
Túrainfó
Dunakiliti környéke sok izgalmat tartogat a rutinosabbak számára is, hiszen a víz nyugodt folyását néhol gyorsabb sodrású ágak, illetve elbontott zárások teszik izgalmassá, így ehhez a túrához ajánlott a rutinos kormányos.
A körtúra a Vadvíz Kempingből indul és ide is érkezik vissza. Az út első része egy lassú folyású ágon, sodrással szemben indul. Aki nem tud evezni, itt könnyen elsajátíthatja az alapokat. Egy nagy elágazásba érve sodrásirányba fordul a túra. A Szigeti-Duna-ágon csorogva lefelé bokorfüzesekkel és fehérfűzzel benépesülő fiatal szigetek mellett halad el a hajó. Körülötted kormoránok és récék keresgélik táplálékukat. Egy újabb elágazás után kis kitérővel zöld szőnyegen, majd a csendes, vadregényes Szirtl-tavon és a Szirtl-ágakban evezhetsz. A további út némi izgalmat is tartogat.

Keresztezve a Szigeti-Duna-ágat egy keskeny, vadregényes ágon evezel, ami egyre szélesedik, majd becsatlakozik a gyorsabb folyású Szigetelő-ágba, melynek szakadó partjában gyurgyalagok fészkelnek. Ezt követően rövid pihenő következik egy kavicszátonyon, majd az erős sodrásban gyorsvonat sebességgel úsztathatod magad lefelé, hogy a többiek a zátony alján „kihalásszanak”. Hamarosan az Árpa-sziget mellett a Napóleon film pontonhidas csata jeleneteinek a helyszínére érkezel, majd elhagyva a doborgazi kikötőt a megnyitott Ferde-gáton keresztül átevezve a Flóri-kapuhoz érkezel. A Görgetegi bukónál emelni kell, ami az eddigi szintkülönbséget lefelé kompenzálja a visszaúton. Itt jót fürödhetsz és pihenhetsz is, majd fél óra laza evezéssel vissza is érkezel a Vadvíz Kempinghez.

Látnivalók
Hallépcső a Szirtl-tavak végében
2019-ben készült el az addig halak számára átjárhatatlan sziklás ágvégzárás helyén ez a nagyszerű ökológiai folyosó, melyen szinte az összes honos halfaj áthaladhat.

Dunakiliti Duzzasztómű és a fenékküszöb
Dunakilititől nem messze épült fel a duzzasztómű, felette pedig kialakították a fenékküszöböt, melynek segítségével a vízpótlást oldják meg. Ha erre jársz a duzzasztómű hídjáról érdemes megnézni a hullámzó vizet.

Millenniumi tölgy, Dunakiliti
A város jelképe ez a kocsányos tölgy, amely a templom előtt található. A fát 1896-ban, a Honfoglalás ezeréves évfordulójára ültették hat másik tölgyfával együtt, amelyből mára már csak ez az egy fa maradt fenn.

+ Programtipp
Cunovo – Dunacsun
Duzzasztómű, rafting pálya és a Danubiana Modern Művészetek Galériája a rajkai trianoni zsiliptől 5 km-re található. Kalandvágyóként ki is próbálhatod a vadvízi evezést az épített beton pályán, ahol nemzetközi versenyeket is rendeznek.
Adatok
Megközelítés
Autóval Mosonmagyaróvárig M1 autópályán, onnét a Feketeerdőn és Dunakilitin át a duzzasztómű üzemi útjáig, a Gyümölcsös utcáig, majd azon egyenesen a Vadvíz Kempingig. Tömegközlekedéssel: vonattal Mosonmagyaróvárig, majd autóbusszal Dunakilitiig, onnét 3,7 kilométer gyalog vagy saját esetleg bérelt kerékpárral a kempingig.
Vadvíz Kemping, Dunakiliti 9225
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Vadvíz Kemping és büfé
Dunakiliti hullámterében az egyetlen kemping és vendéglátóhely, hajókat és túravezetést is biztosítanak az érdeklődőknek.
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúra+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátás+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Család-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Család-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
Kirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+