Legdélebben fekvő borvidékünk, Villány már-már mediterrán táj, ahol a természet és a bor iránti rajongás köti össze az embereket. A pincéken kívül is akad bőven látnivaló, ugyanis a környék igazi kirándulóhelyekkel bővelkedik, amit gyalog, biciklivel vagy akár lóháton is be lehet barangolni. Fedezd fel egy őszi hétvégén a vidék minden szépségét, mennyei borait, hangulatos falvait vagy éppen vadregényes, ámulatba ejtő tájait!
Az ősz legkedveltebb, és egyben legfontosabb tevékenysége a szőlőtermés begyűjtése, valamint feldolgozása, azaz a szüret. Ekkor teljesedik ki a borászok egész éves gondos, odafigyelő munkája, illetve ilyenkor kerülnek a pincékbe, hordókba az illatozó, kiváló minőségű nedűk. A szőlőtermesztés Villányban, mint a Dunántúlon annyifelé, a római korra nyúlik vissza. A török hódoltság alatt visszaszorult a környék bortermelése, és a török kiűzése során a községek többsége el is néptelenedett. 1697 után a Balkánról bevándorló délszlávok telepedtek le itt, akik többek között magukkal hozták a kadarkát, felismerve, hogy a sok napsütés és a hosszú vegetációs időszak kedvez az érett, testes, magas alkoholtartalmú és tanninban gazdag vörösboroknak. A Siklósi vár védelme alá tartozó területen viszont a mai napig a fehérbor kultúrája dominál.
A borvidék zászlóshajós bora a premium és super premium Villányi Franc, amelyek 100% Cabernet Franc szőlőből, szigorú terméskorlátozással és minimum egy éves tölgyfahordós érleléssel készülnek. Fűszeresség, gyümölcsös jegyek finom, elegáns kombinációja és selymes tanninok jellemzik. A REDy fantázianevű borkülönlegesség pedig közösségi összefogás jegyében született meg: a Villányi borvidék legújabb, „Y” generációs közösségi bisztróbora nemcsak könnyed és vidám, de gyümölcsös, fiatalos és izgalmas is egyben. Ugye milyen jól hangzik? Akkor gyere, és tekerj fel például a Fekete-hegyre, nézd meg a Tenkes kapitányának várát, vagy csak egyszerűen sétálj egy nagyot a hangulatos pincesorok között! Ehhez adunk is 4 túratippet, valamint egy jótanácsot: fogyassz alkoholt felelősséggel!
1. Körtúra a Villányi-hegység legszebb kerékpárútjain
Ha azt mondjuk, hogy vörösbor, nyilván Villány és Palkonya jut először az eszedbe. Ezen a körtúrán mindkét helyszínen megpihenhetsz majd egy frissítőre, miközben fantasztikus élményekben lehet részed: gyönyörű panoráma, pincesorok, a siklósi vár, Európa Nostra díjas török dzsámi, csakhogy néhányat említsünk a látványosságok közül. Tekerj el Villánytól Siklósig, majd Palkonyát érintve vissza a kiindulópontra!
Adatok
Országrész: Dél-Dunántúl
Időtartam: 1 nap
Túratípus: kerékpár
Túra besorolása: közepes
Táv: 40 km
Időigény: 5 óra
2. Ördögkatlan túra Palkonyától Villányig
Ez a palkonyi pincesortól induló egyirányú túra hangulatos, precízen kialakított és művelt szőlősorok között, dombok és völgyek ölelésében tekereg. A Szent Bertalan kápolnánál gyönyörű kilátás, a Vylyan Pincészet teraszán, majd a „borzsongás” útjának végén a villányi pincesoron mennyei borok várnak, mielőtt vonattal visszaérkeznél Palkonyára.
Adatok
Országrész: Dél-Dunántúl
Időtartam: 1 nap
Túratípus: gyalogos
Túra besorolása: könnyű
Táv: 13 km
Időigény: 4 óra
3. Mediterrán bortúra és zarándoklat a villányi-hegységben
Ezen a máriagyűdi Boldogasszony kegytemplomától induló körtúrán sok érdekességet megtanulhatsz. Kilátó, sütögető helyek, hegyek, szőlősorok és dűlők fogadnak. A hegységbe a Csodabogyó tanösvény vezet felfelé, majd a Tenkes-hegy oldalában haladj tovább a Csukma-hegy irányába! A Villányi-hegységre oly jellemző szőlősorok és erdők között lefelé ereszkedve a groteszk nevű Akasztófa dűlőben több neves siklósi borászatot is találhatsz. Máriagyűdre visszaérve a Czukorborsó kézműves cukrászdában megjutalmazhatod magad egy finom süteménnyel is.
Adatok
Országrész: Dél-Dunántúl
Időtartam: 1 nap
Túratípus: gyalogos
Túra besorolása: könnyű
Táv: 11 km
Időigény: 4 óra
4. Villányi kilátóhelyek – a Tenkes és a Csukma-hegy
Csodálatos panoráma minden mennyiségben! Ez a közepes besorolású kirándulás Túrony településről indul. Innen a Csukma-hegy tetejét, illetve a Villányi-hegység egyik jellegzetes hegyvonulatát, a Tenkes-tetőt veszed célba, ahol menedékházat és pihenőhelyeket is találsz. A gerincen becsatlakozik a Csodabogyós tanösvény is, melynek a tábláit követve számos érdekességet olvashatsz, a hegy oldalában pedig egy kilátót is találsz. A csúcs alatt egy faházikó is rejtőzik az erdőben, körülötte tűzrakó helyekkel, padokkal.
Adatok
Országrész: Dél-Dunántúl
Időtartam: 1 nap
Túratípus: gyalogos
Túra besorolása: közepes
Táv: 15 km
Időigény: 5 óra
További blogposztjaink:
Bubán innen, Kékesen túl – ide menj szurkolni a 2024-es Tour de Hongrie-n!
Buba, Amatour, Hősök tere és a Kékes – a szurkoláson kívül idén is számos programmal várja a kerékpárrajongókat a Tour...
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” Instagram nyereményjátékhoz
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” nyereményjátékhoz ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK, AZ ADATKEZELŐ 1.1. Az adatkezelő személye...
A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” Instagram nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata
A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és...
Új multifunkcionális bázis nyílik a Tisza-tavon: nyártól vár a Kérész Központ
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Nézz szét túráink között!
Budai Zöld 3: Solymártól Nagykovácsin át Telkiig / Távol a város zajától
Barangold be az erdőket és parkokat Solymár és Budakeszi között!
Budapesti túrákKulturális/történelmi értékekgyalogtúraBudapestVonaltúraKirándulások 15 km alatt+
Tisza-tavi Vízi Sétány – 2000 lépés a víz felett
A Tisza-tavi Vízi Sétány és Tanösvény 2005 nyarán nyitotta meg kapuit, ahol az 1500 m hosszú pallóúton sétálva ismerhetjük meg...
tóKirándulások 10 km alatta Hortobágyi Nemzeti Park ajánlásávalCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Alsó-hegyi zsombolyos tanösvény
Járd végig a Bódvaszilas, Komjáti és Tornanádaska fölött magasodó Alsó-hegy csodálatos helyeit, hogy megismerkedj a térség karsztos formáival.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
Templomchill két keréken a Felső-Tisza vidéken
Ha kiszakadnál a stresszes mindennapokból, és a templomok sem állnak távol tőled, akkor igazi testi-lelki kikapcsolódást és feltöltődést nyújthat számodra...
Kulturális/történelmi értékekKerékpártúraKözépkori templomokKörtúraSzép kilátás+
Játékos gyalogtúra a Fürkész ösvényen
A 20 állomáshellyel rendelkező Fürkész ösvényen kényelmes séta keretében jól szórakozhat az egész család. Érdekes feladatok és változatos helyszínek várnak...
Az Aggteleki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Két keréken az Alföld legpompásabb kastélyától a végtelen rónákig
Kulturális és természeti értékeket egyaránt megcsodálhatsz ezen a rövid kiránduláson. A Weckheim-kastély főúri pompája és a Kígyósi-puszta egyaránt lenyűgöző.
A horgászok paradicsomától a zarándokok forrásáig
A nógrádiak kedvenc horgásztavától így izgalmas útvonalon jutsz el az egyik legszebb és leghíresebb keresztény zarándokhelyre, Szentkútra.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A Völgyvidék és a Budai-hegység határán – biatorbágyi kilátások
Biatorbágyról indulva egy 13 km-es körön fedezheted fel a különleges sziklaformákat. Emellett kápolna és elhagyott borospince is várja érkezésedet.
KörtúraSzép kilátásgyalogtúraTúra+
Kerékpártúra a Nivegy-völgyben
Útvonal: Zánka–Hegyes-tű–Monoszló–Balatonhenye–Balatoncsicsó–Szentjakabfa–Óbudavár– Szent Balázs-templomrom –Zánka Rövid, csupán 26 kilométer hosszú, ám nagyon látványos kerékpáros körtúra a Balaton-felvidék kevéssé zsúfolt vidékein....
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilág+
Tokaj-Hegyalja lüktető ereje
A Bodrog, a szőlők és a látnivalókkal tarkított brigatúra garantáltan szemet gyönyörködtető élményt ad. Van benne bortrezor, Szegilongi Parafa, vizitúra...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Csodaszarvasok és csillagok útján
Kerékpűron utazz át Zselic vadregényes útjain, majd vizsgáld meg az égboltot ezen a változatos túrán!
Család-és gyerekbarátKerékpárútTúrakerékpárkerékpáros túraKörtúra+
Élő földrajz óra a Szarvaskő-tanösvényen
Festői környezet, szűk völgyben megbújó mesebeli táj. Ez vár rád, ha ellátogatsz a Bükk hegység egyik legszebb fekvésű településére, Szarvaskőre.
KörtúraSzép kilátásKirándulások 10 km alatt+
Vendvidéki gyalogtúra a János-hegyre
Kalandozz el ezen a dombos, alpesi tájon a Vendvidékben egy könnyed túrára!
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúrakilátóTúraKirándulások 10 km alattKörtúraLátnivalók Magyarországon+
Kékesi körtúra
A gyalogtúra a kékestetői csúcskőtől a TV-toronytól indul, és szép sziklaalakzatokat elhagyod, az út a Sötét-lápa nyergébe vezet téged.
KörtúraSzép kilátás+
A megelevenedett múlt nyomában
A Visegrádi-hegység lábánál elterülő Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban úgy fogod érezni magad, mintha időutazáson lennél!
gyalogtúraKirándulások 10 km alattTúraKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Ártéri Kék Keszeg
A túra bepillantást enged a Tisza árterének hangulatos természeti világába. A 16 km-es kirándulás tetszőlegesen rövidíthető.
gyalogtúraTúratanösvényKörtúraCsalád-és gyerekbarát+
Kerékpáros városnézés Budapesten
Tekerd körbe a fővárosunkat, és látogasd meg kerékpárral a leghíresebb látnivalókat a város különböző részein!
Budapesti túrákKörtúraBudapestkerékpáros túra+
Pimpós tanösvény és a Mulatós-hegy tengerszeme
Indulj el a Zemplén-hegység varázslatos táján, fedezd fel a rejtett kincseket és gazdag élővilágot Erdőbénye határában, ahol a múlt találkozik...
gyalogtúraTokaj-HegyaljaKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattKörtúra+
Családi kerékpártúra a Mátra szívébe
Útközben megnézheted a vájt farkasmályi borospincéket, vagy a vulkanikus utóműködés során keletkezett, legendák övezte Bába-követ is.
Szép kilátásKerékpártúrakisvasútkisvasút túra+
Szertúra Őriszentpéteren
Nézd meg Őriszentpéter legfontosabb nevezetességeit, élvezd a helyik vendégszeretetét!
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Tihany és Vászoly között csendes utakon
A Tihany és Vászoly között kanyargó 33 kilométeres túraútvonalon fedezheted fel a Balaton-felvidéket és elkerülheted a tömeget.
Vértes, Észak-dél
Ha egy természetközeli kikapcsolódásra vágysz, akkor tekerj le erre a körtúrára ami bemutatja neked Csákvár festményszerű tájképét!
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKerékpártúrakerékpáros túraTúravár+
Úrkúti-őskarszttól a kalandparkig
Csodáld meg Úrkút élettel teli erdeit az Úrkúti-őskarszt területén!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKirándulások 15 km alattLátnivalók Magyarországon+
Kerékpárral Bozsokról a festői Rohonci-tóhoz
Félórás könnyed kerékpártúrával elérheted Bozsokról a természetes fürdőtavat (Badesee Rechnitz). Hazafelé, a rohonci szőlőhegy takaros borospincéi között, panorámás környezetben ejtenek...
TúrakerékpárKirándulások 15 km alattKörtúraLátnivalók MagyarországonSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Villanegyeden és patakvölgyön át
Tekerj át a villanegyedek és a patakvölgyek világán!
Budapestkerékpáros túraBudapesti túrákKörtúraKülönleges élővilágkilátó+
Őrségi kerékpártúra
Útvonal: Szentgotthárd–Szalafő–Kondorfa Magyarország legnyugatibb településéről indul kerékpártúránk, kis forgalmú, jól kitáblázott úton haladunk. Eltekerünk a hangulatos Hársas-tó mellett – a...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Szurdokon át, Sasbércre fel
Kiváló barangolós útvonal szurdokkal, patakkal, várral és mesés kilátással.
TúratanösvényvárSzép kilátásEgyirányú túragyalogtúra+
Bányásztúra a határsáv mentén
A túra az egykor virágzó bányásztelepülést, a Sopron melletti Brennbergbányát járja körbe a magyar-osztrák határ és a vasfüggöny nyomvonalán.
KörtúraSzép kilátásTúra+
Zemplén változatos tájain, úton a Nagy Péter mennykőre
Olyan körtúra, melyben pazar panorámával fűszerezett természeti kincsekkel lehet találkozni, amely része az Országos Kéktúrának is.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúra+