Skip to main content
GyalogtúraTúraútvonalDél-DunántúlMecsek-Villány-Zselic

Villányi kilátóhelyek – a Tenkes és a Csukma-hegy

By 2020.06.03.január 8th, 2024No Comments

Túrainfo

A túra Túrony településről indul, a református templomtól, amelynek hajója az Árpád-korban épült. A falut elhagyva a zöld és sárga sáv jelzésen haladunk át Bisse településére. Innen nyugatnak tartunk a zöld sávon, majd az Országos Kéktúra becsatlakozásától a kék sáv jelzést követjük. Az ösvény a Csukma-hegy tetejére vezet fel, ahol a keresztnél jobbra fordulunk, és folytatjuk utunkat a Tenkes gerincén.

A Villányi-hegység egyik jellegzetes hegyvonulata a Tenkes-tető, találunk itt menedékházat és pihenőhelyeket is. A gerincen becsatlakozik a Csodabogyós tanösvény, amely a máriagyűdi kegytemplomtól indul a Tenkes-hegy csúcsára. A tanösvény névadója egy örökzöld cserjeféle, amelynek tüskés ágvégei ellaposodnak, ezeken találjuk piros bogyós terméseit. A tanösvényt követve számos érdekességet olvashatunk a táblákon, a hegy oldalában pedig egy kilátót is találunk, ahonnan délre tekintve láthatjuk Siklóst és Máriagyűdöt. A csúcs alatt nem sokkal egy kanyarban faházikó rejtőzik az erdőben, körülötte tűzrakó helyekkel, padokkal. A csúcsról a sárga jelzésen és a Mária-úton sétálhatunk vissza Túronyba.

Adatok

Országrész: Dél-Dunántúl
Időtartam: 1 nap
Túra besorolása: közepes
Túratípus: gyalogos
Táv: 15 km
Időigény: 5 óra

Megközelítés

Túrony, református templom, parkoló

Térkép

Útvonal

GPX letöltésMegtekintem az útvonalat

Látnivalók

Csodabogyós tanösvény, Siklós: 

A tanösvény a máriagyűdi Sarlós Boldogasszony-kegytemplom előtt elhelyezett tájékoztató táblától indul, és a sárga sáv turistaútvonalat követve járható be. A templomtól a Tenkes-hegy csúcsa alatt található kunyhóig vezető tanösvény körülbelül 2,5 kilométer hosszú. A tájékozódást segítik a nyomvonal mellé kihelyezett facölöpök, amelyeken a szúrós csodabogyó rajza látható. A végállomástól célszerű felkapaszkodni a hegygerincre, majd a kék sáv jelzésen keleti irányban haladva a sárga kereszt vagy a piros sáv jelzésen visszaereszkedni Máriagyűdre.

Máriagyűdi kegytemplom, Siklós: 

Az 1500 lelket számláló Máriagyűd ma már Siklós városrészének számít. A település az Árpád-kor óta híres Mária-kegyhely, búcsújáró hely. A barokk stílusban épült kegytemplomtól keletre található a szentkút. Ennek vizét a „gyűdi korsókban” vitték haza az idelátogató zarándokok. Máriagyűdön Mária-napkor és minden jelesebb katolikus ünnepen búcsút tartanak, évente 25-27 alkalommal. Rengetegen zarándokolnak el ide a katolikus hívők közül.

Siklósi vár:

A Villányi-hegység déli lábainál, egy 120 méter magas dombon látható a szinte teljes épségben megmaradt siklósi vár és az emeletes palotaépület. A román, gótikus és reneszánsz stílusjegyeket is hordozó várat egy 1294-ben kelt káptalani oklevél említi először. Az épületegyüttes központi magja a várkastély, amelyet magas várfalak és védművek, félköríves tornyok és bástyák öveznek. 2009–2011-ben felújították a keleti és déli várudvart, és kialakítottak egy látogatóközpontot, ahol számos kiállítás látható: várostörténeti tárlat, bútor- és fegyverkiállítás, Tenkes kapitánya panoptikum, képzőművészeti kiállítások.

+ Programtipp

Szársomlyó hegy:

A Szársomlyó egyedi növényvilága és a híres szoborpark miatt is érdekes látnivaló. Hazánk legdélebbi hegyén virágzik egyedül a magyar kikerics, kopár oldalai alatt árvalányhajtenger hullámzik. Maga a Szársomlyó a Villányi-hegység legmagasabb, 442 méteres hegytömbje, amely magányosan emelkedik a Dráva-sík fölé. A középhegység vonulatával és a Mecsekkel sem összefüggő, nyugati irányból cukorsüveg látványú mészkőhegy hossza 3,2, szélessége 1,7 kilométer. Nevébe azért került a „tar, kopasz” jelentésű szár előtag, mert meredek, sziklás déli lejtője nem tudott beerdősülni. Nagyharsány felé eső oldalát hatalmas barázdák szántják. A Szársomlyó keleti végén, Villány felé találjuk a szoborparkot. Nagyharsányban 1968-tól nyári képzőművészeti alkotótábor működött, az itt készült művekből közel 130 alkotást állítottak ki a helyi kőfejtőben. A szabadtéri szoborpark 2009-ben műemléki védettséget kapott.

Szolgáltatások

Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások

Turistainformációk, programok, rendezvények, szálláshelyek a térségben.

Pécs Tourinform

Hasonló túrák

Keress minket Instagramon!

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds