
Túrainfó
Palánkról, a vízitúrabázisról indulj a Sión lefelé a Duna irányába! A Sió folyónak számít ugyan, de sebessége a nullához közeli. A túra első szakasza viszonylag békés, egyenes a meder, a part mentét bokrok szegélyezik, csak néhány horgászra kell figyelned. Hamarosan eléred az erdős részt, közel a Taplósi-Holt-Dunához. Innen már kanyarog a Sió, erdősek a partok, hiszen beértél a Gemenc árterére. Elbűvölő látványt nyújtanak a behajló fák a lassan ballagó vízen. A Sión sok a szürke gém és a kócsag, de láthatsz bakcsókat és hattyút is, míg az ártéri erdőben akár vaddisznót is elcsíphetsz, és augusztus végétől csak úgy zeng az erdő a bikáktól. Helyenként kis átjárók, fokok nyílnak lagúnákba, nagyobb tavakba. Kikötni nem egyszerű, a Sió partja nagyrészt meredek, a vízszintnél sokszor függőleges és iszapos, ugyanakkor a víz hirtelen mélyül – óvatosságot igényel a ki- és beszállás! Kevés helyen lehet pihenésre, piknikezésre megfelelő helyet találni. A túra az árvízkapu előtt fejeződik be, de egy átemeléssel elérheted az innen 3 kilométerre található Sió-torkolatot.

Látnivalók
Kálvária-kilátó (Szőlő kilátó)
Látogass el a Szekszárd jelképeiből létrehozott szoborkompozícióhoz, amely a város felett magasodó Bartina-hegyen kilátóként is funkcionál: szép panoráma nyílik innen a városra és a környező lankákra.

Mézeskalács Múzeum
A Petrits család 1825 óta készít mézeskalácsokat, cukorkákat, süteményeket. A hagyomány évszázadok során apáról fiúra szállt, jelenleg pedig már az ötödik és a hatodik generáció készíti a mézeskalácsokat. Az elkészítési folyamatot a természetes anyagok felhasználása, a kézi munka és a hagyománytisztelet jellemzi.
Babits Mihály szülőháza Szekszárdon
Babits nagyapja, Kelemen József 1852-ben vásárolta meg a szekszárdi házat. A költő születésének 100. évfordulójára 1983-ban a szülőházat emlékmúzeummá alakították. Az épület földszintjén található Babits édesanyjának szobája, ahol a költő megszületett 1883. november 26-án. Babits szobájában megtekintheted a híres vén gondolkodófotelt, amelyben megfogalmazódtak a Halálfiai c. regény sorai is. A ház emeleti részén a költő életútját követheted nyomon fényképek és dokumentumok segítségével.
+ Programtipp
Benedek-szurdik tanösvény, Szekszárd
A belvárosi Béla király térről induló, könnyű sétaút 6 kilométer hosszan kanyarog szurdikok és lejtős-emelkedős utcácskák között. Az útvonalat bejárva felfedezheted a szurdikok különleges világát, és néhány szekszárdi borászatot is útba ejthetsz. Közben érinted a Szücsény-szurdikot és a Remete-kápolnát is. Az útvonal 99%-ban szilárd burkolatú, így esős időben sem kell tartanod a csúszós, sáros utaktól.

Barangolás borászokkal – Vidékjáró Terepjáró, Túra-kultúra
Ismerd meg a szekszárdi történelmi borvidék egyes dűlőit! A terepjárós kirándulás alatt a Szekszárdi-dombság és a Sárköz múltjával, történelmének izgalmas részleteivel ismerkedhetsz meg. A túrán bebarangolhatod a vidék pincészeteit, ahol helyi borászok mesélnek a termőterületeken betakarított szőlőről, illetve arról, hogyan születik meg belőle a szekszárdi bor.
Adatok
Megközelítés
Kiindulópont: Szekszárdi Kajak Kenu SE
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Bodri Optimus Étterem
A bor és az étel harmóniájára különös figyelmet fordítanak a Bodri Pincészet éttermében, ahol a Bodri borokkal leginkább összhangban lévő ételpárosítások kerülnek ki Makk Norbert séf kezei alól.
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
VízitúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilág+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
VízitúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+