Sümeg térségében és a Bakonyban folytatódik a Muzsikál az erdő országjárása
Április 22. és 24. között első alkalommal rendezik meg Sümeg és a Bakony térségében a Muzsikál az erdő rendezvénysorozatot, amely szakvezetéses sétákkal, koncertekkel, illetve családi- és gyerekprogramokkal várja az érdeklődőket. Az Aktívan Itthon Program részeként megvalósuló eseménysorozat célja, hogy a környezettudatos és fenntartható életformát népszerűsítése az erdő, a zene, valamint a művészet erejével úgy, hogy közben lehetőséget teremt a szabadidő aktív eltöltésére nemcsak a térség lakói, de az ide látogató turisták számára is.
2022. április 22. és 24. között szervezik meg a „Muzsikál az erdő a Pannon-táj szívében” elnevezésű rendezvényt, így a 19. éve zajló programsorozat most először látogat el Sümeg és a Bakony térségébe. Pénteken a sümegi Püspöki Palota Kertjében, szombaton Sümeg-Sarvalyon, vasárnap pedig Farkasgyepű–Hubertlakon tartják az eseményeket, ahol medvehagymás tavaszi virágszőnyeg várja az erdőt és a művészeteket kedvelő családokat a bükkóriások alatt. A testi-lelki feltöltődést a tavaszi időjárás biztosítja, miközben a napsütésben élvezhetjük a klasszikus és népzenét, az erdei sétákat, valamint a sporteseményeket.
Sümegen délutántól helyben készült termékek bemutatóját, különböző kézműves foglalkozásokat, a Ládafia Bábszínház előadását, illetve Szabó Lajos erdőmérnök természetismereti élménysétáját élvezhetik az eseményre kilátogatók, az estét pedig Pál István Szalonna és bandájának koncertje zárja. A másnap egy aktív programmal veszi kezdetét, hiszen kerékpártúra indul Keszthelyről Sümeg-Sarvalyra, ahol kiscsoportos családi élményprogram, kézműves-foglalkozások és a Nemzeti Művelődési Intézet foglalkoztató standja várja az érdeklődőket. Mazál István erdőpedagógus interaktív játékokkal készül az erdő és a víz kapcsolatáról, de fellép többek között a Monarchia Szimfonikus Zenekar, a Duna Művészegyüttes és Bohém Ragtime Jazzband is. A divat szerelmesei is találnak maguknak csemegét, ugyanis a Réthy Fashion környezetbarát kreációi egy erdei divatbemutatón mutatkoznak be.
A közönség vasárnap Huszárokelőpusztáról erdei kisvasúttal juthat el Farkasgyepű-Hubertlakra, ahol a bakonyi erdők értékeit Lunk Eszter erdőmérnök mutatja meg, de a földtörténeti kérdések iránt érdeklődők akár Futó János geológus túráján is részt vehetnek. A népi kézműves-foglalkozások mellett lesz interaktív játék, Ringató-foglalkozás, kiállítás, ismeretterjesztő előadás, bábszínházi produkció. Fellép Corpus Harsona Quartet és Szokolay Dongó Balázs, valamint Csík János és a Mezzo.
Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) szervezésében megvalósuló Aktívan Itthon Program – melynek a Muzsikál az erdő is része – egyszerre segít azoknak az aktív turizmusban és szabadidősportban jelenlévő szolgáltatóknak, akiket súlyosan érintett a járvány, valamint támogatja az olyan aktív életmódot kínáló rendezvényeket, melyek lehetőséget teremtenek a közönségnek ahhoz, hogy egészségesen, mozogva fedezzék fel az ország legszebb részeit. Így a programsorozat valóban minden fontos túratípusra kiterjedően hívja a családokat a természetbe az Írottkőtől a Tiszahátig. A sorozat közös eleme, hogy a legtöbb program ingyenes vagy jelképes részvételi díjjal vehető igénybe.
További híreink
Csodák várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
5 helyszínen az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Átalakul a chipsadó, ami mostantól az aktív életmódot támogatja
Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt.
Kalandozni hív a Szigetközi Kalandtérkép
A Kalandtérkép hat kategóriába sorolva gyűjtött össze a különböző típusú szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a legizgalmasabb gasztronómiai élményeket, a természeti...
Nézz szét túráink között!
Irány Zemplén legmagasabb pontja
Díjnyertes túra a Zemplén legmagasabb pontjára, ahol a szomszédos Szlovákiába is átláthatunk.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúrakirándulásKirándulások 15 km alattKörtúra+
Élmény kerékpártúra az Őrségben (Őrség 4)
Az Őrség kitáblázott kerékpáros útvonalai közül az Őrség 4 a leghosszabb és talán az egyik legérdekesebb is, érdemes egy teljes...
Különleges élővilágKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Változatos terepen a Velencei-hegység körül
A Velencei-hegység szinte minden gyönyörűségét megcsodálhatod, ha terepkerékpárra pattansz. Hova indulj? Mutatjuk.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúrató+
Tekerés erdei utakon
Utazz el egy igazán varázslatos helyre, ahol átölel a természet! Ez a tatai kirándulás átvezet Agostyánon és a környező településeken,...
Szép kilátásKerékpártúrakerékpáros túraTúrakastély+
Kerékpáros kalandkör Sopronból
Egy remek kerékpáros kirándulást ígér a Sopronból induló körtúra, ahol a Fertő madarait is meglesheted közelről.
Különleges élővilágkerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A pákászok tanyája – Tiszavirág sétaút és Örvényi pákász tanösvény
A Tisza-tó gyöngyszemének, a belső Göbe-tó vadregényes vízi világával két egymásba fonódó tanösvényen ismerkedhetünk meg.
Különleges élővilágKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Bujáki sárgarigó túra a Sasbércre a várromon át
Ezen a látványos gyalogtúrán ellátogathatsz a Bujáki várhoz, és az ország egyik legszebb kilátójához, a Sasbérc kilátóhoz.
Földtani érdekességekKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Szamos menti körtúra
Ezen a túrán felfedezheted a látnivalókban gazdag Szamos menti kis falvakat.
Kulturális/történelmi értékekKözépkori templomokKörtúraSzép kilátás+
Velencei-tó kör két keréken
A Velencei-tó sokak első tókerülése. Nincs sok emelkedő, viszont annál több látványosság. A nádasok madárlakossága is lenyűgöző.
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbaráttó+
Templomchill két keréken a Felső-Tisza vidéken
Ha kiszakadnál a stresszes mindennapokból, és a templomok sem állnak távol tőled, akkor igazi testi-lelki kikapcsolódást és feltöltődést nyújthat számodra...
Középkori templomokKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Gyalogtúra a Mecsek legszebb völgyében
Sokan csak így ismerik, a „magyar Svájcban”. A Mecsek egyik legismertebb túrája, ahol tiszta és csendes falukban, patak és vízesés...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúrakirándulásKörtúraKirándulások 15 km alattSzép kilátás+
Vendvidéki bringás körtúra, Szentgotthárdról
Ez a kerékpárostúra is Vendvidékre kalauzol, ám ezúttal szentgotthárdi kiindulóponttal, így több időd jut magadba szívni barátságos hangulatát.
Különleges élővilágKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Két keréken a vulkáni eredetű hegyek körül
A túra kiindulópontja Sátoraljaújhely, ahol a Magas-hegyek környéke egész napra tartogat látnivalót és programot.
kilátóKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKerékpártúra+
Márianosztrai kör – ízelítő a Dunakanyar és a Börzsöny látnivalóiból
Kellemes kis ízelítő ez a kör a Dunakanyar és egyúttal a Börzsöny szépségéből is. A túra rövidsége miatt akár családoknak...
KerékpártúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Őrségi teker(g)és a gerencsérek földjén (Őrség 2)
Őriszentpétert egy bemelegítő dombbal hagyjuk magunk mögött. A Bajánsenye felé vezető közúton az egykori Maginot-vonal részeként épített bunkert találunk, majd...
Különleges élővilágKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Fazekasság és gótika az Őrségben
Útvonal: Őriszentpéter–Bajánsenye–Magyarszombatfa–Velemér–Szentgyörgyvölgy–Kerkáskápolna–Pankasz–Őriszentpéter A kiváló kerékpártúra-terepnek számító Őrség legszebb részeit lehet felfedezni ezen a túrán. Az Őrség nevét arról kapta, hogy...
Különleges élővilágKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Tekerés az ősi tenger nyomaihoz
A Salgótarjánból kivezető északkeleti kerékpárút az oligocén kori ősi tenger felé vezet, amikor Bárnát veszed célba.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Határon és „időn” át
Fedezd fel a Cseres-hegység világát, ahol hatalmas fák, óriási páfrányok, dús aljnövényzet és korhadó törzsek között visz az utad.
Földtani érdekességekKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Budapestről a csodás Dunakanyarba
Valószínűleg a budapestiek és az ország közepén lakók kedvenc bringatúrájáról van szó. Szinte végig kerékpárúton, sűrűn közlekedő vasútkapcsolattal párhuzamosan, ártéri...
KerékpártúraVonaltúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Vértes, Észak-dél
Ha egy természetközeli kikapcsolódásra vágysz, akkor tekerj le erre a körtúrára ami bemutatja neked Csákvár festményszerű tájképét!
TúravárSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKerékpártúrakerékpáros túra+
Egy szelet Gerecse
Vegyél részt egy élvezetes kerékpártúrán, ami a szemed elé tárja Gerecse változatos és káprázatos dűlőit és erdeit!
Szép kilátásKerékpártúrakerékpáros túraTúra+
Szendrői Ördög-gát túra
A Telekes-völgy vadregényes sziklaszorosa minden évszakban felejthetetlen látványt nyújt, legszebb szakasza Ördög-gát sziklája és közvetlen környezete, melyet túránk során fedezünk...
Szép kilátásFöldtani érdekességekKörtúra+
A Kékestető árnyékában – könnyed tekerés a Mátra útjain
Ha te sem a csúcstámadás céljából tekeregnél a Mátrában, ez a könnyített túrajánlat neked való. Ha pedig a Sár-hegyet is...
KerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Játékos gyalogtúra a Fürkész ösvényen
A 20 állomáshellyel rendelkező Fürkész ösvényen kényelmes séta keretében jól szórakozhat az egész család. Érdekes feladatok és változatos helyszínek várnak...
Az Aggteleki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Színek, illatok és panorámák a Nivegy-völgyben
Pattanj bringára és ismerd meg a Nivegy-völgyet. Utad során ellátogathatsz a dörgicsei Levendáriumba, majd a Szent Balázs-hegyen fantasztikus kilátás és...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKerékpártúra+
Betyárok és lovagok – 6. Alpannonia® light körtúra
A csepregi erdők és tavak az Írottkő Natúrpark igazi gyöngyszemei a kényelmes tempójú túrákat kedvelők számára.
tóTúraKirándulások 10 km alattKörtúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Zöld körút
Indulj el egy rövid, de élményekkel gazdag túrára Budapest környékén, és utazz libegővel, kisvasúttal a látnivalókhoz!
BudapestKörtúraKirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekBudapesti túrákKülönleges élővilággyalogtúrakilátó+
Kerékpárral a holtágak birodalmában
Útvonal: Gyomaendrőd–Csárdaszállás–Mezőberény–Köröstarcsa–Körös-gát–Gyomaendrőd Túránkra Gyomaendrődről indulunk, itt a kerékpárút a 46-os főút mellett halad. Érdemes letérni róla, és szabadon tekeregni a...
KörtúraSzép kilátásKülönleges élővilág+
Vadasparki nagykör
Indulj el, és látogass meg vadasparkokat, arborétumokat, majd utazz a budapesti gyermekvasúttal ezen a túrán!
kilátóBudapestBudapesti túrákKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
A nyugati Bakony gyöngyszemei
Fedezd fel kerékpároddal a Bakony legvadregényesebb helyeit ezen a megmérettető túrán, tele élményekkel!
KörtúraKulturális/történelmi értékekkerékpárTúravárLátnivalók Magyarországon+