Képzeljük el, hogy készítünk egy filmet a mai Tisza-tóról, és levetítjük egy 50 évvel ezelőtt Sarudon vagy Poroszlón élő embernek. Valószínűleg azt hihetné, hogy a mai valóságunk valami különös párhuzamos univerzumból való. Pedig nem, csak visszaindultunk oda, ahonnan a folyószabályozások előtt elindultunk. 50 évvel ezelőtt született egy víztározó, amely az idők folyamán Tisza-tóvá és egy ember alkotta paradicsommá változott, és mi pedig pont készítettünk erről egy egész estés filmet.
Az 50 éves tó 49. évében egy három fős forgatócsoport egy éven keresztül filmezett a Tisza-tavon az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) felkérésére. A film pont úgy jött létre, mint a Tisza-tó élővilága: nem szándékolt következménye egy Tisza-tavi turizmusfejlesztési projektnek, amelyben apróbb fejlesztéseket hajtott végre a Közép-Tiszai Vízügyi Igazgatóság és az AÖFK. A gát aszfaltját több helyen javították, újraaszfaltozták, információs táblák kerültek ki a gátkorona mellé. Mint a legtöbb projekthez, ehhez is tartozott egy kommunikációs költségvetés, amelyet itt egyedi módon használtunk fel. Óriásplakátok és hirdetések helyett megkerestük Magyarország egyik legjobb természetfilmesét, Szendőfi Balázst azzal az ötlettel, hogy szeretnénk egy természetfilmet készíteni a Tisza-tóról. Olyan film volt a fejünkben (A többes szám első személye az AÖFK kommunikációs csapatát jelenti), ahol egy éven keresztül kísérjük figyelemmel a tó élővilágát. Azt az élővilágot, amelynek aktív résztvevője és legerősebb formálója az ember.
Balázs korábban már készített egy nagyszerű filmet a Tisza-tóról és annak 6 évszakáról, így jogosan vetette fel, hogy ez az új film mennyiben lenne más, és előállt azzal a gondolattal, hogy vegyük be a „buliba” Ljasuk Dimitryt, aki a Tisza-tóról a legtöbbet és leghitelesebben mesélt az elmúlt években, és ne csak narrátora, hanem aktív szereplője legyen a filmnek. A három fős stáb Fehér Zoltánnal lett teljes, aki szintén több nagysikerú természetfilmen keresztül jutott el odáig, hogy a legjobb magyar természetfilmesek között tartják számon.
1 év folyamatos jelenlét, számtalan forgatási nap, drámai aszály, a természet és ember közelségének dinamikája alakították a film történetének szálait. Olyan film született, amely magán viseli egy játékfilm fordulatainak az elemeit és egy természetfilm képi világának gazdagságát.
Az, hogy teljes éven keresztül kísérjük a tó hőseit – a madarakat, halakat, embereket, hüllőket és más emlősöket – lehetőséget ad arra, hogy a különböző élethelyzetek drámáit megismerjük. Bepillantást nyerünk egy szürkegém pár családalapítási nehézségeibe, a bébiteknősök életveszélyes és vakmerő tóig tartó kalandjába, megfigyelhetjük a fattyúszerkők és egy réti héja légiháborúját vagy épp a busák „kungfu” bemutatóját.
Egész estés, nem szokványos hosszúságú, 85 perces film készült, amelynek képi világát fantasztikus zenei aláfestés kíséri. Nem csoda, hiszen Balázs, a film rendezője egyben képzett zenész is. A narrációt szintén Balázs írta, és az emberi szereplő, Dimitry meséli el nekünk, aki nem egy kívülálló narrátor, hanem a láthatóan a tó részeként, fontos szereplőjeként meséli és át is éli a történeteket.
Az élet, amely a Kiskörei Vízerőmű megépítése nyomán sarjadt valóban csoda, a filmben néhány ponton paradicsomi állapotnak hat, de több ponton is ezt az állapotot fenyegeti az emberi tevékenység. A film is megmutatja, hogy két út áll előttünk: az egyik lehetőséget ad a visszatérésre a paradicsomba, a másikat mindenki ismeri.
A Tisza-tó – Az ember alkotta paradicsom egész estés természetfilm másfél órában tárja eléd a tó kincseit. Ha nem bírod kivárni a szeptembert, látogass el egyik premier előtti vetítésünkre!
További blogposztjaink
Bringás tókörök – ne csak kerülgesd, kerüld meg őket!
Válogatásunkban most összeírtunk nektek 5 olyan kerékpártúrát az országban, amellyel remekül összeköthetitek a tulipánszüretet.
Csatlakozz be itthon az EuroVelo egész Európát átszövő kerékpárút-hálózatába!
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Ne csak a kereket pumpáld, irány a pumpapálya!
A pumpapálya egy remek edzési lehetőség akár bringázol, akár gördeszkázol, görkorcsolyázol vagy rollerezel.
Érkezz a bringáddal a Fertő tóra!
Ahogy megérkezett az igazi tavasz, elindultak a Fertő-táj vonatjáratok! Mostantól augusztus végéig közlekedhetsz velük hétvégenként Sopron és az ausztriai Neusiedl...
Nézz szét túráink között!
Hegyhát 15 gyalogtúra
Indulj el a Vasvár természeti világába, és csodáld meg a szőlőhegyeket, vagy a Parkerdőt!
Különleges élővilággyalogtúraTúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Fedezd fel a Hortobágy-Berettyót!
Szarvasról induló körtúránkon igazán mélyre merülhetsz a Körösök világában.
KörtúragyalogtúratanösvényTúra+
Szilvásváradi körtúra kisvasúttal és gyalog
A Szalajka völgye hazánk egyik legkedveltebb túrahelye. Nem véletlenül: a kirándulók gyönyörű látnivalókat nézhetnek meg, a kisvasút rajongói pedig végigroboghatnak...
Család-és gyerekbarátgyalogtúrakisvasútTúrakisvasút túra+
A Wenckheim-kastély és a Kígyósi tanösvény titkai
Kulturális és természeti értékeket egyaránt megcsodálhatsz ezen a rövid kiránduláson. A Weckheim-kastély főúri pompája és a Kígyósi-puszta egyaránt lenyűgöző.
TúratanösvényCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraKirándulások 10 km alatt+
Bökényi kör
Az Országos Kékkör legfiatalabb útvonalának egyik szakaszán, árvízvédelmi töltésen tekerve fedezd fel az egykori folyómedrek által szabdalt tájat és figyeld...
Körtúrabökényi duzzasztószéchenyi liget+
Körmend környéke és az Őrség szépsége (VHR 4 túra)
Körmendről, a Batthyányak városából indul körtúránk, ami a környező, szőlőtermesztésről híres vidék mellett érinti a festői szépségű Őrséget is.
KerékpártúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A madárvilág nyomában kerékpárral a Fertő tó környékén
A hatalmas Fertő-tó partján nagyon különleges vidéken járunk. Ez a madárvilág és nádasok birodalma, ahol sokkal közelebb kerülhetünk a természethez,...
KörtúraKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKülönleges élővilágKerékpártúra+
Bepillantás az Alföldi Kéktúra világába
Szarvasról induló túránk természeti és történelni adottságokban egyaránt bővelkedik. Bakancsot fel, irány az Alföld!
tanösvényTúraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
Kismaros-Zebegény túra
Pattanj föl a híres királyréti kisvasútra, miközben Zebegény pezsdítő levegője fellendíti a kedvedet a környék bebarangolásához!
gyalogtúraTúrakisvasútKörtúraCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaház+
Kerékpáros városnézés Budapesten
Tekerd körbe a fővárosunkat, és látogasd meg kerékpárral a leghíresebb látnivalókat a város különböző részein!
Budapesti túrákKörtúraBudapestkerékpáros túra+
Panorámás felfedezőtúra a Kő-hegyen
Bár a hegy megnevezés utalhatna egy nehéz túrára, ebben az esetben nevezzük ezt inkább könnyű kirándulásnak, amit akár gyerekek is...
KörtúratanösvénySzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúraTúraKirándulások 10 km alatt+
A Rákócziak nyomában kerékpáros körtúra
A Rákóczi családhoz kötődő környékbeli helyszíneket járja körül ez a vadregényes, kihívásokat sem nélkülöző túra.
Kulturális/történelmi értékekKörtúraSzép kilátás+
Kéktúrázz a fővárosban!
Ha még nem kezdtél neki a Kéktúrának, itt az alkalom. Ez a legjobb hely, hogy elkezd, ha a fővárosból indulsz...
kéktúraTúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Zöld körút
Indulj el egy rövid, de élményekkel gazdag túrára Budapest környékén, és utazz libegővel, kisvasúttal a látnivalókhoz!
Kulturális/történelmi értékekBudapesti túrákKülönleges élővilággyalogtúrakilátóBudapestKörtúraKirándulások 15 km alatt+
Soproni kiruccanás két keréken
Sopronból egy rövid bringatúrán csodálhatod meg a Fertő vidékét és különleges állatvilágát. A kiváló kerékpárút a pont az „i”-re.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágkerékpáros túraKörtúra+
Mátrai várak
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátás+
Bakonyjárók paradicsoma
Hódítsd meg a Bakonyt az új építésű via ferratán, majd lazulj el a környező településeken lévő, fantasztikus programokat kínáló létesítményeknél!
gyalogtúraTúraKirándulások 15 km alattvárLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Vártúra a Cserhátban – Szanda
A Cserhát egyik legszebb kilátással kecsegtető középkori várromjához vezet ez a kellemes, de nagyon látványos túra. Indulj el!
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Borvidéki túra
A Csókakői vártól induló túránkon bájos tisztásokon és háborítatlan bükkösökön keresztül jutsz el a móri borvidékre.
TúraKirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Pimpós tanösvény és a Mulatós-hegy tengerszeme
Indulj el a Zemplén-hegység varázslatos táján, fedezd fel a rejtett kincseket és gazdag élővilágot Erdőbénye határában, ahol a múlt találkozik...
Tokaj-HegyaljaKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Tájak és kultúrák találkozása
A Gömör–Tornai-karszt keleti és az Abaúji-medencedombság nyugati peremén haladó körtúrán a Szalonnai-karszt tömbjét kerüli meg. A túra javasolt kiinduló- és...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKörtúra+
A Balaton-felvidék titkai – Alsóörstől Csopakig
Útvonal: Alsóörs–kilátók–Miske-szikla–Malom-völgy–Király-kút–Csopak A túra Alsóörsről indul, ahová kényelmesen el lehet jutni vonattal vagy autóval, majd a túra végén Csopakról könnyen...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekEgyirányú túra+
Hullámzó dombok körtúra
Látnivalókban gazdag könnyű túra, hullámzó dombok között.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Kerékpártúra Pécs belvárosából a malomvölgyi-tavakhoz
Ez a túra a belvárosból elkalauzol a pécsiek egyik kedvelt kirándulóhelyére, a Malom-völgyi tavakhoz. A túra könnyű, szinteket alig kell...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKerékpártúraTúra+
Drégelypalánk: Szondi szarkofágjától az Ipoly-partig
Az ezerarcú Ipoly-völgy talán legszebb részeit nézheted meg ezen a túrán.
Szép kilátásKirándulások 10 km alattA Duna-Ipoly Nemzeti Park ajánlásával+
Rábavidéki körtúra
Indulj el ezekkel a különféle programokkal teli élménytúrán az Őrségbe, és mássz fel kilátóra, tekintsd meg nemzeti kulturális emlékeket és...
KörtúraKözépkori templomokSzép kilátásLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilággyalogtúraTúrakilátó+
Két keréken az Alföld legpompásabb kastélyától a végtelen rónákig
Kulturális és természeti értékeket egyaránt megcsodálhatsz ezen a rövid kiránduláson. A Weckheim-kastély főúri pompája és a Kígyósi-puszta egyaránt lenyűgöző.
Pihenők és kilátók útja a Mecsek mediterrán lejtőin
A rövid túrán pompás kilátások nyílnak előtted Pécs városára és a Mecsekre. A kisvasút és az állatkert kiváló kiegészítés a...
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátkisvasútTúrakisvasút túra+
Duna-parti kerekezés
Fogadd el a kihívást, és nézz körbe a Dunakanyar teljes területén, ahol rengeteg természeti és építészeti csoda vár!
Földtani érdekességekturistaházTúraVonaltúrakisvasútkerékpáros túraCsalád-és gyerekbarát+
Fel, a Lila-hegyi kilátóba
A családbarát túrán páratlan panoráma tárul elénk a Lila-hegyi kilátó tetejéről.
Kirándulások 10 km alattA Fertő-Hanság Nemzeti Park ajánlásávalKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+