
Túrainfó
A vendvidéki szórványtelepülés, Kétvölgy dimbes-dombos lankáin keresztül, gazdag természeti környezetben vezet ez a túra. Útközben a környék számos települését, természeti és kulturális értékét megismerheted. Kétvölgyre érkezve, a környező országok hegyeire is pompás kilátást nyújtó Katalin-hegyi kilátót, a kétvölgyi haranglábat, az apátistvánfalvai Határőr emlékhelyet és az orfalui haranglábat is érinti az útvonal. Mesébe illő tájakon járhatsz, melyek felejthetetlen élményeket tartogatnak a következő kirándulásodhoz is.

Látnivalók
Kétvölgyi-kilátó
A település legmagasabb pontján, a Katalin-domb 2011-ben épült kilátójáról az idelátogató megcsodálhatja Kétvölgy csodálatos panorámáját, háttérben az Alpokkal. A kilátónak az önkormányzat a Bűricza nevet adta, amely helyi szlovén nyelvjárásban a település egykori nevére (Permise) utal. Kétvölgy természeti környezetére jellemző a szabdalt felszín, a domboldalakon réteket, kaszálókat és szántókat láthatsz, amelyeket erdők öveznek.

Szoknyás harangláb, Kétvölgy
Az 1880-as évek táján épült szoknyás harangláb Kétvölgy Ritkaháza településrészén áll. Különleges helyi történet kapcsolódik hozzá, a helyi bíró és a falusiak ugyanis nem tudtak megegyezni, hol állítsák fel a haranglábat. Végül a kocsmáros megbízott négy legényt, hogy egyik éjjel hozzák el az elkészült haranglábat a bíró udvaráról. Ők a haranglábbal a kocsmához érve teljes erőből kongatni kezdték a harangot, aminek hangját a szomszéd falvakban is hallani lehetett. Így épült fel végül Ritkaházán, a kocsma mellett a harangláb.
Határőr emlékhely, Apátistvánfalva
Apátistvánfalva egyedülálló határőrskanzenében megismerheted a határőrök mindennapjait az élethűen berendezett hálókörlettől kezdve a fegyverszobán át a lovas határőrség istállójáig, valamint a határőrség történetén keresztül ízelítőt kaphatsz országunk történelméből is. Az emlékhely előzetes bejelentés után látogatható.
Harangláb, Orfalu
Az őrségi településeken barangolva sok helyen bukkanhatsz fából épült haranglábakra, melyek a templomtól elkülönítve állnak. Ilyen haranglábat Orfalu apró községének központjában is találhatsz. Az 1823-ban épült kétoszlopos, alul teljesen zárt, szoknyás harang lába előtt található, kétnyelvű millenniumi emléktáblán a 2000-ben itt élt 56 lakos neve szerepel.
+ Programtipp
Nagyboldogasszony-templom, Szentgotthárd
A Nagyboldogasszony-templom 1748 és 1779 között épült, letisztult barokk stílusban. A templom freskói közül kiemelkedik a keresztény sereg törökök feletti, szentgotthárdi győzelmét ábrázoló alkotás. Emellett külön figyelmet érdemel a művészi faragású szószék, és itt találod Nyugat-Magyarország legnagyobb harangját is, amely közel 40 mázsás. A sekrestye folyosóján a falba épített középkori és reneszánsz sírköveket vehetsz szemügyre.

Szlovén tájház és a „Kis Triglav”, Orfalu
A tájház udvarában felállított egytonnás kődarab a szlovéniai Triglav Nemzeti Park ajándéka, melynek talapzatában egy-egy, a hét szlovén településről származó kő található. Fedett helyet is találsz itt asztalokkal, padokkal.
Bölényrezervátum, Szalafő
Az Őrségi Népi Műemlékegyüttes mögötti elkerített területen 12 európai bölény él, ami azért különleges, mert ez a faj Európa legnagyobb testű szárazföldi emlőse, ami kis híján teljesen kipusztult. Az egykor nálunk is őshonos állat utolsó egyedeit az első világháború után lőtték ki Lengyelországban és a Kaukázusban. Az utolsó 12 példányt vadasparkokból, állatkertekből gyűjtötték össze, és szaporításukkal sikerült megmenteni a fajt. Az Őrségi Nemzeti Parkban 2017 óta élnek bölények.

Hármashatárkő, Felsőszölnök
Érdemes Felsőszölnökről felgyalogolni a Hármashatárkőhöz, amely hazánk legnyugatibb pontja. Itt találkozik Magyarország, Szlovénia és Ausztria, így pár méteren belül három ország területére léphetsz. A gúla alakú emlékkövet 1922-ben állították, majd a második világháború után, a vasfüggöny időszakában sokáig megközelíthetetlen volt, ma azonban gond nélkül lehet erre kirándulni.
Hársas-tó, Szentgotthárd
Szentgotthárd egyik legszebb éke a Máriaújfalu településrész szélén elterülő Hársas-tó. A szomszédos Apátistvánfalva erdejében eredő Hársas-patak táplálta mesterséges tó nemcsak a horgászok, hanem a fürdőzők és kirándulók körében is kedvelt. A tóparti sétány mellett épült ki az egy kilométer hosszú Hársas-tó tanösvény, ami a tó és környékének élővilágát, a vidék építészeti értékeit mutatja be.

Várkert, Szentgotthárd
A ciszterci kolostor könyvtárának leírásánál a korabeli írások megemlítik, hogy milyen megnyugtató érzés az ablakból kitekinteni az apátság kertjére. Gyümölcsösök és fasor alkotta a mai Várkertet, amely napjainkban a város legnagyobb közparkja. A helyi védettséget élvező terület számos növényritkaságot felsorakoztató angolparkból és egy barokk kertből áll.
Kömpe Szeme kilátó, Szalafő
A pityerszeri skanzen felett áll a haranglábra emlékeztető, fából készült kilátó, amelyet a Baranya megyei művész, Milkovics Jenő álmodott meg. A környékbeli épületek hangulatához, stílusához jól illeszkedő kilátóból öt szert, azaz településbokrot is láthatsz.

Kolostorépület, Szentgotthárd
A Szentgotthárdra érkező ciszterek első dolga volt, hogy lakhelyük, a kolostor építésébe kezdjenek 1740-ben. A kolostor mai része 1750 körül készült el teljesen, ám a templom körül szimmetrikusra tervezett északi rész már nem valósult meg.
Őrségi Népi Műemlékegyüttes, Szalafő
Az Őrség dombos vidékét a honfoglalás óta védelmi vonalként használták a magyar királyok. A határokat figyelő egykori őrállók a dombok tetejére, erdei irtásokra építették lakóházaikat és gazdasági épületeiket. Ezeket az apró házcsoportokat hívták szernek. Az őrségi vidékre jellemző, különleges településszerkezetet mutatja be Pityerszeren, Szalafő faluban az Őrségi Népi Műemlékegyüttes, ahol régi formájukban megőrzött, hagyományos őrségi porták szemléltetik, hogyan éltek itt egykor az emberek. Különleges őrségi épületek között sétálhatsz, és megtudhatod, mi is jelent pontosan a kerített ház, a kontyos ház, a kástu és a tóka.

Jó Pásztor-kápolna, Szentgotthárd
A Jó Pásztor-kápolna 1995-96-ban épült Brenner János rábakethelyi káplán vértanúságának emlékére. Brenner János az 1956-os forradalmat követő egyházüldözés áldozata lett. 1957 decemberében egy beteghez hívták, hogy szolgáltassa ki neki a szentséget, de valószínűleg tőrbe csalták és megölték. Korábban már többször vegzálta az államhatalom, mert jól végezte a munkáját, népszerű volt az emberek, különösen a fiatalok körében.
Vadvirág Méhes- és Füveskert, Orfalu
Orfalu idilli bemutatógazdaságában kiváló minőségű helyi termékeket, úgymint mézeket, lekvárokat, szörpöket és még megannyi saját készítésű finomságot készítenek, valamint gyógyító kertterápiás programokat, méhészeti bemutatókat, gyógynövénytúrákat szerveznek.
Adatok
Megközelítés
Megközelítés:
Kétvölgy kilátó, Kétvölgy
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Földtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Kirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+