
Túrainfó
Budapestieknek a legelérhetőbb szakasz az Országos Kéktúra 1160 km-es útvonalából a 14-es számú. Annyira kézenfekvő ez a túra, hogy tömegközlekedéssel mehetsz a startpontra, és ugyanilyen könnyen haza is jutsz a végéről. A szakasz Hűvösvölgyről indul, és nyílegyenesen a Hármashatárhegyi vitorlázórepülőteret veszi célba. Az ember hamar elfejelti, hogy egy kétmilliós városban van… Az első igazi látnivaló az Oroszlán-szikla, mellyel mindenképp fotózkodj egyet! Továbbkapaszkodva eléred a túra első kilátópontját – mert hogy lesz belőle pár. A lassan száz éve itt tornyosuló Árpád-kilátóból nem csak a Budai-hegyek déli részére látsz rá, de Budapestre, és a kanyargó Duna hídjaira is.

Egy kis hullámvasút (ereszkedés, mászás) után a következő kilátóhoz érsz, amelynél mindenképp meg kell állnod, és nem csak azért, hogy beüsd a kék bélyegzőt az igazolófüzetedbe. A Hármashatár-hegy Guckler Károly-kilátója több szempontból is érdekes. A látvány itt sem elhanyagolható, és most északra is látható a horizont a Visegrádi-hegységgel. Ha hosszabb szünetet tartanál, ajánljuk a Hangás Bistrót, étellel-itallal ellátva indulhatsz neki a túra utolsó harmadának. Ezen a szakaszon kevesebb a látnivaló, de a természeti környezet itt is elragadó. Ha leereszkedtél a völgybe, pecsételj, és örülj: teljesítetted életed első Kéktúra-szakaszát!
Látnivalók
Budai kilátók
360 vagy 499 méter magasból nézhetsz körül a túrán, legalábbis ilyen magasan van az Árpád-kilátó és a Guckler Károly-kilátó. Előbbi 2029-ben ünnepli első évszázadát, utóbbi 2016-ban készült el. Az Árpád-kilátó leginkább déli irányban mutatja meg a tájat. A kőépítésű, szinte várkastélyhoz hasonló épület borostyánnal befutva egészen mesebeli hangulatot teremt. A Guckler Károly erdőmesterről elnevezett kilátó merőben újabb: fagerendái modern, geometrikus formát alkotnak.
+ Programtipp
Széchenyi-hegyi Gyermekvasút
A vasút a maga nemében páratlan látványosság, ahol gyermekek irányítják a vonatok közlekedését. A kisvasút vonala Széchenyihegy állomástól Hűvösvölgyig tart. A két végállomáson kívül a vonatok 6 helyen állnak meg menetrendszerűen, Normafán, Csillebércen, Virágvölgyben, Jánoshegyen, Szépjuhásznén és Hárshegyen. A budai hegyvidék kilátói, erdei játszóterei, kegyhelyei és más érdekes pontjai az állomások és megállóhelyek közelében fekszenek.

Pál-völgyi-barlang
A fővárosban, pontosabban a főváros alatt található a Mátyás-hegyi barlang, mely a Pál-völgyi barlangrendszerhez tartozik. Itt is bátran összekoszolhatod magad, sőt akár gyerek szülinapi zsúrt is szervezhetsz ide!
Adatok
Megközelítés
Számos autóbusz és villamos végállomása a Hűvösvögy megálló.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Különleges élővilágVízitúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Kulturális/történelmi értékekVízitúraSzép kilátás+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Kirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+