
Túrainfó
Nagy Gáspár Kossuth-díjas költő Vas vármegye délkeleti csücskében, a Vasi-Hegyhát apró falucskájában, a pár száz fős Bérbaltaváron született, majd halála után a szomszédos Nagytilajban temették el. A májusi születésű költő emlékére minden évben emléktúrát szerveznek tavasszal. A túrára szép számmal szoktak érkeznek kirándulók az ország minden területéről.
Vasvárról indulva megtekintheted a központban található Művelődési Központot, mely a nagyszerű költőről kapta a nevét. Oszkó és Olaszfa irányába kell haladnod, míg el nem éred az olaszfai szőlőhegyet. Érdemes megpihenned a hegytetőn és vetni egy pillantást a csodálatos tájra, mely magával ragad. A szőlőhegyen keresztül, a Nagytilaji-patak mentén visz az utad, ahol különböző védett virágokat figyelhetsz meg, például lila és fehér virágú őszikikericset, kakasmandikót, leánykökörcsint, csillagvirágot és kankalint. Ezután elérsz egészen a falu központjáig, ahol megtekintheted a Szent Márton tiszteletére 1882-ben emelt templomot, valamint az ún. Balogh-fát is, mely egy közel 700 esztendős szelídgesztenyefa, de ne feledkezz meg az 1888-ban felállított kőkeresztről sem! A temetőhöz érve, Nagy Gáspár versét olvasva emlékezhetsz a költőre itt, ahol végső nyughelyre talált.

Látnivalók
Hegypásztor Birtok, Oszkó
Érdemes kilátogatni az oszkói szőlőhegyre, ahol természet és nyugalom fogad. A kihelyezett táblák segítségével megismerheted a régen virágzó kisparaszti szőlőművelést, melynek több száz éves tradíciója van a környéken. Az őshonos gyümölcsfajták mellett a régi és az új szőlőültetvény bemutatásával, tanösvénnyel, erdei iskolás programokkal, lovaskocsis hegybejárással, kézműves foglalkozásokkal és borkóstolóval vár a Hegypásztor Birtok.

+ Programtipp
Jeli Arborétum
Európa egyik legszebb arborétumát Dr. Ambrózy-Migazzi István gróf hozta létre. Az igazi növénykülönlegességek mellett gazdag állatvilággal is találkozhatsz a kertben. A rododendronjairól híres varázskert immár lombkorona-tanösvénnyel is várja a látogatóit. A Koponyás-patak völgyében, az erdészek által kialakított tájövezetek részen a látnivalók a világ 10 különböző erdőrészletét ismerhetik meg, ahol többek között számos mamutfenyő található, illetve a japán erdőfolt bambuszokkal.

Adatok
Megközelítés
Vasvár személyautóval a 8-as főúton vagy a 74-es úton közelíthető meg, emellett vonattal akár Szombathely, akár Zalaegerszeg irányából könnyen elérhető.
Kiindulási Pont: Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény, 9800 Vasvár, Kossuth út 1.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Vasvári Termelői Piac
Vasváron minden szerda reggel termelői piac várja a látogatókat, ahol a környék kistermelői különféle kézműves portékákat, élelmiszereket és dekorációs termékeket kínálnak a vásárlóknak.
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúra+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátás+