
Túrainfó
A túra első szakasza a Szamos gátján, kiváló minőségű úton, és ideális körülmények között halad. Madarakat, őzeket és talán még vadnyulakat is láthatsz errefelé. Mindehhez párosul az a végtelen nyugalom, ami meg is alapozza a túra hangulatát.
Út közben minden településnél táblákról választhatod ki, melyik helyi nevezetességet szeretnéd külön programként meglátogatni. Ezek leginkább templomok, azokból tényleg nincs hiány errefelé. Ahány település, annyiféle templom – így igazán érdekes és izgalmas kulturális utazás is vár rád.
A gátról később is több alkalommal érdemes letértned majd, hogy minél több látnivaló beleférjen a programba. Komlódtótfalu felé másodszor is átkelsz a Szamoson, de mivel kompátkelésre nincs lehetőség, így körbe kell kerülnöd. A településen megnézheted a református templomot, de a Becsky-kúria jelenleg még felújítás alatt áll.
Csengersima felé egy kisebb szakaszon a közúton kell majd tekerned. Itt egy Árpád-kori református templom vár, amelyhez viszont már kerékpárút vezet.
Fehérgyarmatra kétféleképpen is visszajuthatsz. Ha nem feszélyez az országút, akkor Csegöld, Jánkmajtis és Zsarolyán irányából tekerhetsz vissza a városba. Ha a sok templomlátogatás mellett még további nyugalomra vágysz inkább, akkor a gáton visszavezető nyugalmas kerékpárutat is választhatod.
A túraleírás a Flowcycle közreműködésével készült.

Látnivalók
Kölcsey-Kende Kastély, Cégénydányád
A csodás angolparkkal körülvett kastélyban a család történetéről, a nemesi életről, a természetvédelemről és a Szatmár-Bereg természeti értékeiről szóló állandó kiállításokat tekintheted meg.

Ferde tornyú templom, Szamossályi
„Sályi ferde torony”-ként lett ismert a 80 cm-es dőlésű toronnyal rendelkező templom. Egy építési bakinak köszönheti a ferdeségét, ami közel állva hozzá nem is annyira feltűnő. Természetesen az alapzatot és az épületet is megerősítették, ezért teljességgel stabil és biztonságos az épület.
+ Programtipp
Csengeri református templom
A református templomot a Szamos-mente egyik legszebb műemlékének tartják. Nyolcszög alakzatú tornya és vakolatlan homlokzata miatt igazi különlegesség.

Adatok
Megközelítés
Fehérgyarmati Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Fehérgyarmat
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúra+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattKörtúra+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattSzép kilátás+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattSzép kilátás+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
Család-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+