Hajtánypálya épül a Szegedtől körülbelül 50 km-re elhelyezkedő Csaj-tó mentén. A fejlesztés célja, hogy környezetbarát módon mutassa be a tó természeti környezetét és páratlan madárvilágát a látogatóknak. Az építés első üteme várhatóan 2022 tavaszára készül el.
A Csaj-tó töltésein az 1960-as évek végén építettek ki egy 15 km hosszú, keskeny nyomtávú kisvasút-hálózatot a halastavak közötti szállítás lebonyolítására. Ezt a meglévő pályarendszert kihasználva egy lábbal hajtható hajtánypálya kialakítását tervezi a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, amellyel élményszerűen lehet majd felfedezni a tavak élővilágát.
Az építés két ütemben zajlik majd. Először egy rövidebb, 4 km-es kör, majd később egy hosszabb, 7 km-es körpálya létesül. A sínek mellett az évek során megrongálódott töltéseket és gátakat is helyreállítják, továbbá fogadóépületet és kiszolgáló létesítményeket is építenek. A kötött nyomvonalas hajtánypályáról a madarak életébe zavarás nélkül tudnak majd bepillantani a látogatók.
Egyedülálló madárvilág
A csaj-tavi tórendszer mélyebb részein a hazánkon átvonuló liba- és récefajok ezrei táplálkoznak és pihennek vonulási időszakban, a sekélyebb részek pedig a gázló- és partimadaraknak nyújtanak tökéletes élőhelyet. A nádasokban hazánk gyakorlatilag összes gémféléje költ, a 4-es tóban kialakított mesterséges szigeten évente 5-700 pár dankasirály, 220-300 pár szerecsen sirály és 10-20 pár küszvágó csér költ. A természetvédelmi kezelésnek köszönhetően idén először a Csaj-tó 9-es tavában kialakított zátonyon a hazánkban fészkelő gulipán állomány hozzávetőleg kétharmada, mintegy 280 pár rakott fészket. A késő őszi és téli hónapokban rendszeresek az északról erre kóborló, hazánkban különlegesnek számító madárvendégek megjelenései, mint például a kékfarkú, barna füzike, csüllő vagy rövidcsőrű lúd.
Fotók: Daróczi Csaba
További híreink
Tokaj-Hegyalján csak a bor tud megszamorodni!
Tokaj-Hegyalján bőven kijut az élményekből egy-egy bortúra során!
Ismerd meg az aprófalvak és a kastélyok varázslatos hazáját! – E-bike túrák a Cserehátban
Kalandra fel, és éld át a Cserehát varázsát vezetett e-bike túráink egyikén!
Töltődj fel élményekkel a Bakonyban, a szurdokok és a betyárok földjén! – Bakancslista
Bakancslistás túratippek a Bakonyban.
Nézz szét túráink között!
Börzsönyi körtúra kerékpáron – Verőce
Útvonal: Verőce–Kismaros–Szokolya–Kóspallag–Márianosztra–Szob–Verőce Kerékpáros körtúránk Verőcéről, a Csattogó-völgyből indul, és oda is érkezik vissza. Útközben megcsodálhatjuk a Börzsöny legpompásabb helyeit és...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A délibáb érintése – a varázslatos Hortobágy
Túránk a Fekete-rét tanösvényt is érinti, ahol pallóúton sétálva figyelhetjük meg a hortobágyi mocsár változatos élővilágát.
Család-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágKörtúraKulturális/történelmi értékek+
A horgászok paradicsomától a zarándokok forrásáig
A nógrádiak kedvenc horgásztavától így izgalmas útvonalon jutsz el az egyik legszebb és leghíresebb keresztény zarándokhelyre, Szentkútra.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Vendvidéki zsidai bolyongás
Igazi erdei élménytúra, ahol végtelennek tűnő erdők, vadregényes patakok, gyönyörű rétek és kis tisztások váltják egymást.
Kulturális/történelmi értékekKörtúraSzép kilátás+
Könnyed túra a várak és a természet szerelmeseinek
Elmélyülhetünk a vár természeti környezetének szépségében és belepillanthatunk Regéc akkori és mai életébe.
Szép kilátásAz Aggteleki Nemzeti Park ajánlásával+
Hévíz-Zalaszántó sztúpa-túra e-bike-kal
Kerékpártúra változatos, dimbes-dombos tájakon Hévíztől a Zalaszántói Sztúpáig és vissza.
Kerékpárral Bozsokról a festői Rohonci-tóhoz
Félórás könnyed kerékpártúrával elérheted Bozsokról a természetes fürdőtavat (Badesee Rechnitz). Hazafelé, a rohonci szőlőhegy takaros borospincéi között, panorámás környezetben ejtenek...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátTúrakerékpárKirándulások 15 km alattKörtúraLátnivalók MagyarországonSzép kilátás+
A Tisza-tó vadonja
A Tisza-tó igazi madárparadicsom – a természet szépségeinek felfedezésére indulunk ezen a kalandos vízitúrán.
Szép kilátásKülönleges élővilágKörtúra+
Vízitúra a Rába legszebb szakaszán
A Rába hazánk egyik legvadregényesebb, legromantikusabb és legtermészetesebb állapotban megmaradt folyója. Az osztrák Alpokban ered, majd Szentgotthárd mellett éri el...
Egyirányú túraKülönleges élővilág+
Kígyósi gyalogtúra
Erre a túrára jobb, ha viszel magaddal távcsövet is, mert erdei és pusztai élőlények sokaságával találkozhatsz 😉
A Körös-Maros Nemzeti Park ajánlásávalKörtúraKirándulások 10 km alatt+
Ismerd meg Döröskét!
Bringázz el Döröskére ezen a nyugalmas túrán, ahol mesebeli látvány, és számtalan hagyományörző helység vár!
Kirándulások 15 km alattLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágTúrakerékpár+
Pusztai barangolás Bugacon
Az Alföldön kevesen hódolnak a gyalogos természetjárásnak, aminek több oka lehet: a rohanó világ, a nyári forróság, vagy éppen az...
A Kiskunsági Nemzeti Park ajánlásávalKörtúraCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kilátótúra a Malomtelelő-tó mentén
Utazz be a Gemencbe kisvasúttal, majd ismerd meg Pörböly különleges élővilágát!
VonaltúraKirándulások 15 km alattSzép kilátásKülönleges élővilággyalogtúra+
Az Erdőország vadonjában
Tekerj az életteli vadonban a Zselicben, vagy nézd meg Kaposvár várost illetve próbáld ki a Zselici Csühögőt!
KörtúraKulturális/történelmi értékekKerékpárútTúrakerékpárkerékpáros túra+
Keszthelyről a Rezi várig hegyikerékpárral
Hódítsd meg a Rezi várat kerékpáron! A 44 kilométer hosszú útvonal, sok látnivalóval emelkedőkkel, terepszakaszokkal.
Szép kilátásKerékpártúraKörtúra+
Füred-Tihany-Füred: minden egy mini kerékpártúrában
Rövid családi túra Füred-Tihany-Füred vonalon, amiben minden benne van, ami egy családi kerékpártúra során élményt adhat.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Ökofalvak túrája
Lesd meg a Bükkösdben eldugott Ökofalvakat, ahol magyarországi népiesség mesés emlékeket hagy majd Benned!
Látnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekturistaházgyalogtúraTúra+
Borvidéki túra
A Csókakői vártól induló túránkon bájos tisztásokon és háborítatlan bükkösökön keresztül jutsz el a móri borvidékre.
TúraKirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Tekergés a Szigetköz árterében
Tekerj el a Holt-Duna partjain, és lepd meg magad a környék változatos környezetének és élővilágának megtekintésével, és kellemes kikapcsolódási helyek...
kerékpárkirándulásKörtúraFöldtani érdekességekKülönleges élővilágKerékpártúraTúra+
Izzasztó hegyikerékpáros túra a Visegrádi-hegységben
A Szentendréről induló körtúra kihívásokkal teli erdei és aszfaltozott útjain hullámvasút-szerűen élvezheted a tekerést, miközben gyönyörködhetsz a változatos tájban.
Kulturális/történelmi értékekTúrakerékpáros túraNehézKörtúraSzép kilátás+
Gyalogtúra a Hortobágy-Berettyó mentén
Izgalmas kirándulás, a túzokok földjén, a Hortobágy-Berettyó szabad folyásában..
KörtúraA Körös-Maros Nemzeti Park ajánlásával+
Vasparipán az Őrségből Goričkoba (Őrség 1)
Az Őrség „fővárosából” induló biciklis körtúrán az Őrség nyugati részével ismerkedhetünk meg, a kitáblázott, Őrség 1 kerékpáros útvonalat bejárva. Őriszentpéterről...
Kulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKörtúra+
Két keréken a Sokorói-dombság szívében
Ismerd meg a Sokorói-dombság hangulatos településeit ezen a körtúrán. Utad sokszor erdők át, árnyas fák között visz, pattanj bringára és...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúrakilátóTúrakirándulásKörtúra+
Őserdők őrzője
Indulj el ezen az egynapos túrán a Bakonyba, és csodáld meg az őserdős tájat a Burok-völgyben, majd utazz el Fehérvárcsurgóra...
TúrakastélyLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Ilona-völgyi körtúra
Parádfürdőről dél felé indulva, az egykori Rákóczi-fa torzója mellett térj be az Ilona-patak völgyébe! Csodás kirándulás vár rád innen!
KörtúraSzép kilátás+
Madarász túra a Kis-Sárréten
Egy jó kirándulás a madarak hazai paradicsomában?
A Körös-Maros Nemzeti Park ajánlásávalMadárparadicsomKörtúraKülönleges élővilágKirándulások 10 km alatt+
Velencei-tó kör két keréken
A Velencei-tó sokak első tókerülése. Nincs sok emelkedő, viszont annál több látványosság. A nádasok madárlakossága is lenyűgöző.
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbaráttó+
Rákócziak nyomában
Vadregényes, látnivalókban bővelkedő kerékpár túra az aktív kikapcsolódást kedvelőknek. Láthatsz többek között várat, bazilikát, a Bodrog-ot, szemet gyönyörködtető környezetet és...
Kerékpártúrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Budapestről a csodás Dunakanyarba
Valószínűleg a budapestiek és az ország közepén lakók kedvenc bringatúrájáról van szó. Szinte végig kerékpárúton, sűrűn közlekedő vasútkapcsolattal párhuzamosan, ártéri...
VonaltúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKerékpártúra+
Séta a Báránypirosító tanösvényen – könnyű gyalogtúra a Fülöpházi buckavidékén
Igazi, természetes homokpusztai tájat fedezhet fel az, aki bejárja a buckavidéket.
KörtúraCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattA Kiskunsági Nemzeti Park ajánlásával+