
Túrainfó
Miért is érdemes felsétálni a Csobáncra? Mert az egyik legszebb kilátás és legteljesebb panoráma tárul elénk a Balaton-felvidékről, valamint megcsodálhatjuk a több mint 750 éves csobánci várromot is. A séta nem hosszú ugyan, de az út folyamatosan emelkedik, és még ősszel is megizzaszt bennünket. Az utat néhol köves kaptatók is színesítik. A csobánci túránk után kis kitérővel kihagyhatatlan a kevésbé ismert Papsapka-kövek kőtenger. Mindenképp a jól bevált kényelmes túracipőnket vigyük magunkkal! Eltévedni nehéz, a hegy jól ellátott turistajelzésekkel. A kevés árnyék miatt nagy nyári kánikulában különösen izzasztó.
A hegyoldalon a szőlőültetvények között sok romantikus régi présházat és szobrokat találkozhatunk. Felfelé haladva, útközben többször pihenhetünk és csodálhatjuk meg a Csobánc „édes testvéreit”, a Badacsonyt, a Szent György-hegyet, a Tóti-hegyet és a Gulácsot. Még párás időben is látszik a déli parton Fonyód két csúcsa. A zavartalan csobánci körpanoráma minden túlzás nélkül az egyik leg a Balaton-felvidéken.
A Csobánc a Tapolcai-medence egyik emblematikus, a mintegy 3,5 millió éves bazaltvulkanizmus emlékét őrző tanúhegye. A terület viszonylagos érintetlensége következtében számos, ma már ritka, védendő élőhely maradt fenn. Természeti értékei a hegyet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett területévé, és a Bakony–Balaton Geopark részévé avatja.
Látnivalók
Csobánc vára
A törökök által soha be nem vett vár a 13. században épült a fennsíkra. A belső várat árok és földsánc védte a betolakodóktól. A küldő vár elfoglalja a teljes hegytetőt. A 18. században romossá vált erődítmény helyét ma falmaradványok, különféle kialakítású gödrök jelzik.
Papsapka-kövek
Túránk része a kevésbé ismert kőtenger a szomszédos Káli-medencei kőtengerek édes testvére. A kőgörgeteg hivatalos neve Kőmagas. A Szent Donát-kápolna közelében fekszenek a vulkanikus kövek, felfedezésük az egész család számára élmény.
+ Programtipp
Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont
A csodálatos földalatti barlangrendszert az teszi igazán különlegessé, hogy csónakkal fedezhetjük fel járatait. A turisztikai komplexum méltán az egyik legkedveltebb célpontja a Balaton-felvidéken barangoló turistáknak.

Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Adatok
Megközelítés
A Megközelíthető Gyulakeszi felöl lehetséges. A hegy lába alatt a parkolóban szükséges hagyni autónkat.
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúra+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátás+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Család-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Család-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
Kirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+