
Túrainfó
A település központjából induló, 7,5 km hosszúságú körúton földtani érdekességekkel, tenger alatti vulkáni kitörések bazaltjában, és az egykori tengerfenék üledékeiben gyönyörködhetünk, de természetesen a Szarvaskői várrom sem marad ki a látnivalók sorából.
A tanösvény a falu központjából délnyugat felé vezető vízmosás mellett haladó úton indul. A vízmosás feltárásai a Keselyű-bérc és a Majoroldal bazalt vonulatai között az üledékes környezet jura korú palaösszletébe engednek bepillantást. Az üdülőtelep szélén egy felújított gémeskutat láthatunk, amely az Egerből Kassára vezető egykori országút egyik pihenő- és itatóhelyét jelzi. Az üdülőtelepen átvezető út mentén található a tanösvény első állomása, mely a területen lévő legfiatalabb kőzetet mutatja be.
A Szarvaskőtől délre kijelölt körút érinti a Hegyes-kő-dűlő miocén kagylós homok-feltárását, a Denevér-tárót (wehrlit-test) és a Tó-bérci kőfejtőt. Ez utóbbi földtani bemutatóhely ismertetőtáblája a mintegy 166 millió évvel ezelőtt, a középső-jurában keletkezett mélytengeri üledék összletbe nyomult gabbró-intrúziót mutatja be. Sajnos a Denevér-táró bejárata beomlott, így jelenleg nem látogatható.
A 6., 7., 8. és 9. állomáspontok az Eger-patak szurdokvölgyének jellegzetes kőzet-feltárásait (agyagpala, diabáz, mélytengeri párnaláva) mutatják be, a 10. állomás a 13. században épült szarvaskői várból nyíló panorámára hívja fel a figyelmet. A 11. állomás ismertetőtáblája az Akasztó-hegy szilikát sziklagyepének élővilágát szemlélteti.
Látnivalók
Szarvaskői várrom

A feljegyzések szerint 13. században épült vár egykoron Eger elővára volt, de ma már csak kilátópontként funkcionál, ugyanis maga az épület az évszázadok során teljesen erodálódott. Arra viszont kiválóan alkalmas, hogy gyönyörködhessünk a panorámában, ráadásul a helyszín bármikor szabadon látogatható.
Szarvaskői kilátó
Egy telefonos átjátszótorony körül alakították ki ezt a kilátót, amelyről a várrommal átellenes irányban csodálhatjuk meg a környéket.
+ Programtipp
Eger
Heves megye székhelye, Gárdonyi Géza híres regényének egyik fő helyszínes számos kulturális és gasztronómiai érdekességgel vár. Eger látnivalói önmagukban is megérnek egy napos látogatást.
Adatok
Megközelítés
Budapestről a Puskás Ferenc stadiontól Volánbusszal kb 2,5 óra. Ugyanez autóval 1 óra 40 perc.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
-
Eger Tourinform
Turistainformációk, programok, rendezvények, szálláshelyek a térségben.
Hasonló túrák
Kerékpáros kalandkör Sopronból
Egy remek kerékpáros kirándulást ígér a Sopronból induló körtúra, ahol a Fertő madarait is meglesheted közelről.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágkerékpáros túra+
Soproni kiruccanás két keréken
Sopronból egy rövid bringatúrán csodálhatod meg a Fertő vidékét és különleges állatvilágát. A kiváló kerékpárút a pont az „i”-re.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágkerékpáros túra+
Hegyi élmények az ország első tanösvényén
Az ország első tanösvénye sok tátnivalóval, komoly szintkülönbséggel és csodás kilátással vár. Ha egész napos programmá bővítenéd, a kalandpark jó...
Szép kilátásgyalogtúraVonaltúraTúratanösvény+
Kerékpáros körtúra a Fertő tó környékén
A Fertő tó környékén sem csak tókerülésben érdemes gondolkodnod, hiszen, ha nem riadsz meg a szintektől és az erdei utaktól,...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúraKörtúra+
Kastélytúra Fertődtől Keszthelyig
Kastélytól kastélyig túraútvonal Fertődtől Keszthelyig vezet végig a térség lankáin. Ha a túrát kettébontod, akkor marad időd a környező látványosságok...
Kulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKerékpártúraSzép kilátás+
Hegyi kerékpáros túra
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
Szép kilátásKerékpártúraKörtúra+