótóhoz közel kisbolt is található. Csodás élmények várnak még ránk a faluban: zsuppfedeles népi műemlékházat, haranglábat láthatunk, a Völgylakban pedig finom házi készítésű italokkal csillapíthatjuk szomjunkat.
Felsőszölnökig legyünk nagyon elővigyázatosak az úton, megfelelően használjuk a fékeket, mert nagyon meredek lejtők és emelkedők lesznek a terepasztalunk.
Felsőszölnök központjában találjuk az értékes tárlattal rendelkező Kühár Emlékházat, Szlovén Tájházat, illetve a tőle nem messze található katolikus templomot. A Szlovén Mintagazdaságnál pedig finom helyi ételkülönlegességeket fogyaszthatunk.
A településről az EuroVelo 13 útvonalán jutunk Alsószölnökre – ahol a Rába-folyó gátját és a bognárházat találjuk -, majd Szentgotthárdra. A kisvárosban számos ciszter örökséget, érdekes attrakciót találunk, mint a Nagyboldogasszony templomot, vagy a mellette lévő, ciszter szerzetesek lakta kolostorépületet, mögötte pedig gyönyörű várkertben pihenhetünk.
Szentgotthárdról az EuroVelo 14 útvonalon haladunk tovább a Hársas-tóig, mely gyönyörű erdők között található, tiszta vizű tó. Nyáron fürdőtóként is funkcionál és remek tökmagos lángost is „mérnek” a büfében.
A megannyi értékes élményt magunk mögött hagyva a tó és célpontunk, Apátistvánfalva között virágos rétek övezik utunkat, melyek újabb és újabb kalandra csábítanak bennünket eme vidéken.
Adatok
Megközelítés
Apátistvánfalva központja legegyszerűbben személyautóval érhető el. Szentgotthárd irányából vagy Őriszentpéter – Orfalu – Apátistvánfalva útvonalon. Parkolni a templom előtti részen tudunk.
Látnivalók
Hársas-tó, Szentgotthárd
Szentgotthárd egyik legszebb éke a Máriaújfalu településrész szélén elterülő Hársas-tó. A szomszédos Apátistvánfalva erdejében eredő Hársas-patak táplálta mesterséges tó nemcsak a horgászok, hanem a fürdőzők és kirándulók körében is kedvelt. A tóparti sétány mellett épült ki az 1 km hosszú Hársas-tó tanösvény, ami a tó és környékének élővilágát, a vidék építészeti értékeit mutatja be.
Nagyboldogasszony templom, Szentgotthárd
A Nagyboldogasszony templom 1748-1779 között épült letisztult barokk stílusban. A templom freskói közül kiemelkedik a keresztény seregnek a törökök feletti, szentgotthárdi győzelmét ábrázoló alkotás. Külön figyelmet érdemel a művészi faragású szószék. A sekrestye folyosóján a falba középkori és reneszánsz sírkövek lettek beépítve. A templom tornyában található Nyugat-Magyarország legnagyobb harangja, amely közel 40 mázsás.
Kolostorépület, Szentgotthárd
A Szentgotthárdra érkező ciszterek először lakhelyük, a kolostor építésébe kezdtek 1740-ben. A kolostor mai része 1750 körül készült el teljesen, ám a templom körül szimmetrikusra tervezett északi rész már nem valósult meg.
Várkert, Szentgotthárd
A korabeli írások a ciszterci kolostor könyvtárának leírásánál említik meg, hogy milyen megnyugtató érzés az ablakból kitekinteni az apátság kertjére. A barokk kertet gyümölcsösök és fasor alkotta a mai nevén emlegetett Várkertet, amely ma a város legnagyobb közparkja. A helyi védettséget élvező terület számos növényritkaságot felsorakoztató angolparkból és egy barokk kertből áll.
Jó Pásztor Kápolna, Szentgotthárd
A Jó Pásztor Kápolna 1995-96-ban épült Brenner János rábakethelyi káplán vértanúságának emlékére. Brenner János az 1956-os forradalmat követő egyházüldözése áldozata lett. 1957 decemberében egy beteghez hívták, hogy a Szentségeket szolgáltassa ki neki, de valószínűleg tőrbe csalták és megölték. Korábban már többször vegzálta az államhatalom, mert jól végezte a munkáját, népszerű volt az emberek, különösen a fiatalok körében. Két embert is elítéltek meggyilkolásáért, de mindkettejüket felmentették később. Brenner János atya a hivatásáért adta életét, az Ő emlékét őrzi a Jó Pásztor Kápolna.
Határőr emlékhely, Apátistvánfalva
Ezen az emlékhelyen, amely egy határőr skanzen, a látogató megismerheti a határőrök mindennapjait az élethűen berendezett hálókörlettől kezdve a fegyverszobán át a lovas határőrség istállójáig, de a határőrség történetén keresztül ízelítőt kaphat országunk történelméből is. Az emlékhely előzetes bejelentés után látogatható.
Kétvölgyi kilátó, Apátistvánfalva
A település legmagasabb pontján, a Katalin-dombon a 2011-ben megépült kilátóról az idelátogató megcsodálhatja Kétvölgy csodálatos panorámáját háttérben az Alpokkal. A kilátónak az önkormányzat a BŰRICZA nevet adta, amely helyi szlovén nyelvjárásban a település egykori nevére (Permise) utal. Kétvölgy természeti környezetére jellemző a szabdalt felszín, a domboldalakon rétek, kaszálók, szántók, amelyeket erdők öveznek.
+Programtipp
Hármashatárkő, Felsőszölnök
Érdemes Felsőszölnökről felgyalogolni a Hármashatárkőhöz, ahol Magyarország, Szlovénia és Ausztria találkozik. Pár méteren belül három ország területére léphetünk. A gúla alakú emlékkövet 1922-ben állították, majd a második világháború után, a vasfüggöny időszakában sokáig megközelíthetetlen volt. Ez egyben hazánk legnyugatibb pontja is.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Kovács László méhészete, Apátistvánfalva
Helyi méhészet, Apátistvánfalván. Mézkóstolóval várja a kedves vendégeket, legkeresettebb mézük a fekete szeder méz.
Hasonló túrák
Belső-Őrségi kalandozás
Fogadd el a kihívást és indulj el a gerencsérek földjén, hogy meglásd, mit is rejt valójában az Őrség délvidéke!
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKözépkori templomoktanösvényLátnivalók MagyarországonKörtúra+
Vendvidéki gyalogtúra a János-hegyre
Kalandozz el ezen a dombos, alpesi tájon a Vendvidékben egy könnyed túrára!
KörtúraLátnivalók MagyarországonSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúrakilátóTúraKirándulások 10 km alatt+
Rábavidéki körtúra
Indulj el ezekkel a különféle programokkal teli élménytúrán az Őrségbe, és mássz fel kilátóra, tekintsd meg nemzeti kulturális emlékeket és...
Kulturális/történelmi értékekKülönleges élővilággyalogtúraTúrakilátóKörtúraKözépkori templomokSzép kilátásLátnivalók Magyarországon+