Skip to main content
KerékpárTúraútvonalDél-DunántúlŐrség és Vendvidék

Két keréken, át a „világ közepén” (Őrség 3)

By 2020.07.07.január 8th, 2024No Comments

Túrainfo

Őriszentpéter és az Őrség egyetlen körforgalmától indulva, az Őrség 3 jelzőtáblákat követve, egy meredek emelkedőről búcsúzunk az Őrség „fővárosától”. Kavicsozott erdészeti úton tesszük meg a mintegy 5 kilométeres útszakaszt Kerkáskápolnáig, ahol a falu szélén református haranglábat találunk. Kerkáskápolnát elhagyva rövidesen Ramocsára, majd Kerkafalvára érkezünk. Itt, a Göcsej kapujában találjuk az 1912-ben épült, neogótikus református templomot, illetve a település déli részén fekvő Kéthatár-tavat, melynek partján megpihenhetünk. Tehetünk egy rövid kitérőt a szomszédos településre, Kerkakutasra (akár a műúton, akár a kavicsos úton), ahol mézeskalácsot kóstolhatunk, vásárolhatunk.

Az erdők, fák közé bújt közúton, gyönyörű erdős részeken kerékpározva nemsokára Szatta községre érünk, ahol alig 80-an laknak. A sárga turistajelzés mentén találjuk a mintegy 400 éves, 22 méter magas hársfát, melyet a túlélés fájának is neveznek. Árnyékában megpihenhetünk és pozitív energiákkal töltődhetünk fel.

Pár kilométernyi tekerést követően gyönyörű kilátás fogad bennünket, Nagyrákosra és környékére tekintve. Az 1399 méter hosszú vasúti völgyhíd, viadukt alatt érkezünk meg a település központjába. Nem messze a Zala folyótól – vagyis a „Szalától”, ahogy az őrségiek hívják – találjuk a csodás zsúpfedeles tájházat és a kovácsműhelyt. A település nevezetessége még a római katolikus templom, melyet szintén érdemes megnézni.

Követve az Őrség 3 jelzőtáblákat, lassan búcsút intünk a településnek, és kavicsozott, földes úton (vigyázat, biciklivel esős időben rosszul járható!) „a világ közepébe”, Ispánk településre érünk. Itt mindkét szeren édes finomságokat találunk. A Nyugati szeren csodás pralinékat kóstolhatunk a kézműves csokoládéműhelyben, a Keleti szeren pedig házi sütemények készülnek Eszti konyhájában. Engedjünk a csábításnak, és kóstoljuk meg a finomságokat! Ezután az útvonal legnehezebb, de nagyon rövid szakasza következik: egy 13%-os emelkedő vár ránk, majd a közúton megtett pár kilométert követően megérkezünk kiindulópontunkra, Őriszentpéterre.

Adatok

Országrész: Dél-Dunántúl
Időtartam: 1 nap
Túra besorolása: könnyű
Túratípus: kerékpár
Táv: 28 km
Időigény: 3 óra

Megközelítés

Őriszentpéter központja

Térkép

Útvonal

GPX letöltésMegtekintem az útvonalat

Látnivalók

A túlélés fája, Szatta

A szattai 22 méteres, öreg hársfának különleges története van. A legenda szerint, amikor 1588-ban törökök dúlták a falut, és az elfogott magyarokat megölték, az egyik, gyermekével menekülő asszony letört egy hársfaágat, és a földbe szúrta. A kis ágból a 400 év alatt terebélyes fa növekedett. A hársfa Szatta települési címerében is helyet kapott. Mellette halad el a Szombathelyről a franciaországi Tours felé vezető Szent Márton-zarándokút.

Tájház és kovácsműhely, Nagyrákos

A zsúpfedeles házat és a műhelyt eredetileg a falu kovácsának építették a helyiek az 1800-as évek végén. Most tájházzá alakítva őrzi a régi, hagyományos életmód emlékeit: 100 évvel ezelőtt használt konyhai eszközöket, mászókéményes mázas cserépkályhát, vas csikótűzhelyet. A műhelyben a kovácsmesterség eszközeivel és fortélyaival lehet megismerkedni.

Ízrestaurátor csokoládémanufaktúra, Ispánk

Ispánkon, a Nyugati szeren egy családi kézműves csokoládémanufaktúrát találunk, ahol nemcsak megkóstolhatjuk a szemet gyönyörködtető desszerteket, de ha szeretnénk, a házigazdák meg is mutatják nekünk, hogyan és miből készülnek a finomságok.

Eszti Falusi Vendégasztala, Ispánk

A háziasszony saját lisztből, a nagymama receptje alapján készíti a különféle helyi ételeket. Házi süteményei messze híresek.

+ Programtipp

Őrségi Őrangyal Mézeskalács Porta, Kerkakutas

A Kerka patak völgyében fekvő kis faluban beleshetünk a mézeskalács-, puszedli- és habcsókkészítés fortélyaiba. A mézeskalács-készítéssel foglalkozó Őr család helyi alapanyagokból, hagyományos receptúra alapján süti különleges finomságait, például aszalt szilvás puszedlit és tökmagos mézeskalácsot.

Szolgáltatások

Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások

Turistainformációk, programok, rendezvények, szálláshelyek a térségben.

Őrség Tourinform

Hasonló túrák

Keress minket Instagramon!

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds